2010. június 10., csütörtök

Írni csak pontosan, szépen...

Időnként a legtöbb blogger fejében felmerül a gondolat, hogy meg kéne osztania a többiekkel saját tapasztalatait a blogolásról. Születtek erről érdekes és jó írások is, meg persze kevésbé jók is, amikből megtudhattuk, hogyan kell/érdemes blogolni, ha azt akarod, hogy olvasott, sikeres, népszerű legyél, ennek ellenére én továbbra is úgy vélem, a blogolásban épp az a szép, hogy az ember úgy csinálja ahogy akarja. Az internet egy szabad felület, a blogszolgáltatók is ingyenesek, senki nem köti meg a kezünket, senki nem fizet azért, hogy olyanok legyünk, amilyenek nem akarunk lenni, mindenki azt és úgy ír, amit és ahogy akar. Nyilván, ha valaki karriert akar csinálni, be akar kerülni online folyóiratokhoz, akkor meg kell felelnie bizonyos követelményeknek, el kell sajátítania egy olyan nyelvezetet, amit eladhat, de aki csak a saját kedvéért ír blogot, az tényleg szabadon írhat amit csak akar. Mivel énblogot nem, csak tematikus blogot írok, nyilván erről tudok inkább nyilatkozni. A könyves blogolásnak szerintem nincsenek szabályai. Azt olvasol, amit akarsz, azt írsz róla, amit akarsz, úgy fogalmazod meg, ahogy akarod. A tapasztalat azt mutatja, hogy a neten úgyis nagyjából minden megtalálja a maga közönségét.


Egyetlen dolog van, ami miatt rendszeresen kinyílik a bicska  a zsebemben, és amire tényleg szeretném felhívni minden blogolásra vetemedő ember figyelmét, ez pedig a helyesírás! Könyörgöm, legalább próbáljátok meg! Nem annyira nehéz, még ha nem is tud mindenki helyesen írni. A szövegszerkesztők helyesírás ellenőrző programja azért elég sok mindent kiszűr, bár nem száz százalékos, de például a freeblog bejegyzésszerkesztőjében is van helyesírás ellenőrzés (a többi blogszolgáltatót nem ismerem). Ha azt látjátok, hogy a szerkesztő valami furcsa oknál fogva pirossal aláhúzza a szavakat, legalább gondolkodjatok el azon, hogy miért. Apróság, tudom, és nyilván a saját véleményünk kifejezésének szent célja mellett sokak szemében eltörpül, hogy olyan prózai és unalmas dolgokra figyeljen, mint a helyesírás, de szerintem igenis nagyon fontos, hogy odafigyeljünk a nyelvünkre, és mindenkinek, aki nyilvános írásra adja a fejét, legalább meg kéne próbálkoznia vele.

Persze senki sem szent, és mint mindenki, én is szoktam hibákat véteni, háborgásom nem is ennek szól, hanem a hibáktól, elütésektől hemzsegő bejegyzéseknek, amik esetében még csak kísérletet sem látok a helyes írásra. Persze az is a történethez tartozik, hogy messze nem csak a bloggerekre jellemző a dolog, a legnagyobb hírportálok, online folyóiratok is vétenek rendkívül amatőr hibákat, ott viszont már az egyébként fizetett szerkesztőt kéne jól nyakonvágni. Természetesen senkit nem akarok megbántani ezzel, és remélem, senki nem veszi személyeskedésnek, csak ma reggel kicsit sok olyan bejegyzést, cikket, kritikát olvastam, amiben túl sok hiba volt, és ettől kissé elborult bennem a boci…

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...