Nézek körül, könnyű a dolgom,
most már az – az ablakomból távlatok nyílnak, nyílik a város. Nem egy
Szentendre, ahova télen kell menni és hajnalban, hogy pendüljön – hogy ne
takarja lélegzetét az idegen zaj; ahonnan el kell hozni a tárgyakat, gereblyét,
kapát… Nem ennyire kifinomult látvány. Külvárosi Pest. De van távlata. A távlatban
számtalan figyelhető. Annyi minden, ami elvonhatja a figyelmet. Nézek körül,
hisz van ablakom - stílusos volna, ha úgy írnám, varjak röptét lesve tárult fel
- de valójában egy másféle ablakon kinézve jutott eszembe először úgy a kötet. Csajka Gábor Cyprian
kötete, a Hard-Kier, ahogy szerintem valójával
láttat. Épp kinéztem a televízión. Műkorcsolya nézés közben jutott eszembe,
elegáns férfi, nő, jégre simuló tüzes ígéret, s mégis: éteri páros – hogy annyi
minden elvonhatja a figyelmet. Ha itt a szépséget nézzük. Annyi mindent
nézhetünk a magunk dolga helyett időt töltve. Ahogy telik.
Neki nem vonódott el. Nem hagyta.
Mert nem: telik. Pontosan tudta, érezte, látta, s amit soha nem gondoltam volna:
hitellel írta, ahogy ürül. Amíg ürülhetett. A végsőkig csupaszodva. Elvesző
szavakkal. Mert mintha megírta volna előre magát a folyamot. Az egyedül is
pendülő, számozott versek gyönyörű rendben - a hiányokkal együtt is rendben -
kiadnak egy elmesélhető történetet. Feszes, és elfogyásában is hatalmas
szabadságfokkal lélegző történetet. A saját halál történetét. Ijesztő a 66-tól
156-ig tartó, két-három versre tagolt egységek pontossága, a varázslatos
szerkezet. Hagyaték-pontosság: a tartalomjegyzékbe csak ez került be. Az eleje
nincs kész. 12-től 40-ig vagy számozatlan, vagy hiányzik. Nézek körül, a
verseken – számozottakon, számozatlanokon, és úgy látom: tényleg a tökéletest
rontotta el a halál. A tervezett-várt, s mégis korán érkező saját halál. A
tökéletes szerkezetben megnyíló verseskötetet, amely nyakon csípte volna.
Hogyan? Hétköznaphimnuszokkal. Egymásra
fűzött lassú mondatokkal, szippantás, letüdőz, kifúj. Szünetekkel, hogy lássuk:
a szavak egymásutánját a szünet hagyja képpé. Én nem tudom, mekkora lélek
kellett ekkora szikársághoz! A nagy szünet előtt versbe fogadva, perelve, nem
elnyelve az összes kicsit. Hogy súlya legyen a szavaknak.
Kerested a kezem,
összefogództunk,
a szépsége tényleg
megszokhatatlan;
a legszebb női kézfej, enyhén
fölfelé
hajló, indiaias ujjak, az egész
forma
valamiféle szépséges
antigeometria;
beleőrültem volna, ha meghalsz,
és
„meghal veled a kezed is”. Csak a
mi,
az együtt hal meg, persze a
kezed melege, az érintésed; de
csak
együtt érthetjük, hogy így van rendjén.
Nem lenne ilyen, szerintem nem, a
Polaroidok sem, Simon Mártontól.
Nélküle. Az összeborult doboznyi pillanatkép. Amit szintén áthat egyfajta
rendezés kísérlete – és feltételezem: a tökéletesség-érzet mélységesen szubjektív,
egyedi voltának észrevétele boríttatta aztán így össze a szerzőjével. Úgyis mindenkinek más rend a tökéletes... Érzem
abban a kötetben ennek ízeit – önkéntelen tisztelgésekben Csajka Gábor Cyprian hatását.
Mint mondtam: ő rendezte (volna). Egyetemes igénnyel. És látszik a majdnem tökéletes kötet. A csaknem
hibátlan élet és halál rendje. Nem az ünnepé - az egyszerű. A hétköznapé. Aminek
gerincgörbítő, valódi súlya van. Elveszett belőle 19, nincs sorrendben a
huszadiktól a negyvenedikig – de ez úgy látszik, ilyen. Rendetlen a halál - a magadtól
való fosztatás.
Aztán egyszerre elfog egy érzés.
Nem tudom, igazam van-e. Észreveszem, ahogy az elejéről elfogynak a szavak is.
Az eleje elvétel. Mintha két alkotói lépcsőből csak az egyiken járhatott volna a
tetejéig a költő. Megvan a folyamat. A rajzolt ív. Az egymáshoz rendelt
történetek íve a végig. S mintha csak akkor kezdte volna elölről elveszejteni
belőle a szavakat. Lefaragni a felesleget…
veszettül ugatnak a kutyák
a gyomromba a hátamon át
valaki jön
de nem megyek elé
hallgatom a véremet a
cigarettán
fölhúzott lábakkal ülök
befordul az ajtó
légy spórol a huzaton
kifelé.
Alig ismerik. Ismerjétek!
Gyönyörű pontossága nemcsak torkot szorít. Élethez teremt kedvet. Hogy mielőtt
elfogy, teljék.
(A kötet egyik legszebb versének variációira rászögeltem a magamét...)
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése