Azt lehetett tudni: a Radicanto szívesen működik együtt
másokkal. Az európai folk és egyéb fesztiválok közönségének régi ismerőse az
1998-ban, Bariban alapított együttes. Giuseppe
De Trizio és Fabrizio Piepoli az
együttesével nagyon sokféle zenének és zenésznek adott erős hangulatú hátteret,
Theresa De Siotól Bobby McFerrinig, úgy, hogy a
világzenei megközelítések alapjaként leginkább az észak-olasz népzenei
hagyományt használta. Raiz nápolyi
származású – minden gesztusában szinte tipikus – dél-olasz énekes, aki
reggae-folkban (olykor majdnem inkább punk-folkban) utazott az Almagretta együttessel, amíg 2011-ben
néhány alkalmi együtt-zenélés, koncert után egymásra nem találtak Piepoliékkal.
Néhány kritikusa szerint épp időben – a Radicanto segítségével úszta meg
úgymond az elpoposodást…
Más gyökérzet, más énekmód – a különbség
legalább annyira markáns, ha nem markánsabb, mint két legfontosabb tájegységi
népzenénk esetében – a kettő ütközéséből önmagában hallatlan izgalmas anyag
születhetne. De az együttműködés résztvevőinek szemhatára alapvetően sokkal
messzebbre terjed egy konkrét hagyomány éltetésénél. A mediterrán vidékek
zenéinek erős elemei meglehetős szabadsággal áramlanak a zenéjükbe, nemcsak a
népi alapok, de a népszerű kocsmazenék akár. Elég, ha arra utalok: Fabrizio
Piepoli egészen a kelta zenékig csavargott a mediterránt beoltó „anyagokért”,
és a hajlításaiban jelen van a gregorián is – míg Raiz olykor Marokkó
hangulatait ötvözi az időnként balkáni fúvósokra hajazó, máskor a francia dél folk-rock
ízeinek ritmusaira feszített zenéjében (amikor először hallottam, a Les Négresses Vertes jutott róla az
eszembe…).
Két énekesünk van hát, két dudás – de ez
csak a látszat. Fabrizio Piepoli a képzettebb, fantáziadúsabb – hatalmas
terjedelmű hangját bárhova képes hajlítani, elképesztő tisztasággal és ihlettel
használja, szinte hangszerként, s közben őrült játékokra is kapható, loopol,
testdobol… De amikor a „kész keretek” közé bejön Raiz – vele jön be a színpadra
a „dög”. Olyat ad az egészhez, ami Fabrizio hangjában és kifinomultságában
ilyen formában egyszerűen nincs benne. Fabrizio éteri. Ennek a színpadnak ma
este ő a pajzán, pajkos, szentségtörő „Jézusa”. S az ő „Júdása” Raiz – s akárhogy
is, tudjuk: az utóbbi az izgalmasabb szerep. Végigfutott rajtam az este
folyamán, hogy mennyire nem lehet könnyű ennek a két dudásnak eben az egy
csárdában – de valójában nincs két dudás. Amikor Raiz a színen van, mindenki a
háta mögé szorul; s ő úgy ad teret Piepolinak, hogy időnként egy-egy dal
erejéig eltűnik a kulisszák mögött. A közös produkciókban egyértelműen Raiz alá
dolgozik az egész Radicanto. Más áll jól nekik – Raiznak egyértelműen a nagy
érzelmek, a megidézett marokkói hangulatok például, és persze a fado… van mi
mögé odaállni.
Mert körutazást kapunk az egész
mediterráneum zenéje által – a zenekar szinte körbeutazza velünk a Földközi
tengert. Minden számuknak más a hangulata. Akad kifejezetten rádióbarát,
slágeres dal is, de olyan is, amikor el sem hiszem (pedig a szemem láttára
történik), hogy Adolfo La Volpe
kezében tényleg a mandolinról árad az a kegyetlenül virga, beteg szóló Francesco Corrado De Palma
szétpörgetett dobalapjára, amit szinte félvállról követ Piepoli a basszusgitáron
s ebbe az egész pörgő, eltalált egyvelegbe francia sanzonhangulatok kerülnek Giovanni
Maya Chiapparino tangóharmonikája által. Megszólal De Trizio kezében a
gitár, és spanyolhonba von, szívszaggató fado-t hallgatni… Elindultunk
dél-keletről, bejárjuk az olasz, a francia, a spanyol zenei vidéket,
átruccanunk az Atlasz-hegységbe, hogy aztán a zenei körutat egy kis klezmerrel
fejezzük be…
Állva tapsolt a közönség a végén – s a
három számos, bőséges ráadás után is alig engedtük le őket a színpadról. Mi
őket tapsoltuk, ők minket. Láttam, amint Raiz és Piepoli tapsolás közben mintha
halkan vitáznának – szerintem a nápolyi még zenélt volna, s Fabrizio kellett
emlékeztesse, nem otthon van, nem egy fesztiválon – ez egy koncertterem. Mit
mondjak, nem csodálom… én is elfeledkeztem róla. Mert ez igazi fesztivál volt a
Fesztivál Színház színpadán! Még sok ilyet szeretnénk.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése