2015. január 11., vasárnap

Csajka Gábor Cyprian: Hard-Kier (hátrahagyott versek)

Nézek körül, könnyű a dolgom, most már az – az ablakomból távlatok nyílnak, nyílik a város. Nem egy Szentendre, ahova télen kell menni és hajnalban, hogy pendüljön – hogy ne takarja lélegzetét az idegen zaj; ahonnan el kell hozni a tárgyakat, gereblyét, kapát… Nem ennyire kifinomult látvány. Külvárosi Pest. De van távlata. A távlatban számtalan figyelhető. Annyi minden, ami elvonhatja a figyelmet. Nézek körül, hisz van ablakom - stílusos volna, ha úgy írnám, varjak röptét lesve tárult fel - de valójában egy másféle ablakon kinézve jutott eszembe először úgy a kötet. Csajka Gábor Cyprian kötete, a Hard-Kier, ahogy szerintem valójával láttat. Épp kinéztem a televízión. Műkorcsolya nézés közben jutott eszembe, elegáns férfi, nő, jégre simuló tüzes ígéret, s mégis: éteri páros – hogy annyi minden elvonhatja a figyelmet. Ha itt a szépséget nézzük. Annyi mindent nézhetünk a magunk dolga helyett időt töltve. Ahogy telik.

Neki nem vonódott el. Nem hagyta. Mert nem: telik. Pontosan tudta, érezte, látta, s amit soha nem gondoltam volna: hitellel írta, ahogy ürül. Amíg ürülhetett. A végsőkig csupaszodva. Elvesző szavakkal. Mert mintha megírta volna előre magát a folyamot. Az egyedül is pendülő, számozott versek gyönyörű rendben - a hiányokkal együtt is rendben - kiadnak egy elmesélhető történetet. Feszes, és elfogyásában is hatalmas szabadságfokkal lélegző történetet. A saját halál történetét. Ijesztő a 66-tól 156-ig tartó, két-három versre tagolt egységek pontossága, a varázslatos szerkezet. Hagyaték-pontosság: a tartalomjegyzékbe csak ez került be. Az eleje nincs kész. 12-től 40-ig vagy számozatlan, vagy hiányzik. Nézek körül, a verseken – számozottakon, számozatlanokon, és úgy látom: tényleg a tökéletest rontotta el a halál. A tervezett-várt, s mégis korán érkező saját halál. A tökéletes szerkezetben megnyíló verseskötetet, amely nyakon csípte volna.

Hogyan? Hétköznaphimnuszokkal. Egymásra fűzött lassú mondatokkal, szippantás, letüdőz, kifúj. Szünetekkel, hogy lássuk: a szavak egymásutánját a szünet hagyja képpé. Én nem tudom, mekkora lélek kellett ekkora szikársághoz! A nagy szünet előtt versbe fogadva, perelve, nem elnyelve az összes kicsit. Hogy súlya legyen a szavaknak.

Kerested a kezem, összefogództunk,
a szépsége tényleg megszokhatatlan;
a legszebb női kézfej, enyhén fölfelé
hajló, indiaias ujjak, az egész forma
valamiféle szépséges antigeometria;
beleőrültem volna, ha meghalsz, és
„meghal veled a kezed is”. Csak a mi,
az együtt hal meg, persze a
kezed melege, az érintésed; de csak
együtt érthetjük, hogy így van rendjén.

Nem lenne ilyen, szerintem nem, a Polaroidok sem, Simon Mártontól. Nélküle. Az összeborult doboznyi pillanatkép. Amit szintén áthat egyfajta rendezés kísérlete – és feltételezem: a tökéletesség-érzet mélységesen szubjektív, egyedi voltának észrevétele boríttatta aztán így össze a szerzőjével. Úgyis mindenkinek más rend a tökéletes... Érzem abban a kötetben ennek ízeit – önkéntelen tisztelgésekben Csajka Gábor Cyprian hatását. Mint mondtam: ő rendezte (volna). Egyetemes igénnyel. És látszik a majdnem tökéletes kötet. A csaknem hibátlan élet és halál rendje. Nem az ünnepé - az egyszerű. A hétköznapé. Aminek gerincgörbítő, valódi súlya van. Elveszett belőle 19, nincs sorrendben a huszadiktól a negyvenedikig – de ez úgy látszik, ilyen. Rendetlen a halál - a magadtól való fosztatás.

Aztán egyszerre elfog egy érzés. Nem tudom, igazam van-e. Észreveszem, ahogy az elejéről elfogynak a szavak is. Az eleje elvétel. Mintha két alkotói lépcsőből csak az egyiken járhatott volna a tetejéig a költő. Megvan a folyamat. A rajzolt ív. Az egymáshoz rendelt történetek íve a végig. S mintha csak akkor kezdte volna elölről elveszejteni belőle a szavakat. Lefaragni a felesleget…

veszettül ugatnak a kutyák
a gyomromba a hátamon át
valaki jön
de nem megyek elé
hallgatom a véremet a
cigarettán
fölhúzott lábakkal ülök
befordul az ajtó
légy spórol a huzaton
kifelé.


Alig ismerik. Ismerjétek! Gyönyörű pontossága nemcsak torkot szorít. Élethez teremt kedvet. Hogy mielőtt elfogy, teljék.


(A kötet egyik legszebb versének variációira rászögeltem a magamét...)

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...