Ismét csak úgy kell kezdenem ezt
az ajánlót, ahogy egy évvel ezelőtt az Apokalipszisét:
szegény Matthew Shardlake! Sansom sorozatának ügyvéd főszereplője az előző
kötetben történtek után újfent elhatározta, hogy ő bizony a politikának még
csak a közelébe sem megy soha, olyan ügyet nem vállal, aminek bármi köze lenne
a hatalmi játszmákhoz, s ha lehet, még a királyi udvar környékét is messzire
elkerüli. Aztán egy nap visszautasíthatatlan meghívást kap az előző részben
megismert Lady Latimertől, aki azóta más nevet visel: ő Parr Katalin, VIII.
Henrik hatodik felesége, Anglia királynéja.
Shardlake kénytelen hát újfent az
udvarba látogatni, ahol egy látszólag egyszerű üggyel bízzák meg, melynek semmi
köze nincs sem a királyhoz, sem a politikához, sem a hatalomhoz. Parr Katalin
egyik régi szolgálójának nevében kell eljárnia, akinek fia gyanús körülmények
között hunyt el, miután a Court of Wards-hoz, a gyámügyi bírósághoz fordult egy
régi tanítványa ellen elkövetett súlyos sérelmek ügyében. Az ügyben a
legnagyobb izgalomra az adja okot, hogy olyan, mintha nem is lenne ügy: senki
nem tudja, miféle sérelmekre gondolt a néhai tanító. Így hát Shardlake-re vár,
hogy kinyomozza, mi történt, és igazságot szolgáltasson – bár még azt sem
tudja, kinek.
Mindeközben zajlik a franciák
elleni háborúra történő felkészülés, egész London lázban ég, a férfiakat begyűjtik
katonának, az idegeneket suhancok bántalmazzák az utcákon, ügyvédünk pedig
rendíthetetlenül látogatja a szintén az előző kötetben megismert Ellen
Fettiplace-t a Bedlamben, a londoni őrültekházában. A rejtélyes Ellen, aki nem
tudja elhagyni biztonságosnak vélt börtönét, nem hagyja nyugodni az ügyvédet,
így amikor a gyámügy miatt vidékre kell utaznia, nem tudja megállni, hogy ki ne
nyomozza a nővel húsz évvel korábban történteket is. És ekkor kezdődnek a bajok…
Nem is ez a sorozat lenne, ha nem
derülne ki minden ügyről, amibe az ügyvéd beletenyerel, hogy a politika
legfelsőbb köreibe vezet. Hugh Curteys gyámjogának kérdése még pusztán aljas
pénzügyi machinációkat fed fel, ami a korban legalábbis nem szokatlan; ám Ellen
Fettiplace ügye erőszakot, gyilkosságot, megvesztegetést rejt, és odáig fajul, hogy
Shardlake ismét életveszélybe kerül, s szemben találja magát egyik legádázabb
ellenségével. Ám hogy őszinte legyek, ezúttal még csak sajnálni sem tudtam.
Már az előző két kötetben is
feltűnő volt, ám ebben már egyenesen idegesítő, hogy az ügyvéd mindig mindenbe
beleüti az orrát, és hiába minden jó szándékú figyelmeztetés, utasítás,
kérlelés - avagy fenyegetés - ha egyszer ráharap valamire, azt nem ereszti.
Szép lassan minden szereplőnek az idegeire megy a makacsságával – és ami
rosszabb, az olvasónak is. És hiába derül ki a végére, hogy helyesen gondolta,
valóban csúnya dolgok történtek, és az igazság az ő oldalán van; annyi áldozat
szegélyezi az útját, hogy csak azt tudjuk kérdezni mi is: miért nem hagyta
békén az egész ügyet? Nagyon nehéz úgy szeretni egy könyvet, ha ennyire
idegesítő a főszereplője – nekem nem is igazán sikerült.
Pedig Sansom mindent megtett, de
valószínűleg a téma és a háttérben zajló háborús készülődés sem tett jót az
élménynek. Mind Az uralkodó, mind az Apokalipszis nyomozását érdekesebbnek,
pergőbbnek éreztem, ez néhol kimondottan vontatott volt, és nem egyszer azon
kaptam magam, hogy számolom vissza az oldalakat. Hatalmas pozitívum lehetne a
könyv mellett, hogy igen részletes és – az én korlátozott történelmi ismereteimmel
mérve – hitelesnek tűnő betekintést ad a háborús felkészülés mozzanataiba, a Tudor-kori
hadihajóktól kezdve a katonai táborok mindennapjain át a pénzrontásig és a
lakosság újabb és újabb megadóztatásáig. Csak sajnos Sansom szövege a hosszas
leíró részeknél gyakran unalmas – ami meglepő, ilyet az eddigi könyveknél nem
éreztem.
Felemás élményként marad meg
bennem A bosszú nyilai – az eddig
olvasott három Sansom-regény közül ez a leggyengébb, de még így is elég magas
színvonalat képvisel. Valószínűleg igaza van a borítón idézett kritikusnak: a
történelmi regények szerelmesei nem fognak csalódni benne. Én viszont nem
vagyok a történelmi regények igazi szerelmese, csak afféle koca-olvasó, akinek
bizony a korhű ábrázolás és a kétségkívül részletes leírások mellett izgalmas
történetet és szimpatikus szereplőket is kéne nyújtani – ez most nem jött
össze, de azért nem adom fel a sorozattal való birkózást.
Kiadó: Agave
Fordította: H. Kovács Mária
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése