Richard Bach: Illúziók

Egy Mester volt eljövendő a földre, aki Indiana szent földjén született – abban a sajátságos viszonylatban, amelyben az igazi ezoterikus klasszikusok szent földjei laknak: ahol a mester világosít, a tanítvány megvilágosul, az olvasó pedig – legalábbis az olvasás idejére – meg van győződve róla, hogy valami fontos történik vele is. Érdekes irodalmi ösvény ez, néha az olvasója úgy jár rajta, mintha valóságos talaj volna – hisz végre vannak válaszai.

Lehet, nem kellene ennyire gonosz módon hozzáállnom Richard Bachhoz, meg a könyveihez – elvégre szerettem őket, sokáig és szenvedélyesen; úgy, ahogy az ember egy ígéretbe bele tud habarodni. Akkor még nem tudtam, hogy pont e viszony teszi az ilyen ígéreteket beteljesíthetetlenné. Pont ez a két lépéssel a talaj felett való ösvényen járás tesz alkalmatlanná a Tan befogadására, még így, szódával és jéggel tálalva is. Én is elhittem, hogy válaszaim lettek – szerintem ez örök vágy, hogy birtokoljunk egy átlátható meggyőződés-rendszert, amely erős, kipróbált válaszokkal horgonyozza magát az állandó kérdések elsodró viharaiban, megadva a lépések illúzióját egy ösvényen. Ahol az Illúziók minden lépése a kétely mellett a bizonyosságot is felkínálja. Ahol ezek a bizonyosságok, ezek a válaszok egy idő után egymást szülik… Idő kellett, élmények és könyvek, hogy aztán Hamvassal beköszönjön az ellentmondásosság tudomásulvétele is – hogy a válaszaim csak akkor hitelesek, ha van bennük egy szemernyi abból a paradoxból, ami a helyzetünkből következik.

Lehet, nem kellene gonoszkodnom vele. Kellett ez a lépés, ebbe az egyszerűségében is zeneműszerűen komponált életműbe – amelyből számomra talán tényleg azért az Illúziók emelkedik ki, mert ezt olvastam az írótól először. Akkor még csak annyit szerettem volna, amennyit a könyv felszabadultan, helyről helyre, költöző madár módjára repkedő író-hőse Richard Bach: szerettem volna megérteni és magamévá tenni azt a nyugalmat, magától értetődést, amivel D. W. Shimoda a világhoz áll. A tekintetet, amivel észrevesz, az empátiát, amivel megért, a bátorságot, ami által igazat mond – bármi is legyen a következmény. És persze szerettem volna azt az olajfolt nélküli, makulátlan gépet... azt különben ma is szeretném, ha a kerékpárt a puszta szeretetem, empátiám, vagy akár az úgymond eggyé válásunk tartaná karban, szerszámok, koszos szerelőruhák, állvány és cserealkatrészek nélkül… akkor még nem értettem, mindez konkrétan mivel jár. Pedig a könyvben ez is benne van. Faék-egyszerűen, de benne.

A messiás-sorsról beszélek, ami a mi kultúrafelfogásunkban (ha nem szerep...) szükségszerűen bekövetkezik. A Szerelőmessiás, az Amerikai Avatar sem választhat más sorsot: csak az áldozatét. Valahol egyértelmű, és Bach nagy intelligenciával építi fel – hogy tényleg a legjobban fájjon. Egyszerű, steril képletben, kiszakítva a lehető emberi viszonyokból, még annyi kételyfűtő momentumot sem hagyva a szövegében Don Shimoda számára, mint amennyiről az evangéliumok Krisztus esetében beszámolnak… Aztán elolvastam a Sirályt, ahol ennek a történetnek sajátos távlatai nyíltak, meg a többi fantáziából és élettapasztalatból párolt, bájosan amerikai, de kétségtelenül jó szándékú Bach-kötetet. Hogy megértsem, pontosan mi is a tanítás. Nem állítom, hogy máig sikerült. Mondjuk nem élek vegytiszta helyzetekben, és örökölt, avagy önként vállalt kötődéseim nem is engedik, hogy ilyen helyzetet alakítsak ki magam körül.

Minden, ami ebben a könyvben áll, lehet tévedés is. Kicsit patetikus, de szerethető mondat. Megérintett: Richard Bach sajátos tisztességének bizonyítékát láttam benne, akkor, amikor erre a lépcsőre, erre a megvilágításra volt szükségem. Most már inkább úgy gondolom, egyrészt evidencia – minden emberi gondolatra igaz. Ha hívő vagyok, ha nem, ezt nem árt tudni: minden, amit gondolok, lehet tévedés is. Másrészt sajátos írói önfelmentő gesztus, az a momentum, amikor az író az életével kihátrál a könyvei mögül; kihátrál mégis. Így téve őket színtiszta irodalommá, s veszítve el a messiás-ábrázoláshoz (szerintem) kötelező evangélium-jelleget, úgymond hitelt: hogy a leírt szó elsősorban tanúságtétel. Az Illúziók igazából egy tanúságtétel-illúzió. S mint ilyen, egy idő után úgy jár, mint minden mutatvány: csak addig érdekes, amíg nem ismered a trükköt.

Kiadó: Édesvíz

Fordította: Simóné Avarossy Éva