Emberi elmevilágok turkálója. Egymásra hányt darabok
válogatóládákban és fogasokon, itt egy jellegzetes karakter lóg, ott egy név,
amott egy viseltes, de használható fordulat. Ha egyszer kézbe kerül Philip K.
Dick minden műve, rendet rakok ebben a kuplerájban. Hogy felfogjam végre, mit
is akart a saját elméjében turkáló, a tapasztalt rémületétől beteg ember ezzel
a sok szóval. Mert az látszik, akart valamit. Egy régi civilizáció lesz a következő rétegben… a következő rétegben
képregények, fogamzásgátlók, üres kólásüvegek lesznek… Képtelen volt elképzelni
egy olyan civilizációt, bármilyen létformát, ami ne találta volna fel a kólát.
Valami nagyon fontostól képtelen volt elszakadni, amely úgy böfögött fel belőle
- mintha szinte akaratától függetlenül - a könyveiben, olyan szégyenkezés
nélkül, ahogy csak a részegek, az őrültek, vagy a kólaivók tudnak böfögni.
Az első oldalak feszes önállóvilága a legjobb regényei
mintájára szuverén kiteljesedést előlegez. Betiltják a pszichoanalízist, de egy
doktor mégis tovább praktizálhat. Megismerünk egy „lakótelepi önkormányzati
rendszert”, minden fasizálódó „demokrácia” jól elkapott, plasztikus
egyen-tükrét. De aztán becsurog a könyvbe a Freuenzimmer név, megjelenik a
szimulákrum, meg a hatalom birtokosának egyszerre szexuálisan túlfűtött és
anyakomplexusos rajza. A prekogníció, a deformitások, az időutazás, némi poszt-
apokaliptikus él, s minden koronájaként egy telekinetikus zongoraművész,
Richard Kongrosian, aki úgy játszik a hangszeren, hogy nem érinti azt a keze.
Azaz csak játszana, de segítségre szorul: eluralják a tévképzetei. S ez baj –
megfosztja a hatalom valódi birtokosát, a First Lady-t, az alig húsz évesnek
tűnő „nemzet anyját”: Nikol Thibodeaux-t kedvenc vacsora utáni élményétől, amit
a vendégeinek felszolgálhat.
Persze hogy nagyobb tétje van a segítségre szorulásnak,
ebben a rafináltan zavaros könyvben, mint a szórakozás. A hatalomhoz van köze,
a szerepekhez, a betegséghez, s végső soron magához a homo sapienshez. E
könyvben fajunk nem egy egyede az utolsó „perpatvar” radioaktív felhőitől
visszalépett az evolúcióban. Csakli lett, apatikusan csoszorgó neandervölgyi.
Hát nem édes? A visszalépés, mint mutáció… e könyvben a politikai-gazdasági
elit, a Bék tömegéből kiválasztódó Gék egymás közt folytatott meccseit a
hatalomért a jövőbeugrándozás, és a múlt megváltoztatásának vágya határozza
meg, a következő lépést a lehetséges kimenetelek. Ebben a könyvben megint sok
szereplő, olykor jól vezetett sok szál, s millió apró ötlet van: jellemző
mondatok töményedő őrületeinkről. Maga
nem született politikus, Karp. Miből gondolja, hogy a legjobb módszer, ha
ragaszkodunk az igazsághoz? Ha meg akarjuk állítani Bertold Goltzot, éppen hogy
nem akarjuk azonosítani Hitlerrel, mégpedig azért nem, mert a szíve mélyén a
helyi lakosság ötvenegy százaléka szívesen látna egy újabb Hitlert…
Mintha nem mondta volna el úgy, hogy elégedett legyen vele. Az elektromos Lincoln, A Frolix-8 küldötte, a Kizökkent idő lapjain, vagy a
novellákban. Úgy kanyarodik vissza hozzá, mint egy rögeszméhez. Egy
rögeszmerendszerhez. Az általa kiformált panelek egymáshoz illesztett
fókuszában egy pszichotikus beteg ember áll. És az ő kényszeredett képzelete.
Egy rettegő képzelet. Hányan tudnak
szakítani a valósággal, mint Kongrosian? Hinni valamiben, amiről tudják, hogy
illúzió? Hiszen kevesen olyan betegek… ha hatalmon akar maradni, egy mentálisan
beteg nemzeten kellene uralkodnia… mintha nem mondta volna el, pontosan,
ahogyan szerette volna, mit gondol a hatalom természetéről, az önuralomtól az
elnökségig. S az ember képzeletének teremtő erejéről – ami lehet, hogy csak egy
életen át tartó, gyógyíthatatlan betegség.
Volt, hogy felmerült bennem, hogy nála is - mint a
grafománoknál általában - a tollgyakorlatok gyengítik a nagy művek erejét. De
most már látom, a kényszeresen alkalmazott, az emberi elme turkálójából
leakasztott írói fogások kupacát egyszer mégiscsak szét kell válogatnom majd,
nekem, az olvasónak. Vagy csak hagynom kell, hogy az összképük esetlegességnek
tűnő, beteg logikája érzékeltesse azt, amitől az író rettegett, amikor a
fajunkra gondolt. Mert félek, tényleg el akart nekünk mondani valami életbe
vágóan fontosat.
Kiadó: Agave
Fordító: Pék Zoltán
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése