2014. november 8., szombat

Ann Leckie: Mellékes igazság



Szóval sci-fi év… Szép elhatározás volt tőlem, hogy megismerkedem a műfajjal, és saját magam is megdöbbentettem azzal, hogy az első „komolyabb” olvasott sci-fi mennyire letaglózott, ám amikor elkezdtem Ann Leckie díjakkal jócskán megdobált, szép kis „hájppal” körített Mellékes igazságát, az első gondolatom az volt: te jó ég, én ebből egy kukkot nem értek. Míg a 2312 esetében azt éreztem, a sci-fi annyira magától értetődően simul bele a szépirodalmi stílusba és a filozófiai mondanivalóba, hogy szinte „mellékes”, itt rögtön kiütközött, hogy én bizony nulla, azaz nulla sci-fi „műveltséggel” rendelkezem, és nem csupán a „technikai blabla” vált ki belőlem zavart pislogást, de konkrétan semmit nem tudok kezdeni az olyan – a műfajban, ahogy azóta hallottam, nem teljesen egyedi – húzásokkal, mint az osztott tudat. Lehet, hogy ehhez gyér a fantáziám?

Tán nem meglepő ezek után, hogy az első száz oldal olvastakor még az is megfordult a fejemben, hogy feladom és hozzávágom bloggertársamhoz, ugyan írjon már róla ő – de hát könyvet elvből nem hagyunk félbe, és egyébként is: ennyire csak nem lehetek puhány, ugye? Én akartam megismerni a sci-fit, akkor tűrjem, hogy kihívások elé állít. Tűrtem, és jól tettem. Mert egyszer csak – észrevétlenül, meg nem tudom mondani, hol, mikor és miért – beszippantott, és már nem zavart, hogy időnként vissza kell olvasnom, hogy erőltetni kell a megértést, hogy nem adja magát könnyen a könyv.

Úgy vélem, leginkább az identitással való játszadozásnak köszönhetően. Adva van egy katonai űrhajó, Toren Igazsága – a tulajdonképpeni elbeszélőnk, vagy tán elbeszélőink? Toren Igazsága ugyanis nem csupán egy mesterséges intelligencia, hanem többezer mellékes katona és a hajó összekapcsolt tudata – az egész, úgy ahogy van, zseniálisnak tűnik, ám nem kevésbé hátborzongató. Toren Igazsága a Radch birodalom terjeszkedésében kulcsfontosságú szereplő – mely terjeszkedés nagyjából egy az egyben megfeleltethető a Római Birodalom világhódításának, csak épp a végtelen űrbe helyezve. Szomszéd leigázása, asszimilációja a birodalomba, vallásuk és kultúrájuk egy részének beolvasztása a sajátba, polgárainak átnevelése, az engedetlenek megbüntetése – csak épp ezúttal nem gladiátorviadalon tálalják fel őket a vadállatoknak, hanem potenciális mellékes „alapanyagként” lefagyasztják, aztán amikor szükség van párezerre a milliókból, felolvasztják és egy hajó tudatához kapcsolják. Megfosztva saját tudattól, személyiségtől, emlékektől, érzésektől, gyakorlatilag élő halottként szolgálják tovább a zsarnokot (el lehet gondolkodni azon, ki jár jobban, akit felolvasztanak, vagy akit megsemmisítenek párszáz év raktárban aszalódás után…).

Toren Igazsága Esk Egyes Tizenkilenc is egy ilyen „mellékes” – legalábbis az volt, amíg egy váratlan esemény, egy árulás el nem szakította őt tudata többi részétől, hogy aztán kilökje a világűrbe, ahol megfosztva kapcsolt részeitől, csonkán, egy gyenge emberi testbe zárva kelljen boldogulnia. Amikor megismerjük, ő már Breq, az ismeretlen utazó, aki egy idegen bolygón keresi a fegyvert, ami közelebb viszi célja megvalósításához. S hogy mi lehet a célja Toren Igazsága egy kiszakadt mellékesének, aki nagyon úgy néz ki, öntudatra ébredt? Természetesen a bosszú. Ám hogy miért akar bosszút állni – nos, arról szól ez a regény.

Ami jóval – jóval – összetettebb annál, hogy egy mesterséges intelligencia egyszer csak öntudatra ébred. Leckie borzasztó ügyesen, okos kérdésfeltevésekkel járja körül a témát, hogy mi lesz a tudattal, ha egy része kiszakad, mi lesz, ha egy része meghasonlik önmagával, ha önmaga ellen fordul és mi lesz, ha egy részét egész egyszerűen megsemmisítik? Nem Toren Igazsága az egyetlen sokfelé osztott tudat a történetben és nem is ő (ő?) az egyetlen, aki/amely széthasad – és nem is az ő hasadása a legérdekesebb. De kétségkívül Toren Igazsága/Breq kapcsán lehet a legérdekesebben elfilozofálgatni azon, mi teszi az embert emberré, és hol húzódik a határ mesterséges intelligenciával vezérelt mellékes és ember között. És persze a létfilozófiák nagy kérdése is Breq alakján keresztül nyer létjogosultságot: vajon öntudatra ébredése valóban öntudatra ébredés, vagy csupán egy beprogramozott hiba? „Miért nem gondoltam erre korábban? Valami programhiba miatt, amit a hajótudatomba írtak, és eddig láthatatlan volt előttem, vagy ennek a kis, magányos agynak a korlátai miatt, amely megmaradt nekem?” 

Persze filozófiai kérdésfeltevések és továbbgondolnivalók ide vagy oda, Ann Leckie regénye (úgy vélem) vérbeli sci-fi – okos, tudományos, izgalmas sajátvilággal, politikai intrikával, küldetéstudattal, csatározásokkal és végtelen távlatokkal. Hogy több-e ennél, annak eldöntését inkább meghagyom a sci-fit mélyebben ismerőknek – én magam nem tudnám eldönteni. Ahogy azt sem igazán, van-e bármi teteje annak a felhajtásnak, ami a nemi szterotípiákkal szembemenő nyelvhasználat miatt övezte a regényt – ahhoz, hogy meg tudjuk ítélni, ad-e bármit az értelmezéshez (vagy elvesz-e bármit belőle…) az angol eredetiben alapértelmezettként használt „she”, úgy vélem, angolul kéne olvasni. Pont. Magyarul számomra semmi jelentősége nem volt annak, hogy kimaradt a nő/férfi alapvetés, a szereplőket minden további nélkül elhelyeztem a „semleges” polcon, és hogy egész őszinte legyek, nem is érdekelt, hogy nő vagy férfi az illető… (totál nem illik egy sci-fi ajánlóba, de nekem Woolf Orlandója óta a legkevésbé sem okoz nehézséget kvázi-androgünként elképzelni szereplőket, és szerintem jól van ez így).

Izgalmas kaland volt nekem ez a regény, rettenetesen élveztem, de volt munka vele bőven. Kezdőként egyfelől nem igazán javasolnám más kezdő sci-fi olvasóknak, mert tényleg nem egyszerű; másfelől viszont nagyon is ajánlanám azon kedves szépirodalom-olvasó sorstársaknak, akik hajlamosak azt gondolni, hogy a sci-fi az olyan egyszerűcske dolog űrcsatákkal meg fénykardokkal… Az biztos, hogy Leckie jól ír, és nagyon okosan tesz fel kérdéseket – hogy megválaszolja-e őket a folytatásban, az még a jövő zenéje. Szerintem én olvasni fogom. (És folytatom a műfajjal való ismerkedést, mert ez egyre izgalmasabb.)


Kiadó: Gabo
Fordító: Kleinheincz Csilla
 

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...