Újhold
Most
hogy mindjárt bemutatják a harmadik részt, és már világszerte
táboroznak a mozik előtt a sikoltozó tinilányok, rittyentek egy pár sort
a széria előző részéről, az Újholdról. Na nem mintha megérdemelné, de
épp azért. Aki rendszeresen olvassa a blogot, az tudja, hogy finoman
szólva nem vagyok a sorozat rajongója, az Újholdat könyvben történetesen
halálra untam. Nem gondoltam volna, hogy alul lehet múlni Miss Meyer
második kötetét, de Hollywood rám cáfolt. A filmhez képest a könyv maga a
Kánaán. Nem is értem, hogy ennyi pénzből hogy tudtak egy ilyen
elbaltázott dögunalmat összehozni, mint ez a film. Az, hogy Bella
végeérhetetlen szenvedését a könyvbeli „ürességet” szolgaian másolva a
lányt hosszú perceken keresztül körbeforgó kamerával és a közben múló
hónapok vászonra való kiírásával ábrázolják, szerintem egy filmes nyári
tábor szintjét sem üti meg. Az, hogy a színészek nem játszanak, hogy
Kristen Stewart nem képes hitelesen szenvedni, mert nem elég tehetséges
hozzá (vígjátékban lehet hogy jó, nem kéne a drámát erőltetnie), hogy
Rob Pattinson a komoly és önmarcangoló vámpírt úgy játssza, mint egy
székrekedés elleni tablettát reklámozó színész, Taylor Lautnernek meg
túlfehérítették a fogát, mind eltörpül amellett, hogy ennek a filmnek
egyszerűen elszúrták a forgatókönyvét. Unalmas, unalmas, unalmas, és
ennél nagyobb hibát nem nagyon követhet el Hollywood. De hogy csillogjon
egy kis fény az alagút végén, az első hírek szerint az Eclipse film
jobban sikerült. Meglátjuk.
Rémségek cirkusza
Nem
olvastam Darren Shan nagyon sok kötetes vámpíros ifjúsági sorozatát, és
a filmet látva nem is jött meg a kedvem hozzá. Van ennek is nagy
rajongótábora, kikiáltották ezt is „új Harry Potternek”, egyértelmű volt
hát, hogy előbb-utóbb film is készül belőle. Az első híreket olvasva és
határtalan optimizmussal én valamiféle Carnivale-szerű horrorcirkuszra
számítottam, hát persze, hogy nem azt kaptam, hiszen ez egy ifjúsági
fantasy. Amelynek története picit szerintem el lett nagyolva, de ez
legyen a legnagyobb problémánk, a lényeg úgysem a kezdet. Darren, a
tizenéves srác egy balul sikerült pókrablás után a pókgazdi vámpír
szolgája lesz, hogy megmentse barátja életét, aki aztán persze hogy
ellene fordul, és beáll a gonosz vámpírok közé (nem, nem strigák). Ez
tipikusan olyan film, ahol a sztori tök mellékes, a lényeg a cirkuszbeli
rémségek megjelenítése lett volna, de az meg nem lett sem elég
fantáziadús, sem elég félelmetes, sem elég látványos. A vámpír
vérszegény, a majomlány túl gyermeteg poénokat eredményez (az zavar,
hogy farkam van?), a szakállas nő meg nem lehet eléggé döglesztő egy
korhatáros filmben, nem is tudom, minek oda Salma Hayek. Egyszer nézős
filmnek jó volt, de nem nagy szám. Nem tudom, hogy folytatják-e,
mindenesetre nem bánom, ha nem.
Villámtolvaj – Percy Jackson és az olümposziak
Még
egy sok részes ifjúsági fantasy sorozat, ezúttal Rick Riordan tollából,
amit szintén nem olvastam, és bármily fájó, ehhez sem hozta meg a
kedvem a belőle készült film. Percy Jackson tök átlagos new yorki srác,
iskolába jár, menőzik, van egy legjobb barátja, meg egy enyhe
diszlexiája, lepukkant lakásban él anyjával meg annak bunkó pasijával.
Aztán egy szép napon derült égből villámcsapásként kiderül, hogy ő
valójában Poszeidón fia, aki leugrott az Olümposzról (melynek bejárata
az Empire State Building tetején van, jaj!) egy kis kalandra a mamával,
egy csomó mitológiai szörny őt keresi, Zeusz pedig azt hiszi, ő lopta el
a villámát, és ha nem akarja, hogy a görög istenek háborút indítsanak
az emberek ellen, vissza kéne szereznie. Percy pikk-pakk egy
félisteneket kiképző táborban találja magát, amit benépesítenek a
tanulók, hiába, ezek a görög istenek nem nagyon tartóztatják meg
magukat. Követi ide a szériatartozék dilis haver, akiről kiderül, hogy
valójában szatír, csajra is lel Pallasz Athéné lánya személyében, és
hármasban elindulnak megkeríteni Zeusz villámát. Vicces kis road movie
indul, keresztül az amerikai kontinensen, míg el nem érnek Hollywoodba,
az alvilág bejáratához és Hádészhoz. Hádész a híréhez képest egész jó
fej, és a film legnagyobb poénja is neki meg Perszephonénak köszönhető,
nem is kellett volna visszamenniük az Olümposzra. Persze minden jó ha jó
a vége, istenek, gyerkőcök egymásra találnak, a villám visszakerül
Zeusz-Sean Beanhez, aki utána már nem néz úgy, mintha puszta kézzel
akarná kinyírni Középfölde összes orkját, a világ megmenekül. A legjobb a
filmben az a kis mitológiai gyorstalpaló volt, ami ugyan sántít, és tök
nagy hülyeségek is vannak benne, de legalább az amerikai tinik is
kapnak valami homályos vázlatot arról, hogy voltak ezek a görög istenek.
Csak aztán nehogy az Empire State Buildinghez zarándokoljanak
megkeresni őket :)
Korábbi kommentek:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése