Szuperhősök márpedig minden hétévesnek járnak.
Elza nem ért a hétévességhez, de
van egy nagymamája. Aki szuperhős. Életeket mentett, embereket gyógyított
szerte a nagyvilágban. Azt mondják rá: eleven a korához képest – de ezt
valójában úgy értik: rém idegesítő, sőt, dühítő. De nem ezért szuperhős Elza
szemében: hanem mert mindig ott van a számára. Teljes testtel és a szabályok,
törvények, szokás és tabuk teljes figyelmen kívül hagyásával. Egy ilyen nagymama
felér egy hadsereggel. Amíg a „hadsereg” szíve, tüdeje, minden egyebe bírja.
Mert Elza (aki mindjárt nyolc, de a nyolcévességhez se ért) egyszer egyedül
marad. A nagymamája nélküle utazik a titkos nyelvvel rejtegetett hat
mesebirodalomba. Elutazik Miamasba – Elza nélkül.
Holnaptól kezdve kiküldelek a legnagyobb kincsvadászatra, aminek valaha
is a részese voltál, bátor kis lovagom. Készen állsz?
Lehet készen állni az ilyesmire?
A veszteségre? Ahogy a hiánya helyére odasorakozik mindaz, amit a nagymama
jelenléte eltakart – mindaz, amiről nem mesélt Elzának senki. Sem rendszerető,
intézményt vezető, „mindenben a nagymama ellentéte” anyja, sem zavarba ejtően
(jól beilleszkedett autista módjára)
működő, saját új családját igazgató apja, sem a szomszédok: a mogorva
taxisofőr, az alkoholista nő, a férfi, aki hangtalanul jár és úgy tűnik el,
mintha ott se lett volna… Britt-Marie főleg nem, ez a kenetteljes
vénkisasszony-szerű liba, folyton telefonba üvöltöző párjáról: Kenről nem is
beszélve. Ez egy átlagos ház. Többé kevésbé. Ahol furcsa mód mindenkinek a
láthatón túl mutató köze van a nagymamához.
Aki nem mesélte el az unokájának
a titkos nyelvükön, amit valójában zsigeri mód szégyellt. Persze azt se, amire
büszke lehetett. Mást mesélt a titkos nyelvvel, és a titokzatos nevekkel – egy egész
mesebirodalommal. Ahol minden mese a kicsit másból táplálkozik. A kicsit
másból, amiből a világ valójában áll, az apró különbségekből, amiket
elfelejtünk, hogy kimondhassuk bármire, bárkire: tipikus. Miamas, ahonnan a mesék
származnak, Mibatalos, a harcosok földje, amely elpusztult a háborúban – az
összes mesebirodalom valódi, hiszen valódi sorsok mesélődnek bele. Elza különös
kislány: koravén, ezért kiközösített és kergetett – a szülők, tanárok által
szőnyeg alá söpört csoportos gyerekerőszak futni kényszerülő áldozata. Ő a
hibás: nem illeszkedik be. Nem hagyta a nagymamája, aki értékrendet adott át, s
a mesebirodalmakkal valóságokat mesélt – nem hagyta, hogy beilleszkedjen a világunk
szokásos hazugságrendjeibe.
Meg kell védened a Kastélyt, Elsa
Még jó, hogy nem egyedül. A
kislány megszólítja a nagymama (s az ő) életében élőket - át kell adja a címben
is álló üzenetet. Valahol rákényszerülnél te is, olvasóm, hogy reagálj – ha
eléd penderül egy fitos orrú hét (majdnem nyolc) éves, és komolyan, komolyat
kérdez. Azonnal eldőlne, milyen ember vagy: elmismásolnád-e a választ, elkennéd
hatodjára, hetedjére is - mert ez a hét (majdnem nyolc) éves nem adja fel.
Választ szeretne – és komoly válaszokat kap. Ezért komoly írói teljesítmény,
hogy elsősorban derű árad ebből a könyvből! Holott egy hétéves (na jó, majdnem
nyolc) szemével és szavaival nagyon szigorú dolgokról (is) mesél. Valamiért
folyton eszembe jut Brunella Gasperini és az ő nagyon olasz famíliája – nagyon
más, nagyon másként más, de mégis: abban a mediterrán családbombában lüktetett
ennyi egymás felé vállalt (durcás, nyűgös, kelletlen – de létező) figyelem.
És Elsa körülbelül itt hozza meg a döntést, amitől az egész reggel
teljesen átmegy facebook-státuszba…
Mert ez egy átlagos ház, de csak
annyira, amennyire bármelyik; ahova egy makacsul jótét lélek összegyűjti az
élet által elé sodort traumásokat. Háborútól poszttraumás veteránt, veszteségét
alkoholba göngyölő, segíteni képtelen segítőt, bántalmazott anyát a gyermekével
– odarakja a segítségre szorulót az orrod elé. Őket jobbára nem akarjuk látni,
holott jelen vannak a saját átlagos házinkban is, csak körül kell nézni;
nehezen szólíthatók meg, és még nehezebben bírhatók szóra – sokszor nem
köszönik meg a figyelmet, holott rászorulnak. Meg kell tanulnunk a hétévestől
ezt a törhetetlen bizalmat. Amivel leküzdi a saját szorongásait, hogy
odaállhasson a kerülendő elé – mert másképp nem lehet segíteni. Adott esetben
magadon se. Bármelyikünk élete fordulhat úgy, hogy elkerüljük az életünkkel
való szembenézést – bár jutna minden átlagos házba ilyen nagymama és ilyen
Elsa…
Mert minden mese végén van egy sárkány.
Még szerencse, hogy valójában a
nagymama mesebirodalma nem hat, hanem hét királyságból áll. Amikor olvastam,
nem gondoltam erre (nem hagyta a könyv, hogy így gondoljak bármire is…) – de
most, rálátva az egészre, látom: Fredrik Backman isten kegyelméből való
nagymamája úgy meséli a kislánynak a meséket, ahogy korokon át az öregek az
unokáiknak. Arra használja a mesét, amire való. Gondolj bele, olvasó: az egykor
megszülető népmese mesélője ugyanígy építhette a mesébe a gyerek által is
látott-tapasztalt borzalmat, hogy megvilágítsa annak értelmét – vagy hogy
pusztán szoktassa a gyereket az életben való jelenlétéhez. A mese életre
felkészítő, sötétségeinket megvilágító gyertyafény volt – és ugyanígy megvolt a
maga aktuális rétege, a gyereknek közvetlenül szóló azonnali esemény- és
világmagyarázat. Ez elveszik - ahogy a mesélő személye, s hogy kinek mesélte - sőt, akár a mese maga is; hiszen csak azokat a meséket mesélték mások is tovább (a hallomás torzító
továbbadásával), amelyeknek volt az ilyen aktualitáson túl mutató érvénye is.
Ma a fogyasztásra szánt mesével jobbára álomba ringatunk. Ez is fontos, gondolj
az esti mesére; az álmok szőnyegét is szőni kell – de az ébrenlétét is szőni
kéne, a gyerek nyelvén. Backman megmutatja, ezt hogyan kell. Úgyhogy miközben
ezt a könyvet mindenkinek ajánlom, különösképpen a kezébe nyomnám minden
nagymamának (minden mesélő felnőttnek) – hogy adaptálja a maga életébe Fredrik
Backman nagymamájának mesélés-módját. A világmagyarázó mesekitalálást. Mert
minden mesében ugyan valójában nincs sárkány – de amit a sárkány jelent, az
körülöttünk él ma is. És a mesélő felnőtt dolga, hogy a gyereket ne érje
készületlenül a létezése.
Köszönöm, hogy az olvasóm vagy! A te furcsa ízlésed nélkül minden
valószínűség szerint kénytelen lennék rendes munka után nézni. Itt, egyedül
itt nincs igazad, kedves Fredrik. Ez megint egy igen rendes munka.
Kiadó: Animus
Fordította: Bándi Eszter
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése