2012. január 7., szombat

Divattitkok - 1000 apró részlet a nyakkivágástól a derékvonalig, a zsebektől a pliszékig

„A lényeg a részletekben rejlik” – ez a közhelyességig koptatott mondat talán a divat területén bír a legnagyobb igazságtartalommal. Nem hiába olvasható a könyv fülszövegében és előszavában is, hiszen az egész kötet, mintegy 1000 képével ezt a megállapítást igyekszik alátámasztani – nem is sikertelenül.

Nem kell ahhoz divatőrültnek lenni, hogy az ember tudja, még a legegyszerűbb szabású és anyagú ruhát is fel tudja dobni egy jól elhelyezett díszítőelem, egy feltűnő kiegészítő, egy meghatározó nyakkivágás, vagy ujjszabás. Divattörténészek vaskos köteteket szenteltek már a különböző fodrok, pliszék, ráncolások, derék- és szoknyavonalak kialakulásának és tündöklésének, mégis, a téma megunhatatlan. Hiszen amíg a divat az egyik legnagyobb iparág, és a tervezők, a divatházak, no meg a vásárlók évről évre súlyos milliárdokat költenek újabb és újabb ruhákra, addig lesz mit tanulmányozni.

Ám épp azért, mert alapvető jelentőségű változások az elmúlt néhány évtizedben nem történtek, és talán nem is fognak – gondolok itt olyan léptékű újításokra, mint az abroncsos szoknyától vagy a fűzőtől való megválás – a részletek egyre jobban felértékelődnek. Annál is inkább, mert a divat terén már jószerével mindent „felfedeztek” legalább egyszer – nem véletlen, hogy folyamatosan úgy érezzük, a húsz-harminc évvel ezelőtti divat tér vissza. Aki tehát újat akar mutatni, annak a részletekre kell fordítania a figyelmet.

A kötetben szereplő fiatal tervezők is ezt teszik – a szerkesztők jó érzékkel nem a közismert, nagy divatházak vezető tervezőinek munkáiból válogattak, hanem az új generáció feltörekvő reménységeinek frissen bemutatott kollekcióiból, így tényleg a legfrissebb irányzatokról kaphatunk képet – és talán a jövő meghatározó tervezőit is megismerhetjük.

Nyolc fejezetre bontva mélyedhetünk el a „Gallérok és nyakkivágások”, „Vállak és ujjak”, „Derékvonalak”, „Zsebek, cipzárak és gombok”, a „Ráncolás és redőzés”, „Pliszék és fodrok”, „Díszítő rátétek” és „Varrott részletek” rejtelmeiben. 1000 tökéletes minőségű divatfotón és a kísérő kis képeken (melyeken a bemutatott meghatározó részlet látható kiemelve) tanulmányozhatjuk a különböző fortélyokat – ami akkor is hasznos és érdekes tud lenni, ha nem vagyunk divattervezők, pusztán érdekel minket, hogyan – milyen trükkökkel – lehet feldobni akár egy egyszerűbb öltözéket.

Noha a kötet kellemes nézegetnivalóval szolgál, és pár órára szerintem minden nő figyelmét leköti, akit kicsit is érdekel az öltözködés, azért nem hallgathatom el, hogy másra számítottam. A fülszöveg és az előzetes ugyanis egy „alapos és összefoglaló kézikönyvet” ígér – ehhez képest amit kapunk, az egy képeskönyv. Gyönyörű kiállítású, és igényesen szerkesztett, de mégiscsak képeskönyv, amiben mindösszesen egy két oldalas előszó és a fejezetek elején egy-egy rövid bekezdésnyi bevezető szolgál útmutatóul – ez nem is lenne feltétlenül baj, ha a kiadó nem vezetné tökéletesen félre a potenciális vásárlókat. Őszintén szólva baromira fel lennék háborodva, ha mondjuk neten rendeltem volna meg a könyvet, látatlanban, és a kézhez vételkor derült volna ki, hogy ja, ez csak egy fotóalbum. Ne nézzék már ennyire hülyének az olvasókat! Ettől függetlenül a divat iránt érdeklődőknek egy átfogó kézikönyv mellé illusztrációként, esetleg divatbolond ismerősünknek ajándékba tökéletes – egy éves divatmagazin előfizetésnél azért talán többet ér. De nem sokkal.


Kiadó: Scolar

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...