Colfer-Donkin-Rigano: Illegál

Nagyon nehéz távolságot tartani ettől a történettől - ami apró árnyalatnyi különbségekkel ma is folyamatosan történik. Főleg nehéz, ha rádöbbensz: ezek az apró, árnyalatnyi különbségek teszik az életet. Abból a távolságból, ahonnan Ebo története indul, a "gazdag európai" ugyanígy, apró, árnyalatnyi különbségekkel bármelyikünk lehet. Számukra az európai ugyanúgy csak típus, ahogyan számunkra a migráns, a menekült. Még nehezebb, ha rádöbbensz: mind így gondolkodunk. Ha megérzed a távolítás egyéb gesztusait. Háromszáz áldozat: felborult egy amúgy is selejtezésre érett, túlterhelt halászhajó Európa partjai előtt. Átlag háromezer élet, amit havonta elnyel a sivatag (becslések szerint nagyságrenddel többet, mint a Földközi-tenger). A Száhel-övezetben (Szomáliától Mauritániáig) évente mintegy százezer életet követelnek a polgárháborúk, a Boko Haram... Számok. A számunkra ezek nem sorsok. Csak számok.

Ebo története tipikus - nagyon sok Ebót, Kwamét, Sissit, Nurut és Razakot zötyköl teherautóban a félelem a harcoktól, vagy pusztán a jobb élet reménye (s a csempészek pénzéhsége) keresztül a sivatagon, Agadez most is teli van délről papírok nélkül érkezett emberekkel, akik neki akarnak vágni a sivatagnak, majd a tengernek - ide akarnak jönni, mert látják a médián át, milyen gazdagságban élünk a kiszolgáltatottságukhoz képest. Újabban már tényleg csak olcsó, kínai gumicsónakokra zsúfolják őket - eljutottunk odáig, hogy a csempészek a segélyszolgálatok mentőakcióit is bekalkulálják az üzletbe... S hogy emiatt a partmenti államok egyre inkább ferde szemmel nézik a mentőakcióikat. Ebo és útitársai története tipikus, és az első, amit meg kell köszönni Eoin Colfernek és Andrew Donkinnak, hogy képesek voltak túlnézni ezen, s a sok megismert (nagyon hasonló) történetet személyessé tudták tenni a mesélés által.

Mert ők személyek. Mert valójában ebben a tömegben érkezésben is külön sorsok, vágyak, külön ízlések és pofonok. Nevük van, szenvedélyeik vannak, rejtegetett titkaik, bűneik akár, mint bármelyikünknek. Ezt sikerült Donkinnak és Colfernek elkapnia - Ebo, a jó torkú kis énekes, meg a dolgos bátyja által, a Chelsea-rajongó Razak által, akinek az álma, hogy bemondó lehessen, aki a kedvenc csapata mérkőzését közvetíti... sikerült arcokat adniuk a szereplőknek, a mellékalakoknak, sikerült emberi jelleget a tömegnek. A kultúránk meséi az ilyen reménytelen helyzetekben jobbára a megmenekülő kevesekről szólnak, a kivételről... így és ehhez vagyunk szoktatva. Az írók itt sem járnak el másképp - s mégis, mélységet ad a megmenekülésnek a megélt veszteség, amit színről színre látsz. Mélységet ad a nem kockázatmentes szerkezet, ami az út végső szakaszát: az átkelést meséli, s abban emlékszik vissza a jóval hosszabb, sokkal tovább tartó utazásra a nem kevésbé kegyetlen szárazföldön, Afrikán át - ahol tényleg egyre több a hazátlan ember, akinek nincs veszíteni valója.

Eoin Colfer amúgy sokkal ismertebb is lehetne, nálunk is. Sokat merengtem rajta, hogy a rendkívül szórakoztató Artemis Flow-sorozat miért nem durrant nálunk nagyobbat - a maga igen szókimondó jól elkapott tündevilágával, s nem kevésbé jól felépített maffia-trónörökös főhőssel... Félek, az a prüdéria és hamis gyermek-megóvás gáncsolta el, ami a mangát, az animét is - nem szerették a könyvtáros nénik a könyveket, amikben például egy törpe a maga alagútjaiban finghajtással csinál önmagából csőposta-üzenetet... Amit azokban a ifjúsági fantasykban szerettem, a szerző fantáziájának pofátlan gazdagsága itt nem csillanhat. De az ott megismert bátorsága nélkül nem szólhatna ennyire pontosan ez a mese.

Giovanni Rigano, a rajzoló viszont nagyon vékony mezsgyén kénytelen járni itt, a rajzaihoz rendelt történetben. Miközben a tömegjelenetei, az egész oldalas totáljai tanítani valóak (órákig nézhető az aprólékosság, ahogy személyessé tenne egy-egy rajzi gesztussal a tömegből lehetőleg mindenkit), a karakterei némileg sematikusak. Amíg a történet azon van, hogy minél inkább közel hozza a hőseink, a rajz e távolító gesztusa pont ez ellen dolgozik. Persze, valójában ez az ellentmondás talán éppen a teljesebb megértést szolgálja.

Mert sajnos valójában nagyon könnyű távolságot tartani ettől a történettől. Csak el kell sétálni mellette a könyvesboltban. Csak ragaszkodni kell a felkínált sémákhoz. Csak hinni kell azoknak, akik arctalan tömegnek akarják láttatni a menekülőt; csak el kell hinni, amit a rettegtetők sugallnak - hogy ezektől az emberektől kizárólag félni lehet. Vagy csak egyáltalán nem kell figyelni rá: hiszen távol és messze történik - semmi közünk hozzá... Tisztelet az alkotóknak, a fordítóknak, s a kiadónak, amiért mindezt közel szeretnék hozni, amiért tenni szeretnének a közöny és a teljes elutasítás ellen!

Kiadó: Teknős könyvek

Fordította: Leányvári Enikő