Bárhogy
is próbálom elnyomni, leplezni, krimikkel meg fantasy-vel elaltatni,
van egy nagyon-nagyon lányos énem, aki nem hagyja magát eltántorítani a
romantikus könyvektől. Néha egyszerűen muszáj kézbe venni ilyeneket is.
Színes-szagos, kosztümös, nagy szerelmekkel és nagy drámákkal teli,
kissé hatásvadász, ámde nagyon szerethető történeteket. Így jártam A
szűz királynő szeretőjével is. Annak ellenére, hogy sem A
Boleyn-örökség, sem A királynő bolondja nem tetszett annyira, mint a
sorozatnyitó A másik Boleyn-lány, mikor megláttam a könyvtárban a
frissen megjelent negyedik részt, nem tudtam ellenállni neki. Egyrészt,
mert ezek a könyvek egyszerűen gyönyörűek (ki mondta, hogy nem számít a
külcsín?), másrészt, mert végre-valahára Erzsébet a főszereplő!
Mária
királynő halála után Erzsébet sok évnyi trónviszályt követően végre
elfoglalhatja apja trónját, ami az ország egyik felének áldás, a
másiknak átok, egyfelől az inkvizíció végét jelenti, másfelől egy újabb
erőszakos rezsim megtorlásait, a főurak már a trónra lépés előtt szövik
újabb összeesküvéseiket, az emberek pedig vagy imádják, vagy
engesztelhetetlenül gyűlölik Boleyn Anna lányát, az összeesküvéssel,
boszorkánysággal, erkölcstelenséggel is megvádolt fiatal királynőt. Aki
legjobban örül Erzsébet hatalomra kerülésének, az régi titkos szerelme,
híve, bűntársa az összeesküvésekben, Robert Dudley, aki pedig tán
legkevésbé, az Dudley elhanyagolt felesége, Amy Robsart, aki tudja, jó
eséllyel elveszti férjét, ha Erzsébet udvarába kerül. Az ő szerelmi
háromszögükről szól a történet, a háttérben pedig kibontakozik egy
fiatal lány lassú, buktatókkal és csalódásokkal teli királynővé érése.
Robert
Dudley egészen fiatal kora óta szerelmes Erzsébetbe, ám szerelmes rajta
kívül még valamibe: a hatalomba. Apját összeesküvés miatt végezték ki,
családját tönkretették, minden vágya hát, hogy visszaszerezze régi
dicsőségüket, és a legnagyobb angol főúri családdá tegye a
Dudley-famíliát. A legmagasabbra tör, és persze nagyot zuhan. Nem
elégszik meg a királynő szerelmével, a szerető státusszal, ő egyenesen
király akar lenni, azonban ezt csak úgy érheti el, ha megszabadul
feleségétől. A hűséges, egyszerű, jelentéktelen Amy, aki minden bukás
ellenére kitartott férje mellett, menedéket nyújtott, dolgozott érte,
csak veszthet a ragyogó királynővel szemben. Ám hiába tűnik gyenge,
irányítható, egyszerű kis nőnek, egyvalamiben hajthatatlan, és semmi,
még a királynő hatalma sem veheti rá, hogy beleegyezzen a válásba.
Dudley igyekszik hát ellehetetleníteni feleségét, aki belebetegszik a
bánatba, ám még ez sem elég, és férje bármeddig elmenne, hogy
megszabaduljon tőle.
Azonban
Erzsébet udvarában sokan vannak, akik bármit megtennének, hogy
megszabaduljanak Dudley-tól. A királynő, aki huszonöt éves fiatal nőként
lépett trónra, akit minden oldalról hataloméhes hiénák vesznek körül,
aki a tapasztalt főurak politikai intrikái közepette kell lavírozzon,
hogy megőrizze trónját, rá kell jöjjön, hogy akit legjobban szeret, az
jelenti a legnagyobb veszélyt rá nézve. Szerelmes, mint egy csitri,
majd’ belehal, ha le kell mondania Dudley-ról, de ha választania kell a
trón és a szerelme között, akkor nem kérdés, hogy mit választ.
Azt
hiszem, Philippa Gregory a legjobban a nagyívű szerelmi történetek
írásához ért. Itt visszatért A másik Boleyn-lány alapfellállása: egy
férfi, két vetélkedő nő, és a nagy tét, ami nem csak szerelem, hanem
hatalom, nagyon nagy hatalom is. Hihetetlenül jól csűri-csavarja a
szálakat a háttérben, jól ért az udvari intrikákhoz, mindennapi kis
cselszövésekhez, korfestésben, hangulatkeltésben mindig nagyon jó, de az
igazi terepe mégis csak a szerelmi csatározások. Talán ezért tetszett
ez a rész jobban, mint az előző két folytatás. Ez áll legközelebb A
másik Boleyn-lány hangulatához és színvonalához. Vagy csak nagyon
elfogult vagyok Erzsébettel, de lehet, hogy az írónő is az, mert Boleyn
Anna óta nem írt ilyen erőteljes, jól megrajzolt, igazi „hősnőt”, mint
itt.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése