Nioba városa maga az állandósult
káosz: a tengerparti települést, mely akár turistacsalogató délvidéki üdülőhely
is lehetne, állandó rettegésben tartja az éjszakánként rá telepedő fekete
massza – hogy mi az, árnyék, boszorkányság, a tenger sötét hullámai, senki sem
tudja, de tény, napszálltakor megjelenik, elborítja a várost és reggelre
mindent és mindenkit megváltoztat. Az épületek átrendeződnek, a térképek
használhatatlanná válnak, az emberek külseje átalakul – reggelre kelve senki
sem tudja, hol dolgozott előző nap, hova járt iskolába, mit csinált. Jaj annak,
aki napnyugta előtt nem ér haza és kénytelen idegen helyen tölteni az éjszakát
– ki tudja, valaha hazatalál-e. De még mindig jobban jár, mint aki az utcán
reked – őt egyszerűen elnyeli a tomboló feketeség.
Ebben a káoszban éli a
tinédzserek szokványosnak aligha mondható életét Mia Robinson – egészen addig,
amíg egy éjjel nyitva nem hagyja az ablakát, és meg nem látja a fekete hullámok
hátán lovagló fehér ruhás herceget (na jó, valójában a massza tetején ugrándozó
bolondos tudóst). Másnap aztán újfent keresztezi útja a tudósét, ami önmagában
csoda: hisz Niobában senki sem maradhat ugyanaz, mint előző nap volt, pláne
senki nem élhet túl egy éjszakát „odakint”. Kicsoda hát ez a fura szerzet, aki
úgy viselkedik, mint egy karót nyelt arisztokrata, olyan tudálékos, mint egy
fél egyetemi tantestület együttvéve és láthatóan semmire sem vágyik kevésbé,
mint hogy egy minden lében kanál tizenhét éves fruska ráakaszkodjon?
Mia nyilvánvalóan nem nyugodhat,
amíg választ nem kap kérdéseire – így aztán leküzdve a tudós ellenállását,
mellé szegődik, mint az „asszisztense” (más nézőpontból mint a „kísérleti
patkánya”). Gregory Lancaster pedig megtanítja mindenre, amit valaha tudni
akart Niobáról – s néhány olyan dologra is, amit nem. Például, hogy nem elég,
hogy a város ki van szolgáltatva három hold szeszélyének – ezért a napi
átalakulás – ráadásképp utcáit számos démon és angyal rója, köszönhetően az
Egyetem itt székelő Démonológiai Tanszékének. S akkor még egyes, a démonoknál
is rosszabb emberi gonoszokról nem is beszéltünk. Mia persze kotnyeles
tizenéveshez méltón élvezettel veti bele magát az ismeretlen tanulmányozásába –
pláne hogy a munka Lance láthatóan kiapadhatatlan pénztárcájával és
szívdöglesztő otrombaságával társul – és nem is sejti, hogy milyen megdöbbentő
titkokat rejteget a tudós.
Ami persze nekünk, olvasóknak
annyira nem megdöbbentő. Nem mondom, hogy minden fordulatot jó előre
kitaláltam, de azt sem, hogy valami haj’ de eredetit olvastam. Szerencsére a
műfajra jellemző klisékért és az olykor bántóan kiszámítható fordulatokért
bőven kárpótol Nioba a maga furcsaságaival – az alapötlet a folyton változó
várossal önmagában nagyon érdekes, az még inkább, hogyan alkalmazkodnak az
emberek ezekhez a változásokhoz. Az igazi főszereplő itt a város, nem is csoda,
hogy némiképp elnyomja a valódi szereplőket. Akik között azért akad olyan, aki,
még ha klisés is, remek jellemrajzot kapott – nem csodálkoznék, ha Lance vagy
Elliot képzeletbeli poszterei a valóságos tinilányok hálószobáiba is
beköltöznének, de tán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, a szexi fiatal
fiúknál sokkal érdekesebbnek találtam a történet leggonoszabb szereplőjét.
Persze nem mehetünk el szó nélkül az igazi főhős, Mia mellett sem, aki
talpraesettségével, színes egyéniségével, állandó csicsergésével ideális young
adult hősnő, ám engem valószínűleg fél perc alatt az őrületbe kergetne. Ez
persze legyen az én bajom.
Ami ennél jóval bosszantóbb, hogy
a regény célcsoportja némiképp behatárolhatatlan – Mia gyerekes és olykor
ostobácska viselkedése miatt maga is sokkal fiatalabbnak tűnik „valós” koránál,
és a könyvet is a tizenhárom-tizennégy évesek kezébe pozicionálja; ugyanakkor egynémely
túlfűtött jelenet és főleg néhány, a főszereplők múltjából előbukkanó trauma miatt
inkább az idősebb tiniknek vagy ifjúsági irodalmat (is) kedvelő felnőtteknek
ajánlható. Ők viszont jó eséllyel épp az idegesítő főhősnő és a néhol
gyermetegen kiszámítható cselekmény miatt lehet, hogy „kevésnek” érzik majd. Ki
tudja… Én remekül szórakoztam rajta, de nem mondhatnám, hogy maradandó élményt
nyújtott. Egy próbát mindenképp megér – már csak azért is, mert friss, mai,
magyar író műve és bőven van olyan jó, mint egyes agyonreklámozott külföldi sikerszériák.
Kiadó: Ulpius-ház
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése