2021 - Viszlát, és kösz a halakat!

Kormányeltörésben

Komolyan elgondolkodtam rajta, érdemes-e egyáltalán összefoglalni (ahogy szoktuk) az elmúlt év nekünk fontos kulturális eseményeit, fókuszban az olvasással, hiszen talán még soha nem olvastam ennyire keveset. Kusza év volt, nem volt fókusza. Bár nem teljesítettem annyit, mint tavaly, megint elzabált azért a munka, az éhetek szolgálatában megejtett kilométerek tekintetében idén is bőven több mint tízezer kilométert sikerült összetekerni. Megjelent a Futártempó, a munkában szerzett élményekből szőtt kötet – az év elejét a szerkesztéssel és a versek átírásával töltöttem, hiszen egy ilyen kötetbe fűzés nagyon szigorú tükröt tart a lejegyzett szavaknak. Nagyon megviselt a védőoltás (mind a kettő), erről (avagy mondjuk inkább úgy, egyfajta magán mitológiából nézve erről) írtam is egy bejegyzés-sorozatot, egy másik, személyesebb hangvételű blogra; hogy aztán az év végén maga a betegség is megtaláljon, teljesen átfogalmazva a számunkra annyira fontos ünnepi időszakot. Más kérdés, hogy (talán épp ezért) ha nem is maradéktalanul boldog, de nagyon meghitt, meleg, szeretet-teli lett a karácsonyunk. Szóval elgondolkodtam rajta, van-e értelme így összegezni a 2021. évet. De úgy vélem, egy ilyen hagyományt kár megtörni, és bár keveset olvastam, nagyon sok mindent nagyon szerettem ebből a kevésből. Viszont (pont ezért) nem a tőlünk megszokott módon csoportosítanék most, szokás szerint kiemelve a tíz számomra legerősebb olvasmányt. Nem volna igazságos...

Egy lap-pár a Futártempóból

Az idei év legerősebb élményei versek voltak, verseskötetek, régiek és frissek. Amit mindenképpen kiemelnék (az olvasás sorrendjében):

Kállay Kotász Zoltán: Társasutazás Közép-Mámor földjére
Szabó T. Anna: Elhagy
Babiczky Tibor: Szapphó paradigma
Simon Márton: Éjszaka a konyhában veled akartam beszélgetni
Nemes Nagy Ágnes összegyűjtött versei
Závada Péter: Gondoskodás
Zoli haikuit nagyon régóta dédelgetem (azóta a kezembe nyomta a legújabb kötetét is, A messziről jött macskát), haikut szívesen olvasóknak szerintem kötelező, amúgy remek ízelítő került fel a tizenhét-szótagosaiból a Terebess oldalára, ha ismerkednétek vele. A haikuról jut eszembe: megkaptam Fodor Ákos elérhető életművét, egy könyvéről már írtam, de ez egy szép, lassú olvasás lesz, évekre elhúzódó (úgyis látni fogjátok...). Szabó T. Anna könyve régi tartozásom volt, többször nekifutottam már, hogy írjak róla – mint ahogy nagyon ideje volt végiggondolnom, mit jelent a számomra Nemes Nagy Ágnes költészete. És friss megjelenések szempontjából kényeztetett 2021. A három jelentős kortársból Tibor könyve adta a legkönnyebben magát, talán, mert alkatilag közel áll hozzám ez a paradigma. Simon Mártonnal nagyon sok mindent másképp látunk (máshonnan nézzük?), ettől még nagyon szeretem, ahogyan néz. Mint ahogy Závada Péter világlátása sem az enyém, a kérlelhetetlensége mégis tiszteletre méltó, kétségtelenül az egyik (ha nem a leg-) fontosabb kortársam, aki ráadásul nagyon szeretetre méltón fogadta a méltatásba csomagolt kritikát.

Alapmű

Tovább gyűrűzik a mítoszt firtató gondolatmenet bennem, bár idén e tárgyban erre a blogra csak egy szelíd, szódával és jéggel lazított könyv bemutatása jutott:
Stephen Fry: Mítosz – Görög mitológia angol humorral
Timitől megkaptam a szerző többi, magyarul megjelent könnyed mitológiáját is – de idén csak ezt az egy olvasatot sikerült elétek tárni. Hozzá kell tennem, hogy ezen a blogon csak az olvasmányélmények gyűrűznek majd, az Asztalfiókákon máris olvasható néhány bejegyzés e tárgyban, Jankovics Marcell könyvével, meg úgy általában a mítoszi szemlélettel és értékelésével kapcsolatban; azért ott, mert ezek tényleg szétfeszítenék közös blogunk kereteit. Megyek tovább ezen az ösvényen, és egyre könnyebb léptekkel, hiszen a feleségem megvette nekem karácsonyra (az egykor elherdált példány pótlásaképp) a két kötetes Mitológiai Enciklopédiát. Elképesztően erős forrás, úgy is, hogy az egykori szovjet akadémisták szemléletét mára nem egy ponton meghaladta a szakma – nem készült azóta se ilyen átfogó munka. Szintén idei szerzemény a hét kötetes Az Ezeregyéjszaka meséi, és valamilyen szinten ide vág – nagyon lassú és nagyon boldog olvasás lesz ez is. Az első kötetet lassan befejezem, majd végiggondolom, hogyan volna érdemes beszélni róla itt, a blogon.

Szépirodalmat prózában alig olvastam 2021-ben, legalábbis frissen megjelent regényt. Mindenképpen ki kell emelnem azért hármat (megint időrendben):
Einar Kárason: Viharmadarak
Jón Kalman Stefánsson: Ásta
András László: A vörös korona
Valami lehet abban az izlandi levegőben – amit mindig úgy lélegzek be, mintha otthoni volna. A szikár hajóstörténet, és az indázó felnövés-történet teljesen másért, de hatásait tekintve egyformán hazavitt magába. Egyre jobban szeretem, ami északról lejön, legyen könyv, film, sorozat (a karanténban töltött karácsony fura ajándéka volt pl. az Új barát karácsonyra két évada – minden romantikus romcom-jellege ellenére szelíden emberi és kíméletlen egyszerre, és eszméletlenül vicces). Úgy is, hogy egyre kevésbé kell az erőszak bármilyen hordozón, egyre kevésbé viselem jól. Tehát például a skandináv krimit továbbra is meghagyom Timinek, ott tartok, hogy az amúgy remek Időbevándorlók erőszak-foka is megvisel (jók a norvég sorozatok!).

Nekem voltaképp szépirodalom a jól elkapott sci-fi is, a zsáner három gyönyszemét (kicsi csalással) azért kiemelném itt:
William Gibson: Mozgástér
Brandon Hackett: Eldobható Testek
Ian McDonald Luna-sorozata
Gibson állandóan megcsavar, ezt szeretem benne. Most olvasom újra a Neuromancert (nagyon köszönve az új fordítást), azt sem ártana végiggondolni itt. Jut eszembe: új fordítások. Értem, hogy van értelme. Csak van, amikor nem sikerül elég jóra. Megvettük e-könyvben Frank Herbert dűne-sorozatát (megint egy elkutyult kincs újra-beszerzéseképp – adta magát, hogy elektronikusan, merthogy végre beadtuk a derekunkat, bekószált a lakásba Kolibri, az e-könyv olvasó...). Öröm, hogy újraolvashatom, de nem öröm, hogy ebben az amúgy szimpatikus új fordításban van nem egy igen magyartalan mondat. De erről egyelőre ennyit, szerintem írni fogok róla. Botond könyvét nagyon szerettem, itt vár polcon a Xeno, az lesz a következő magyar fantasztikum, ha be nem előz az Irha és bőr...  Ian McDonald nekem a legjobbak közt van, pont azt szeretem benne, amit sokan a szemére hánynak: hogy kíméletlen regényeit rendre legömbölyíti a végére. Bocs, én szeretem a reményt.

Képregény szempontjából is erős évet zártunk, holott csak egy kicsi szeletét kóstolgatjuk ennek a hatalmas tortának. Nem is írtam mindenről, amit megkaptam (még...), de a következők mindenképpen ide kívánkoznak:
Neil Gaiman: Sandman, az álmok fejedelme gyűjtemény III. kötet
Monstress1-3.
Neil Gaiman DC Univerzuma (az utolsó történet miatt, főleg)
Szerepelhetne még itt a TRANSMET, de a második gyűjteményes kötettel kapcsolatban elég sok volt a kritikám. Nem szerettem ki belőle, szeretném látni a végét. De ez az érzés semmilyen szinten nem fogható ahhoz, hogy mennyire várom a Sandman lezáró gyűjteményes kötetét (és mennyire remélem, hogy az eredeti, angol gyűjteményes kiadás függelék-kötete is kijön majd). Ha a szívemre hallgatok, a Sandman volt az év legfontosabb olvasása... A Monstresst meg egyszerűen szeretem. Nem ugyanaz a liga, de itt is lőnek gyönyörű gólokat.

Egyéb kulturális hatásokról most nem írnék hosszan. Egyrészt a járvány meghatározta, mit-mennyit lehet, másrészt valahogy úgy adódott, hogy ahova eljutottunk, azokról az élményekről sem írtam ide. Írhatnám, hogy Snétberger Ferenc, vagy Anoushka Shankar méltatásához egyszerűen kevés vagyok (ez így is van), csak ez eddig sem akadályozott. 2021-ben sokkal többször történt velünk a szokottnál, hogy amikor végre mehettünk, az élmény önmagában akkora ünnep volt, hogy beleszálazott a befogadásba. Inkább átadtuk magunkat neki... Lesz majd, amiről írok, utólag. Például a Dűne filmről, majd ha befejeztem a könyv újralapozását. Könyv és film összehasonlítás úgyis rég volt már. És (ebben az esetben) van is mit összehasonlítani.

Kuksi

Remélem, idén többet köszönhetek be itt. Bár amúgy épp beszippant egy soká halogatott szenvedély, térképeket bámulok, szakkönyveket lapozok, kívánságlistákat gyártok, planetárium-programmal tanulom az eget – és az ajándékba kapott távcsővel észlelek, amikor csak hagyja az időjárás. Nem nő be a fejem lágya. Szerintem már nem is fog...

Boldog Új Évet Kívánok minden kedves olvasónknak!