A kínai származású, gyermekkora óta Amerikában
élő Ken Liu napjaink egyik legkörülrajongottabb sci-fi és fantasy novellistája –
számos írása nyerte el a Hugo- , Locus-, Nebula-díjakat, inspirációs forrásának
tartja az első számú kínai-amerikai sci-fi szerzőt, Ted Chiangot és angolra
fordította Cixin Liu A háromtest probléma
című művét, amellyel a kínai sci-fi úgymond helyet követelt magának a világ fantasztikus irodalmában. Mindez leginkább azért érdekes, mert segít helyén kezelni
Liu novelláinak roppant tudatos (olykor tán túlzásnak is ható) patriotizmusát
és a kelet-ázsiai történelem búvópatakként való újra meg újra felbukkanását
spekulatív írásaiban. Ken Liu amellett, hogy szárnyaló fantáziájú sci-fi és
fantasy szerző, nem utolsó sorban a történelmi emlékezet egyik élharcosa, aki
jól ismerte fel az alapvető tényt: vannak olyan eltitkolt fejezetei a múltnak,
melyekről még ma sem beszélhetünk nyíltan. Ám fantáziába burkolva, elvetemült sci-fi
írásokba csomagolva, írói lázálmokként tálalva nem csupán megtűrik a
nyomdafestéket, de még tán az olvasókhoz is eljutnak.
Persze ez veszélyes terep. Könnyen
besokallhat az olvasó, ahogy azt nem egy kritikában olvashatjuk is. Mert aki
sci-fi novellákat vesz kézbe, nem biztos, hogy áldokumentumműsort vár, mely a
harbini haláltáborok titkairól kívánja lerántani a leplet, vagy a
tizenkilencedik századi Amerikába vándorolt kínaiak megpróbáltatásairól olvasna,
még kevésbé kíváncsi a második világháború utáni Tajvanon tevékenykedő CIA-alakulatok
kínzásaira. Bátor válogatás, mert ugyan több a szórakoztató, fantáziadús sci-fi
és fantasy, mint a történelmi hazugságleleplezés és a (fiktív?) múltba
kirándulás, mégis: utóbbiak maradnak meg inkább az olvasóban.
Bár egy novellaválogatás alapján
kockázatos ilyet kijelenteni, Ken Liu már-már Neil Gaiman babérjaira tör, ami a
változatos témákat, zsánereket és kifejezésmódokat illeti. Találunk itt - az előbb
említettek mellett - szépirodalmi munkát, sorozatgyilkos utáni hajszát,
steampunk novellát, melyben a mágia eltűnik, majd újra feltűnik, űroperát és a
középkori kínai császárságban játszódó tanmesét. Liu minden zsánerhez
megtalálja a megfelelő hangot – ugyanakkor hajlamos túlzásokba esni (ez
egyébként már az első általam olvasott Liu-novella, a Jonathan Strahan-féle Az év legjobb sci-fi és fantasy novellái 2017-es válogatásában szereplő „Hét
születésnap” kapcsán is feltűnt).
Zsánertől függetlenül három markáns
témakör köré csoportosulnak a kötetben szereplő novellák: a már említett
történelmi múlt feltárása és ezzel szoros kapcsolatban az identitás, a múltbeli
bűnök felvállalása vagy épp megbocsátása; a szülő-gyermek kapcsolat
lehetetlensége a társadalmi-politikai-vallási változások közepette, különösen
az idegenbe szakadt családok esetében; valamint a hit és a mágia eltűnése,
transzformálódása, túlélési lehetőségei folyamatosan változó világunkban. Persze
ezek nem „tiszta” kategóriák, a legtöbb novella épp attól szép, hogy frappánsan
mossa össze a fő témákat, a válogatásnak pedig külön pikantériát ad, hogy egyes
szereplők, helyzetek novellafüzérként kapcsolódnak.
Az első csoportból a legemlékezetesebb a kötetzáró,
akár kisregénynek is beillő „Aki lezárta a történelmet: dokumentumfilm”. Zseniális
ötlete szerint (mely ötletet vállaltan Ted Chiang „Szépségvakság:
dokumentumműsor” című novellájából merítette) dokumentumfilm formájában tárja
elénk egy időutazás lehetőségét, mellyel visszatérhetnénk és magunk tapasztalhatnánk
meg a múlt történéseit. Liu a történelemfeltárás eme módjára adott reakciókban
kiválóan bemutatja a múlt feltárásának nehézségeit/lehetetlenségét, a
médiavezérelt kor gyermekeinek szélsőséges válaszait a feltárt szörnyűségekre,
a tagadás, hárítás, évszázados előítéletek szülte ostoba véleményeket –
mindamellett, hogy az eljárás kérdésessége és a főszereplők személyes
érintettsége okán abban is elmerül, vajon van-e valós igény bármelyikünkben a
múlt teljes feltárására? Vajon el tudjuk-e viselni azt, ami kiderülhet? Túl
tudunk-e lépni a saját céljainkra való felhasználáson? Akár egyéni, akár
társadalmi szinten érettek vagyunk-e a szembenézésre? Gyomorforgató
kegyetlenségén túl csak azért nem ez a darab a kötet legjobbja, mert ekkora
terjedelemben kicsit sokat markol. Simán lehetett volna belőle regényt írni.
A második témakör legemlékezetesebb írása
a címadó „A papírsereglet” – noha semmi különösebben eredeti ötlet nincs benne,
ezerszer olvasott szülő-gyerek eltávolodás-, kulturális elszakadás-,
identitásképzés-történet, noha tán kicsit túlságosan is szentimentális, mégis:
olyan zsigeri hatást vált ki a megelevenedő origami-állatok által felelevenített
mese, amit ritkán tapasztaltam. Tán mert a bennünk élő, örökkön álmodó,
játékállatokat életre keltő, szavak helyett papírszívekkel szerelmet valló
gyermekre hat. Miközben szembesít nagyon is felnőtt hibáink és mulasztásaink
jóvátehetetlen következményeivel. De említhetném „A betűmágus” összetett és fájdalmas
történetét is, mely több síkon játszik a szülő-gyerek konfliktussal, a
történelmi emlékezettel és a hétköznapi mágia lehetőségével: a kislány, aki
idegenbe szakadva akaratlanul katalizátora lesz legjobb barátai vesztének,
vajon hogy békül meg hazatérve apja és saját tettei következményeivel? Létezik
vajon megbocsátás ott, ahol az egyik oldalon egy naiv gyerek, a másik oldalon
egy megvezetett, saját hitvallásából kiábrándult politikai funkcionárius áll?
Legközelebb hozzám mégis a harmadik
csoport novellái állnak: a hitünk változásaival, mágiával, hétköznapi csodákkal
foglalkozók. Közülük a legkiemelkedőbb a „Jó vadászatot” – ez a steampunkba
oltott kínai bukástörténet egy rókadémon és egy falusi démonvadász kapcsolatáról
egyszerre szép szerelmes mese (minden romantika nélkül) és a csoda örökkévalósága
mellett tett hitvallás. Mert ugyan elvesztheti hatalmát a rókadémon és megélhetését
a démonvadász, ha eljő a modernizáció és már senki nem hisz a gyerekmesék
szörnyeiben – de az új idők hoznak magukkal új mágiát, és akiben mélyen ott
szunnyad a valódi képesség a hitre, az erő, hogy felülkerekedjen a változásokon,
az képes új csatornát találni saját erejének. A múlthoz való görcsös
ragaszkodás helyett meg kell próbálnunk helyet találni a változások közepette –
magunknak, hitünknek, eszméinknek, kapcsolatainknak. Halottvirrasztás helyett
találjuk meg a módját, hogyan építhetjük be a múltat, hagyományokat, identitást
a jövőnkbe – ésszel és szívvel. Erre kiváló példa ez a kötet is.
Kiadó: Agave
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése