„Egy
napon elolvastam egy könyvet, és ettől az egész életem megváltozott.
…láttam a másik életre nyíló ajtó küszöbénél kiszivárgó fényt; láttam
mindent, amit már ismertem, és mindent, amit még nem… Mindaz, amit addig
tanultam, minden, amiben addig hittem, megszűnt érték lenni… de azért
csak folytattam az olvasást, mert minél inkább előrehaladtam a könyvben,
annál jobban megértettem, hogy olyan útra tévedtem, ahonnan nem lehet
visszafordulni.”
Így
kezdődik a huszonéves egyetemista, Oszman évekig tartó utazása,
keresése, mely átvezet fél Törökországon, át hiteken, ideológiákon,
szerelmeken, olykor úgy érezzük, keresztül az időn. Egy könyvvel. A
titokzatos könyvről nem tudni, ki írta, az olvasó azt sem tudja, mi áll
benne, de mindenkinek, aki elolvassa, megváltoztatja az életét. Egész
addigi gondolkodásuk átalakul és elindulnak megkeresni valamit… Hogy
mit, az örök rejtély marad. Az utat az új élet felé, az élet értelmét,
egyfajta megvilágosodást, vagy egyszerűen a szerelmet? Oszman életében a
könyv elválaszthatatlanul összeforr a szerelemmel, Dzsánánnal, aki
kezébe adta azt, és aki, miként a könyv, rabul ejtette. A lány
elvesztett szerelmét, Mehmetet keresi, Oszman a lányt követi és együtt
keresnek egy magasabb célt, egy emberibb létezést.
Útra
kelnek át Törökországon, buszról buszra szállva, átélnek baleseteket,
látnak számos halált és megélnek „halálközeli élményeket”, identitást
váltanak, városról városra keresik Mehmetet, mígnem eljutnak a fiú
apjához, és ott találnak valami egészen mást. A titokzatos könyv kaput
nyit egy új, élhetőbb, szebb, tisztább, emberibb világra, egy világra,
amely nem csak embertelen rohanásból, kiüresedésből, kötöttségekből,
kötelességekből áll. Ezzel a világgal veszi fel a harcot Mehmet apja, a
tradíciók elvakult híve, és földalatti mozgalma. Üldözik a könyv
olvasóit, követőit, orgyilkosságoktól sem riadva vissza, mígnem eljutnak
az íróhoz. Mert eljutnak, efelől csepp kétségünk sem lehet, mint ahogy
Oszmannak sincs. Mert ami jó, haladó, változást szorgalmazó, azt mindig
üldözik, és mindig megtalálják. Ám a könyv szellemiségét, az elültetett
gondolatokat kiirtani nem tudják, mindig lesz, aki emlékezzen rájuk, aki
továbbadja őket.
Pamuk
könyve utazásra hív nem csak keresztül Törökországon, Oszman nyomában,
hanem a saját tudatunk mélyére is. Előhív emlékeket könyvekről,
tudatformáló könyvekről, gondolatokat olvasásról, szabadságról,
tradíciók és változások viszonyáról, ideológiákról. Nem könnyű
olvasmány, a cselekmény eltörpül (sokszor úgy érezzük, nincs is…) a
folyamatos filozofálás mellett, helyet kap itt a mágikus realizmus és a
posztmodern éppúgy, mint az egzisztencializmus, de érdemes végigolvasni,
mert gyönyörű. És mert még ma sem lehet eleget írni a gondolkodás, a
szellem felszabadító erejéről, arról, hogy létezhet egy másféle élet,
egy másféle gondolkodásmód végletesen elanyagiasodott és szellemileg
elsatnyult világunk mellett, és hogy ezt csak úgy érhetjük el, ha
megteremtjük magunknak, magunkban. Mert a világot megváltoztatni nem
tudjuk, de magunkat megváltoztathatjuk.
Apró
szépséghiba a fent leírtak mellett, hogy a könyv hemzseg a politikai
áthallásoktól, ami nem csoda, hisz török író, méghozzá politikailag
üldözött török író műve, de meglennénk nélkülük. Persze Pamuk elég
intelligens ahhoz, hogy a könyvben megjelenő tradicionalizmust is
elgondolkodtatóan írja le, kérdésfeltevései, hogy mi az érték a mai
világban, és mik azok a hagyományos értékek, amiket a megújulás mellett
is meg kell őrizni, amikhez vissza kell térni, aktuálisabbak, mint
valaha, és nem csak Törökországban, hanem a „nyugati” társadalmakban is.
Engem
nagyon megfogott a könyv, nagyon szép, nagyon lírai, és nagyon
elgondolkodtató alkotás. Érdemes elolvasni és aztán szép lassan
emészteni magunkban, de aki izgalmas cselekményt, eleje-közepe-vége
történetet keres, és fenntartásai vannak a végenincs és látszólag sehova
sem vezető filozofálással kapcsolatban, annak nem ajánlom. Mindenki
másnak viszont igen.
Kiadó: Ulpius
Fordította: Takács M. József
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése