A „Kettőspont – AEGON est a
Katonában” rendezvénysorozata a színház egy-egy előadása kapcsán játékosan
megvitatja a darab felvetéseit – a társulat tagjai és meghívott vendégek
segítségével. Gorkij Kispolgárok című darabja kapcsán Grecsó Krisztián írót és
Török Ferenc filmrendezőt kérdezgette az est házigazdája, Fullajtár Andrea. A
hallgatnivalót Dés László és Dés András, a néznivalót a táncosok: Horváth
Zsófia, Rózsahelyi Orsolya, Grecsó Zoltán és Tókos Attila nyújtották; míg
Pálmai Anna és Ötvös András részleteket olvasott fel a témába vágó művekből
Örkénytől Esterházy-ig. Ez a felsorolás csak azt a jól komponált folyamatot nem
tartalmazza, amitől szinte elrepült az est másfél órája.
A Kispolgárok, a darab máig
érvényes tanulsága: a generációs ellentétek szétverhetik a családot. Ijesztő,
hogy mennyire nincs közös nyelve a nemzedékeknek, hogy mennyire nincs figyelem
egymás iránt, hogy csak a rutinok és az egymás kedvéért magunkra öltött,
ezerszer is megunt szokvány szerepek vannak. Hogy nem tudjuk megszólítani
azokat sem, akiknek a létünk köszönhetjük – és hogy hiába is akarnánk,
képtelenek vagyunk megérteni felcseperedő utódaink. Hogy a generációk
gondolkodásmódjának változása a kiábrándultság létrafokain tett sétaként is
felfogható. Mintha valóban értékrendek szisztematikus foszlása látszana: a
szépapák keretezett világa a mi szemünkben felfoghatatlan mértékű rabság, a
nagyapáink nyakas ragaszkodását bizonyos viselkedésbeli mintákhoz kinevetjük;
ha nem is vetjük meg, mint apáink önáltató életszervező hazugságait: a
világmegújító naivság és gusztustalan hataloméhség vérfoltosra pöttyözött,
kimoshatatlan gondolati szennyesét. Hogy azt végképp ne értsük, mi ellen lázad
a lányunk, a fiunk; hiszen bajban lennénk, ha meg kéne fogalmaznunk, miféle
mintát adtunk mi át – adtunk-e nekik egyáltalán követhetőt.
Elnézem Pálmai Annát és Ötvös
Andrást, ezt a két igen tehetséges fiatalt – és kicsit irigylem is őket. Nem
tudom, tudják-e, mennyire jó helyen vannak. Úgy képzelem – a mai színi
lehetőségek ismeretében –, hogy a Katona társulatával jutalomszámba mehet
együtt játszani. Nyilván itt is megvannak a játszmák, akár bármelyik
munkahelyen. Vagy egy családban. A nemzedéki ellentétek - a megértés játékhoz
alapvető kényszere, az egymásra figyelés jól tapintható légköre ellenére. De milyen
iskola lehet Szirtes Ági, Fullajtár Andrea, Bán János, Bezerédi Zoltán, ad
abszurdum Máthé Erzsi, Haumann Péter, Ujlaki Dénes testközeli játékában
formálódni, nekik végszavazni! S milyen lehet, ha egy Gothár, Zsámbéki
instruálja az ember gyerekét a szerepbe! Egy biztos, a fiatalok színi jelenléte erős,
könnyedén vonják magukra a figyelmet.
Török Ferenc oldott, laza
önmagával-azonossága, ahogyan hagyja magát válaszolni – ahogyan hagyja
megszületni a kérdésekre a választ. Bízva a jelenlétben, a kérdező jóindulatában,
a hallgatóság nyitottságában. A darab kapcsán tett megjegyzése: ahogy a szánalma,
a részvéte lassan áthelyezkedett az apát játszó Bezerédi figurájára. Persze komoly
munka megérteni a szempontjait – bele kell helyezkedni, hogy megérezzük úgymond
a „hamisa igazát”. Nem véletlen, hogy ez leginkább akkor sikerül, mikor az
ember már maga is apa. Amikor észreveszi magán a tehetetlenség szülte mintákat.
Ahogy Török beszél – ahogy szabadkozik, hogy nem a szavak embere… s aztán úgy
mesél a legerősebb apai mintáról, a főiskolai évekről, Simó Sándorról, hogy
megérezteti velem a veszteséget. Megérzem a számban azt a fémes ízt, amit akkor
éreztem, amikor elment olyan, akit szerettem. Az immár kimondhatatlan, s ettől
keserítő mondatok ízét, amiket már nem mondhattam ki – legalábbis neki már nem.
Eszembe juttatja a magam veszteségeit – és nem hiszem, hogy ember ennél többet
kaphat a szavaktól.
Grecsó aprólékos körülményessége,
ahogyan megalapozza a véleményét – mintha nem hinné el, hogy a hallgatóság
követni fogja mondandójának ívét. Minden gondolatmenetét külön alapozná, s akár
egy épületet, úgy pakolja rá a tapasztalatok falazatát, a bizonytalanság, a
kétely ajtaját és ablakait, a leszűrt tanulságok tetőzetét. Hallgatom, ahogyan
beszél, és egyre jobban értem, miért így ír – egyre jobban érteni vélem a Mellettem elférsz megírására provokáló
kényszert. A könyvet és az íróját. Ez nagyon nagy ajándék. Látni az író erős
figyelmét, amikor a művéből olvasnak fel. A koncentrációt a szemében. Hogy az előadóra
figyel, az előadott műre, nem ránk: nem a hallgatóságra, és nem is a ránk tett
hatásra. A mélyen átgondolt vélemények embere. De az írásban tapasztaltat. És
magán méri, milyen sikerrel. S immár nemcsak a könyvvel, de a jelenlétével is
eszembe juttatja a saját családom – hogy miért e formát vette fel az életem.
Nem hiszem, hogy kaphattam volna tőle nagyobb ajándékot.
Hogy aztán döbbenten nézzem az
öccse, Grecsó Zoltán a koreográfiába pontos kegyetlenséggel belefegyelmezett,
mégis itt-most megszülető spontaneitásnak tűnő mozdulatait, a testtel elmesélt
történetet, amit a partnerével előad. Hogy mennyire más nyelven beszél perfekt
természetességgel, legalább annyi - ha nem több - tehetséggel, mint a bátyja. S
mennyire más ez a modern táncnyelv, mint a gyönyörű, tradicionális néptáncé,
amit Horváth Zsófia és Tókos Attila adott elő a két Dés épp megfelelően
„távolító” rögtönzésére! Tán nincs is ennél különbözőbb két mozgásvilág – az
egyik mintha szavakként sorolná egymás mellé a megtanult szép mozdulatokból az
elmesélhető „mondatot”, a másik élő gesztusainkból formál nyelvet, csapongóbb,
szabadabb, de épp annyira lekövethető mondanivalóval. Két élő és hiteles megközelítés –
metszéspontok nélkül. Grecsó Zoltántól és partnerétől, Rózsahelyi Orsolyától az
est legnagyobb ajándéka mégis a koreográfia második előadása, az elidegenítő
környezetben megtartott test-beszéd. A „le ne maradj, le ne késd” beteg média-kori
élményömlésének egyik legszebb illusztrációja: a távkapcsolóval való „csatornaszörf”
zajkísérete mellett (melyet a színen a két fiatal színész biztosított hallatlan
beleéléssel, a közönséget többször is megnevettetve); az elidegenítő
zajkulissza előterében tánccal elmesélt kapcsolattörténet mintha azt mesélné:
manapság a kapcsolat a körülmények ellenére jön létre és marad életben.
És a két Dés. Valami hihetetlen
ötlet volt e két zenészt elhívni erre az estre. Apák és fiúk, anyák és lányaik
– az adott fizikai és szellemi térben helyet követelő generációk egymással
játszódása mintha folyvást újratermelné a teljes értetlenség állapotát. De erre
a két zenészre mintha mindez nem vonatkozna. Dés László igazi dallamlakó,
számtalan arccal, a populáristól a legerősebb free jazzig. Dés Andrásnak mintha
a létezés maga lenne ritmusok szakadatlan sorozata – mintha akkor is dobolna,
amikor pihen a keze. Legalább akkora – ha nem több – tehetséggel áldott-vert
ember, mint az apja. S a két ember együttes improvizációja igazi együtt-rezgés,
nemcsak a felolvasott szövegekkel, a táncosok koreográfiáival - egymással is.
Grecsó meg is jegyzi: kivételes ajándék látni őket együtt, irigykedik is
kicsit, mivel az ember a szüleivel felnőttként jobbára nem csinál semmit ennyire
önfeledten. Ők voltak a legnyilvánvalóbb ellenpéldái az est folyamán a
„meg-nem-értés” nemzedéki főszabályának. Mert persze valójában az egész program
a saját alapvetése ellen ágált. Minden gesztusában hirdetve: vegyük a fáradságot
- s ha nem is értünk egyet felmenőinkkel, leszármazottainkkal, kíséreljük
megérteni őket, legalább tekintsük a szempontjaikat létezőnek.
Nagyon sűrű este volt! Annyi
mindent sikerült szövegkörnyezetbe helyezni: a darab, a regény, az említett
filmek, a zene, a táncprodukciók – az est ívében az egymásra hatásuk tapintható
volt, még ha a közönség nem feltétlenül ismerte is e kontextus minden elemét. Épp
ez a hiány lehet a legnagyobb ajándék, számunkra, nézők számára. Hogy ébredjen a
kíváncsiság a művek iránt, a „nézd meg, olvasd el, s gondolkodj rajta”
kényszere. Egy ilyen este reflexiók csokraként – a megértés elmélyítésén túl -
leginkább ezzel ajándékozhat: nézni, olvasni és gondolkodnivalóval. Nem először
fogott el az érzés: ezt rögzíteni kéne, hogy ne csak egy színházteremnyi embernek
jelenthessen sokat. De mintha az alkotók a kultúra jelenlétében hinnének, nem
az archiválásában. A képességben, amely ilyen sűrű estéket teremt. Legyen
igazuk!
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése