Gyémánt Bálintot én a Harcsa Veronika Quartet Lámpafény koncertjén hallottam először
élőben játszani, Timi pedig Juhász Gáborral duóban - felvételről persze nyilván
korábban és sokszor, ha nem is tudtunk (ha nem is mindig tudtunk) róla. Azt
azért elmondhatjuk, régóta látjuk, ahogy játszik, régóta halljuk mindenféle
formációkban, Bin Jiptől a Veronikával alkotott, folyamatosan megújulni képes
- általam a projektjei közül talán a legizgalmasabbnak tekintett - duóban, amelyet épp mostanában
nyitottak két rendkívül tehetséges belga zenésszel quartetté. Nagyon sok dalt
hallottunk, amelyen rajta hagyta a keze nyomát - de mondhatni, most először
hallottuk, milyen zenéket álmodik (elsősorban mint dalszerző) saját magának.
Persze megint a játszótársak
nyilvánvaló és nyilván befolyásoló jelenlétével. Bálint elmondta, hogy Fonay
Tiborral és Csízi Lászlóval valószínűleg akkor is barátok volnának, ha nem
játszanának együtt - mindkét játékostárs kvázi Bálinttal egyívású, és nem
akármilyen formációkban edzett. Fonay Tibor a bőgőjén olyan társakkal állt és
áll rendszeresen színpadon mint Binder Károly, vagy Sárik Péter; Csízi László
pedig a Modern Art Orchestra dobosa.
Volt hát kikkel kiteljesült kompozícióvá formálni a dalokat... Ráadásul a
tavaly megjelent CD felvételeibe négy dal erejéig Shai Maestro is bekapcsolódott - ahogy Bálint fogalmazta: nem volt
nehéz dolguk, vagy túlságosan sok megbeszélni valójuk, hiszen a jazz nyelvét
mindannyian beszélik...
Azt hiszem igen szerencsésnek
érezhetem magam, amiért követhetem ezt a pályafutást! Gyémán Bálint
folyamatosan fejleszti magát, állandóan tanul, járt a Norvég Zeneakadémiára,
2008-ban szerzett diplomát a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz
tanszékén - magára alapvetően trendalakító karakterként tekint. Mesterien bánik
a looperrel, és megdöbbentően sokféle zenei attitűdöt képes teljes szível a
magáénak érezni - amiről talán legeklatánsabban a Veronikával közös, mások
inspiráló dalait feldolgozó estje
árult el a legtöbbet. Számomra mégis két dolog vált a legfontosabbá a szombat
esti előadásból, két olyan dolog, amivel megint nyugodtan pályázhat a
pályatársak által is talán legígéretesebb tehetségnek tekintett Bálint a
"szerintem a legjobb" címére (holott azért ismerve a hazai
gitárosfelhozatalt, eszelősen erős a mezőny...).
Egyfelől az a rettenetesen finom
érzék, ahogy Bálint olykor másodhegedűsként beletercelt Fonay Tibor amúgy
eszelősen jól megérzett és kipengetett bőgőszólóiba - a vékony sávon maradva,
ahol nem veszi el a szólózó zenésztől a figyelmet, sőt, úgy tesz hozzá, hogy a
szóló valami hihetetlen tág térben kezd el, sokkal nagyobb szárnyfesztávon kezd
repülni. Alázat és precizitás, a néhány megtalált hang ritmusba helyezett
bravúrja és egyszerre a tér szelíd továbbnyitása a másiknak... valahol ez a
közös zenélés egyik kulcsa szerintem, nem csodálkoznék, ha egyre többen
szeretnének együtt muzsikálni vele.
Másfelől (ahogy már igen régóta,
talán a kezdetek óta) továbbra is szakadatlan igénnyel keresi a legjobb
hangszínt, a legjobb beállítást, effektet, dal közben, helyzetben, valójában
soha nem elégedve avval, ami kijöhet, egyfajta hangzásbéli tökéletesség örök
kutatásában - de ebben a feszesre húzott követelésben immár kibillenthetetlenül,
teljes lélekkel játszva. Nekem a mestere, Juhász Gábor azért hallatlanul kedves
mindmáig, mert amit csinál, annak folyvást szíve volt és van. Azt hiszem, ő sem
sértődne meg, ha azt mondanám, az egykori tanítvány immár sok szempontból,
immár ebből a szempontból is meghaladta a mesterét...
Tavaly szeptemberben jelent meg a
True Listener hanghordozón, érdemes
megkeresni... Bálint jót mókázott a koncerten ezen a kvázi elavult formátumon
(amúgy is tanítanivalóan laza és felszabadult az utóbbi időben a közönséggel
való összes kapcsolatfelvétele)... Tény ami tény; ám sokat veszít, aki nem
szánja rá az időt az egész albumra. A dalok jól komponált egymásutánja
hihetetlen többleteket tehet az amúgy sem unalmas futamokhoz. Szerintem még többet
ér, ha megkeresitek őket élőben, a trió hamarosan fellép az Opusban - mert ez a
zene élőben azért hatvánnyal gazdagabb, mint a felvételen: a hangszerrel
egymásra kacsintásoktól a meglepetés-dalokon át (mint az Óz, a csodák csodája
világslágere) az olyan pajkos odanyúlásokig, mint amikor az Indigo című dalba
pár futam erejéig egy népdal is bekéretőzik. Nem is beszélve róla, mikor a
saját trió instrumentális "szövegkörnyezetében" Bálint gitárral a
kezében végre felszabadultan rávetheti magát a Veronikával közös duónak írt
egyik legizgalmasabb dal énekszólamára...
Más dalokat kell hallgatni - zárta Timi Dan Simmons
kult-horrorjának ismertetőjét a minap; más dalokat, nem az erőszakét. Bálint
dalai más dalok. A legjobb fajtából.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése