Díjas-körkérdéses

Ugye mindenki emlékszik még a könyves blogok körében körbe-körbe járó Liebster Blog és egyéb blogdíjakra? A szépemlékű „kezdeti években”, még a moly meg a facebook meg a lépten-nyomon feltűnő recitüncik előtt valóban élményszámba ment amikor megkaptuk, lelkesen adogattuk egymásnak, ötöltünk ki jobbnál jobb kérdéseket és mindannyian rém morcosak voltunk, amiért Amadea már az első körben megkapta így nem adhattuk neki :) Aztán amikor már havonta körbejárt egy blogdíj és mindenki mindenkinek legalább egyszer és viszont, kezdett az egész kissé ellaposodni. Csoda-e hogy szép lassan eltűnt?

Ezért is lepődtem meg nagyon, amikor múlt vasárnap egy levelet találtam a postafiókomban, hogy kaptunk egy díjat. Nofene, már megint…? Még nagyobb volt a meglepetés, amikor realizáltam, hogy ez bizony nem egy régi harcostárs könyves bloggertől jött, hanem a számomra eleddig ismeretlen Smoking Barrels filmes blogtól. (Ami egyúttal megnyugtató választ ad arra az újra meg újra felmerülő kérdésre, hogy vajon könyves blogot csak könyves bloggerek olvasnak-e avagy sem.) Ekkor még annyira nem hatódtam meg, gondoltam, kedvesen megköszönöm, aztán hagyjuk a csudába. Ám elolvasva a posztot és látva a többi díjazottat, elgondolkodtam azon, hogy igazándiból ez tökjó kezdeményezés – már nem az, hogy adjunk körbe-körbe egy mérsékelten díszes plecsnit, hanem hogy fedezzünk fel új blogokat! Akár egészen más műfajból is – hisz (bár olykor tagadjuk) nem csak és kizárólag könyvekből áll a világ.

Igen ám, de én például szinte alig olvasok nem könyves blogokat. Zoli mondjuk igen (majd jól megírja kommentben, miket, ha akarja), és ha nagyon megerőltetem magam, lehet, hogy nekem is összejönne tizenegy egyéb témájú blog (ennyinek kéne továbbadni), de ahhoz tényleg erőltetni kéne – annak meg mi értelme? Meg úgy egyébként is, ahogy elkezdtem gondolkodni ezen a „fedezzünk fel új blogokat” kezdeményezésen, rájöttem: én nagyon régen nem fedezek fel új oldalakat, blogokat, netes olvasnivalókat. S ha már úgyis szó volt itt nemrég komfortzónákból való kikacsintásokról, akkor most továbbgördítés helyett egy játékra/ötletelésre/eszmecserére invitállak titeket: javasoljatok nekem új blogokat, olvasásra érdemes oldalakat. Tessék idevésni kommentben, vagy facebookon, vagy ha valakinek úgy esik jól, a saját blogján is kiposztolhatja (csak biggyesszen ide egy linket), hogy mit olvas, ha nem könyves blogot olvas. Lehet nyugodtan színt vallani, hulljon az a lepel, jöhet művészet, történelem, fotó, lakberendezés, életmód, divat, sport, akármi… Segítsetek felfedezni új blogokat! (Bónuszként, ha valakinek van kedve, megírhatja, milyen blogot írna, ha nem könyves blogot írna – komolyan, erre nagyon kíváncsi lennék.) 

Azért a rend kedvéért a hajtás után válaszolunk a feltett kérdésekre is – szokás szerint kissé bő lére eresztve. Vigyázat, műhelytitkok!

1. Mi volt az a bejegyzés, amit teljesen másként írnátok meg, vagy egyáltalán nem írnátok meg, ha visszamehetnétek az időben? 

(shizoo) Szinte nincs olyan bejegyzés, amit ne írnék meg szívesen még egyszer másképp. Mégis, ritkán írok újra bármiről – és kell hozzá valamilyen apropó. Hogy példát mondjak: az egyik kedvencem, Neil Gaiman Amerikai istenek című regénye volt az első mű, amit a blogon „könyvvizsgáltam”, s mikor kijött a bő lére eresztett verzió az Agavétól, örültem az alkalomnak, hogy az egykori szerény hozzányúlás helyett megint piszkálhatom… Egyszerűen túl sok ötletem vár megírásra, nem marad időm-energiám újrázni. És mivel az indulataim ritkán engedem az írásba (nem vagyok megmondóember…) nincs olyan szöveg, amit (ha befolyásolhatnám egykori önmagam) egyáltalán nem írnék meg. 

(Ilweran) Szinte nincs olyan bejegyzés, amit megírnék még egyszer másképp. Általában amint befejezek egy cikket, „lezárom” magamban is, én ahhoz már nem nyúlok, nem csiszolgatom, át pláne nem írom – többek közt ezért sem vagyok jól „szerkeszthető” szerző. Ha bárki arra kér, változtassak, vagy zanzásítsak, legszívesebben a kukába dobnám az egészet ahelyett, hogy még egyszer foglalkozzam vele. Persze ha arról van szó, hogy újraolvasok egy nagy kedvencet, elképzelhető, hogy pár év távolából megírom teljesen másképp – sajnos az újraolvasások mostanában nem fértek bele az életembe. Szép számmal akad ellenben olyan bejegyzés, amit ma már nem írnék meg – azt hiszem, a legtöbb blogger az elején beleesik abba a csapdába, hogy „mindenről írni kell”, aztán évek múltán csak pislog, hogy „hogy a túróba került egy ilyen ZS kategóriás izé a blogomra”… 

2. Mi volt/volna a létező legnagyobb elismerés, amit egy olvasótól kaptatok/kaphatnátok? 

(shizoo) Az olvasói visszajelzés bármilyen formája elismerés… nagyon jó érzés például, amikor az olvasó maga az író – és a szövegbe gyűrt kritika ellenére szereti, amit olvas magáról. De nagy élmény, amikor beválogatnak egy könyv előszavába, vagy a kulturális intézmény magazinja közöl részletet az előadás-beszámolódról. Amikor oktatási segédanyag lesz egy verselemzés (és ez által a legolvasottabb) amit valójában magadnak írtál, és soha nem gondoltad volna, hogy egy szűk (fanyalgó, szakmai) rétegen túl bárkit is érdekelhet. Nehéz rangsorolni… de ezekre büszkék vagyunk. A legkedvesebbet mondom inkább: egy kocsmában egyszer teljesen véletlenül belehallgattam egy beszélgetésbe, pár fiatal az egyik írásunkról vitatkozott (megőriztem az inkognitóm, mert mindent elmondtak, amit hozzátehettem volna). 

(Ilweran) Csak ismételni tudom az előttem szólót – minden visszajelzés jó érzés, és szerencsére bőven akadt belőlük az elmúlt évek során, olvasótól is, szerzőtől is. A leginkább zavarba ejtő számomra furcsa mód az, ha valaki azt mondja, az én ajánlásomra vett meg egy könyvet – ilyenkor mindig izgulok kicsit, hogy ha nem tetszik, jön és behajtja az árát. A legszemélyesebb kedves élményem egyébként az, amikor kiderült – jó pár év után – hogy az egyik kedvenc könyves blogom írója a mi blogunk hatására kezdett bele a műfajba. Ettől úgy éreztem, a saját kis nyökögéseimen túl is adtam valami értékeset a világhálónak :) 

3. Átlagosan mennyi időt töltötök a bloggal kapcsolatos bíbelődéssel (írás, anyaggyűjtés, karbantartás, stb.) naponta? 

