Olvasói rigolyák – komolyan vehetetlen poszt az olvasás élményét befolyásoló (vagy nem) apróságokról…

Sok mindent el lehet mondani rólunk, könyvmolyokról, nem véletlen hogy nagyjából hetente meg is jelenik egy cikk valamelyik kattvadász oldalon könyvmoly-jellemzőkről, könyvmoly-sztereotípiákról, vagy épp arról, mivel lehet az őrületbe kergetni egy könyvmolyt. Egyvalami azonban vitathatatlan: mi, könyvmolyok eléggé hisztis népség vagyunk. A létező legkülönfélébb okok miatt tudunk hisztizni: ha egy könyv nem jelenik meg, vagy ha megjelenik, de nem akkor, nem ott, nem úgy, nem olyan szép borítóval, nem annyiért; ha valaki szereti a kedvenc könyvünk, mert az a miénk és senki másé, vagy ha valaki nem szereti a kedvenc könyvünk, mert hogy merészeli…; ha valaki e-könyvet olvas, ha valaki nem olvas e-könyvet; ha valaki spoilerez; ha egy kiadó besértődik a negatív kritikán; ha megkérdik, mi a kedvenc könyvünk, ha nem kérdeznek semmit, csak lemondóan legyintenek ha meghallják hogy az olvasás a kedvenc időtöltésünk; ha sok a könyvünk, és nem férünk el, ha kevés a könyvünk, mert kéne még… Meg még nagyjából ezer komoly és kevésbé komoly ok miatt – mert hát az olvasás és a könyvek bizony kimeríthetetlen tárházát adják a hisztinek. És persze akkor még ott vannak a kiadók, a bloggerek, a kritikusok, a könyváruházak, a… Na de hagyjuk is. Annyit hisztiztünk már (ezeken az oldalakon is), néha komolyan úgy érzem, mindenkinek jobb lenne, ha inkább olvasnánk. Mondjuk legközelebb.

Mert most itt egy újabb TÉMÁZÁS kör és megszavaztatott a „Könyvrigolyák” versenycímen futó téma, ami nem szól másról, mint – nos, mint hisztiről. Ám ezúttal vállaltan komolytalanra vesszük a figurát és azokra a bosszantó apróságokra térünk ki, amelyek így vagy úgy, de befolyásolják az olvasás élményét. Már ha hagyjuk. Már ha a könyv hagyja.

Én például garantáltan ki tudok borulni attól, ha:

- túl hosszú a könyv (nem mintha nem szeretném a hosszú könyveket, de táskában cipelni őket rémálom)

- túl rövid a könyv (annyira, hogy ne tartson ki egy nap összes utazására mert akkor két könyvet kéne magammal cipelni)

- túl apró betűvel van szedve (az új kiadású Téli mese például konkrétan emberkínzás)

- túl nagy betűvel van szedve és nem gyerek/ifjúsági könyv

- puhakötésű és szétesik

- puhakötésű és a sarkai elválnak, behajlanak, rongyolódnak, brrr…

- olyan szoros a kötése hogy ki kell törni ahhoz hogy olvasni lehessen és még akkor is félő hogy előbb törik el a csuklóm is mint hogy a végére érjek

- puhakötésű és füles (amit nagyon bírok) és valaki a fület behajtva jelzi hol tart (jajjj!)

- keménykötésű, védőborítóval és valaki nem veszi le a védőborítót az olvasáshoz (köztudomású, hogy a védőborító azért van hogy megvédjük az olvasás közben és aztán vissza lehessen rakni a könyvre makulátlan állapotban…)

- a védőborítónak és az alatta lévőnek semmi köze egymáshoz

- pláne ha a könyvnek és a borítónak semmi köze egymáshoz

- fénykép van a borítón – nem mondom, hogy nem lehet jó fotós borítót csinálni, épp itt van mellettem egy kiemelkedően jó példa, de számomra mindig „olcsóbb megoldás” jellege van az igényes grafikus borítókkal szemben (meg amúgy is, támogassuk a jó borítótervezőket)

- lekopik a csillogó-villogó festés a borítóról olvasás közben – na ezzel a világból ki lehet kergetni…

- a könyvnek az utolsó oldalon van vége (utálom-utálom-utálom és nem érdekel, mennyi plusz költség, tosszatok oda még legalább egy üres lapot a kötés és az utolsó fejezet közé, köszönöm!)

- sok oldalnyi felesleges reklám vagy részlet zárja le a könyvet

- nincsenek fejezetek/tördelés/akármi (nagyon kevés az olyan könyv, aminek megbocsátom ha összefüggő szövegfolyam [Woolf kivétel!] – mivel jellemzően töredezetten, apró részletekben olvasok, mániám a tagolás)

- novelláskötetekben nincs tartalomjegyzék

- túl sok az ömlengő dicséret (pláne ha mindig ugyanaz a két ember írja)

- túl hosszú és érdektelen a köszönetnyilvánítás (mindig elolvasom, általában előre, azt hiszem, jó köszönetnyilvánítást is művészet írni)

- színesek a lapélek (atyavilág, ezt be kéne tiltani!)

- színesek a betűk (ezt pláne!)

- funkciótalan formai truvájokkal akarnak érdekessé tenni valamit

- minden oldalon ott virít a szerző meg a cím – komolyan, azt hiszik, elfelejtem menet közben, mit olvasok?

Hiszti-hiszti-hiszti...

Valószínűleg ha nagyon akarnám, a végtelenségig tudnám folytatni, de ennyiből is simán megállapítható, hogy ezen hisztik jó része azon nyomban érvényét veszti, amint egy könyvről kiderül hogy úgy egyébként kurva jó és elvisz magával. Mert bár egy halom dolog miatt tudok durcizni, végső soron a forma csak forma. A lényeg az írott szó. Ha egy könyv jó, az összes bosszantó apróság elbújhat a sarokba sírni. Ha meg rossz, akkor nem azért rossz, mert aranyszínűek az élei és még kopnak is.

Szóval légyszi, adjatok a kezembe jó könyveket, és ígérem, nem fogok annyit hisztizni :)

Nézzük, vajon a többiek mennyire rigolyásak:

- PuPilla

- Nima

- FFG

- Bea

- tigi

Csatlakozók:
- Bubu