Scott Westerfeld: Behemót

Scott Westerfeld Leviatánja a tavalyi év egyik legkellemesebb meglepetése volt – kamaszkorom óta nem olvastam ilyen színes-szagos, humoros, izgalmas ifjúsági kalandregényt (akkor sem sokat, ahogy azt korábban kifejtettem). Alig vártam, hogy kezeim közé kaparintsam a folytatást, ami a Könyvfesztiválon meg is történt – számomra is meglepő módon az összes fesztiváli megjelenés közül ezt a könyvet vártam a legjobban, és az az igazság, hogy ennek is örültem a legjobban… És megint csak azt mondhatom: imádtam olvasni, úgy lubickoltam Sándorék „szellősen szedett kalandjaiban” (idézet Amadeától) mint egy gyerek. Gondjaimat feledve, arcomon széles vigyorral lapozgattam, és még az sem érdekelt, hogy a buszon mellettem ülő rémesen intellektuális kinézetű középkorú hölgy kissé furcsán nézett rám, amiért harmincas létemre illusztrált(!), valóban olvasókönyv-szedésű(!) könyvet olvasok.

A Behemót ott veszi fel a fonalat, ahol a Leviatán végén elejtettük: Deryn és Sándor herceg a Leviatán fedélzetén Konstantinápoly felé tartanak, hogy ott a nagyeszű hölgy (dr. Dora Barlow) furmányos mesterkedéseinek segítségével megfordítsák a háború menetét. Persze semmi sem megy olyan egyszerűen, mint azt hőseink remélnék, ráadásul ahogy közelítenek az Oszmán Birodalom felé, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a Brit Birodalom és a barkács államok háborúban állnak, így Sándor – kimondva-kimondatlanul – potenciálisan értékes hadifogollyá válhat. Nincs mese, szökni kell – ám addig még előttük áll egy csata két német hadihajóval, melyek új és halálos fegyverekkel is kísérleteznek, némi lelkiismereti krízis, Volger gróf mesterkedései és egy új szörnyecske születése.

Konstantinápolyba érkezve a helyzet fokozódik, s hogy-hogy nem, Deryn és Sándor, különböző utakon bár, de mindketten a török város forgatagában találják magukat, ahol belekeverednek egy, a szultán hatalmát megdönteni készülő forradalomba. Hogy mi sül ki ebből, milyen szerepe lesz a két fiatalnak a török anarchisták harcában, s mi a jelentősége a nagyeszű hölgy legújabb teremtményének, az szép lassan bontakozik ki a lapokon, folyamatosan fenntartva az érdeklődést, és újabbnál újabb találgatásokra sarkallva az olvasót. A török partok mentén pedig már ott toporog a Behemót, minden darwinista teremtmények legfenségesebbje, mely egy falással képes eltüntetni hadihajókat, s tán fordíthat a háború alakulásán.

Aki az első részt szerette, egészen biztosan imádni fogja a folytatást – ám aki attól nem volt lenyűgözve, annak is érdemes egy próbát tenni a Behemóttal. Összefogottabb, akciódúsabb ez a kötet, kevesebb a leíró rész és még annyi szájbarágós magyarázatot sem találunk benne, mint az előzőben (no nem mintha abban sok lett volna, egyszerűen túljutottunk az alapok lefektetésén). Ahogy a folytatások esetében lenni szokott, minden egy hangyányival grandiózusabb – a szörnyecskék, a barkács gépezetek, a hőseinkre leselkedő veszélyek, és a lehetséges „jutalom” is. Ennek megfelelően a két fiatal főszereplő is egyre felelősségteljesebb, egyre érettebb és egyre okosabb lesz – ami nem változik, az az esendőségük és a hiteles gyermetegségük. Mert keveredjenek bármily grandiózus kalandokba, legyenek bár trónörökösök és kitüntetett tisztek, ők mégis csak kamaszok: olykor ostobaságokat csinálnak, nem hallgatnak a náluk tapasztaltabbakra, és még a legnagyobb veszélyek közepette is egymás csipkedésével vannak leginkább elfoglalva.

Mindezek mellett a könyv legnagyobb erőssége az előzménnyel szemben a hangulata – Konstantinápoly egzotikus miliője a steampunkra hangolt nagybazárral, a szultán pompás palotájával, az utcákon szállongó fűszerek illatával, a gépelefántokkal és az épp befutó sárkányfejű Orient Expresszel épp úgy magával ragad, mint a szereplőket (s most újfent rám tört a késztetés, hogy olvassak Dervisházat, de azonnal – kár, hogy egyelőre nincs rá időm). Ráadásul ebben a pompás környezetben remek társaságot is találnak Derynék: Zaven és forradalmár társasága, a maguk sajátos hiedelemvilágával, küldetéstudatukkal és családi kötelékeikkel (no meg lépegető gólemjeikkel, melyeket családtagként szeretnek) közelebb kerültek hozzám, mint bármely barkács- avagy darwinista mellékszereplő, akiket eddig megismertünk.

S hogy mi lesz Deryn és Sándor várva várt egymásra találásával, és nem mellesleg, merre fordul a háború kereke? Ezt bizony csak a befejező részből fogjuk megtudni… Az biztos, hogy a szálak bonyolódnak, egyre több a megfejteni való titok és a nehezítő körülmény; ahogy abban is biztosak lehetünk, hogy egynémely szörnyecske még tartogat meglepetéseket, és nem lennék meglepve, ha a barkácsok oldalán is újabb találmányok színesítenék a  folytatást. Azt már csak remélni tudom, hogy a kedvenccé vált új mellékszereplőket viszontlátjuk a Góliátban, mely előreláthatóan a karácsonyi szezonra jelenik meg – már most nagyon várom.

Kiadó: Ad Astra

Fordító: Kleinheincz Csilla