(shizoo) Ha az olvasás is beleszámít, akkor órákat. Én jegyzetelek és jelölök is olvasás közben, mert feledékeny vagyok – ha idézni akarok, akkor pláne. Volt olyan könyv (és film is), amihez komplett cselekménytérképet rajzoltam, mert meg akartam érteni… Rengeteg gondolatom bízom Timire, hogy őrizze meg nekem, míg papírközelbe érünk. Próbáltam a telefon hangrögzítő funkcióját is, de nem szeretek nyílt utcán hangosan gondolkodni… késő esti hazabiciklizések nyugodt szakaszai (liget, zuglói forgalmatlan utcák) szülik a legjobb gondolataim. Egyáltalán – nekem kell egy távlat a dologhoz, ha írni akarok róla; és azért jegyzetelek, hogy az érintettségek is megmaradjanak. Hiszen ahogy távolodok, úgy halványul. A legjobb írások akkor születnek, ha még érzem magamon az érintését, de már rálátok (és éppen ráérek, hogy le is írjam…). Nehéz megmondani, hogy naponta ez hány órát vesz igénybe – hiszen egyebekkel szimultán történik. A blog karbantartását, kinézetét, oldalsávot, címkerendezést viszont egy az egyben ráhagyom Timire (ebből a szempontból pont elég a saját külön blogjaimmal foglalkoznom). 

(Ilweran) Egyre kevesebbet. Ha az olvasásról van szó, azzal órákat, de mostanában egyre könnyebben von el bármi a gép elől – a bloggal való bíbelődés pedig ezt óhatatlanul megsínyli. Inkább olvasok, filmet nézek, bambulok, szívom magamba az élményeket. Aztán rohamszerűen megírom őket, feltöltöm és van, hogy napokig az aktuális bejegyzés felé sem nézek. Mivel a blog a szolgáltatóváltás óta lényegében elvan magában, különösebb arculatváltást pedig egyelőre nem tervezünk, túlzott karbantartást sem igényel – szerencsére. Anyaggyűjtéssel volt idő, hogy eltöltöttem bejegyzésenként egy-két órát, de ez változik, ahogy az írás is. Ma már egyre impulzívabban, ha tetszik, személyesebben írok, bármiféle háttérismeret, összehasonlítás kényszere nélkül – ez a műfaj meg inkább befelé követel koncentrált figyelmet (ebből a szempontból akkor járok legjobban, ha egyáltalán nem olvasok utána az adott könyvnek, ami kétségkívül időkímélő megoldás is). 

4. Van-e jövője úgy általában a blogolásnak, hová fog fejlődni, esetleg megölik-e a közösségi oldalak ezt a formátumot? 

(shizoo) Bizonyos szempontból már megölte a szöveget a kép – és a képzelőerőt a konzerv. De ez engem nem érdekel. Örülök, hogy van ez a forma, hogy kézre áll, a saját ízlésemnek megfelel, pont kellően színes-szagos – örülök, hogy Timi blogolni kezdett, és addig piszkált, amíg belevonódtam. És nem vagyok alapból közösségi oldal-ellenes se – megtalálhatók vagyunk ott is, sőt, időről időre onnan jön a legtöbb olvasás. Az ott adott szövegi keret nekem kevés, de amíg szabadon linkelhetem oda a szövegeim, addig nem érdekel, hogy más ugyanezt a lehetőséget mire használja. Még a könyv „formátuma” sem halott, nem ölte meg a fokozódó konkurencia. Nagyobb baj, hogy divat ma nem olvasni… meg összekeverni a dolgokat. Mondják, a haiku tizenhét szótagjába belefér a világ. Ez igaz, de szerintem mindig akad majd, aki rájön: a twittelhető, aktuálisan divatos tízszavas válaszok nem haikuk. Ritkán tartalmaznak bármit is azon túl, hogy jól hangzanak. 

(Ilweran) Amíg írjuk, nem hal meg. Amúgy fogalmam sincs. Időről időre feltevődik ez a kérdés, és mindig oda jutunk, hogy pár éve sem hittük volna, hogy ma ez lesz, valószínűleg ma sincs fogalmunk arról, pár év múlva mi lesz. Az internet folyamatosan változik, gyorsabban, mint az nekem kellemes lenne, ugyanakkor pont annyira határtalan, hogy mindig lesz hely benne ennek is, annak is. (Igen, most ez ilyen rettentő diplomatikus nesze-semmi-fogdmegjól válasznak tűnik, de tényleg elképzelésem sincs. Az biztos, hogy én írok, amíg kedvem van és van egy platform, amin kitehetem. Hogy „van-e a jövője” a dolognak, vagy, hogy olvassák-e majd ennyien meg annyian, az meg őszintén szólva nem is nagyon érdekel.)