A Rettentő gyönyörűség
után megérkezett Libba Bray trilógiájának második része, a Lázadó
angyalok, ami mélységes megelégedésemre nem hogy eléri az első rész
színvonalát, hanem bizonyos tekintetben túl is szárnyalja azt. Más
tekintetben meg nem, de még így is azt kell mondanom, nagyon kellemes
meglepetés volt, hogy ennyire jól sikerült. Az első rész kapcsán írtam,
hogy egy komoly hiányérzetem volt, kissé kidolgozatlannak éreztem a
Birodalmakat, a varázslat mibenlétét, a Rend történetét, és reméltem, a
folytatás kitér ezekre. Kívánságom teljesült, a második részben még
hosszabban időzünk a Birodalmakban, Gemmával és barátnőivel együtt még
többet megtudunk a Rendről, a Raksanáról, velük együtt fedezzük fel a
varázslat kápráztató és ijesztő hatalmát. Még több a misztikum, még
boszorkányosabbak a főszereplők, és mégis sikerül megőrizni az
egyensúlyt a kint és bent, a Birodalmak és a való világ között. Na, ezt
nem hittem volna, biztos voltam benne, hogy elmegy valamelyik irányba,
ennek köszönhető hát a kellemes meglepetés.
Pippa
tragikus halála és a Spence-ben töltött első ősz után Gemma lelkesen
készül a karácsonyi szünetre, első londoni báli szezonjára, a
családjával töltendő ünnepekre. Végre átélheti azt, amiért annak idején
annyira elvágyódott Indiából a nyüzsgő Londonba, a báli forgatagot, a
gyönyörű ruhákat, a flörtöket, a csillogást. Nem számít rá, hogy a
Spence-t maga mögött hagyva is rátalálnak a látomások, hogy Londonban
sem hagyja nyugodni a varázslat, és hogy levakarhatatlanul nyomába
szegődik a Raksana. Amellett, hogy új, minden eddiginél vészjóslóbb
látomások gyötrik három fehér ruhás lányról, akikkel valami szörnyűség
történt, hétköznapi életében is minden eddiginél súlyosabb
megpróbáltatással kell szembenéznie, édesapja kábítószerfüggésével,
családja megállíthatatlannak tűnő széthullásával.
Mindezek
ellenére Gemma azért mégis csak tizenhat éves lányzó, beleveti hát
magát a londoni társasági élet sűrűjébe, komoly rajongóra lel az előkelő
Simon személyében, Felicity és a kis csalással az előkelő társaságba
csempészett Ann társaságában pedig meghódítani készül a bálok
közönségét. S mindezek közben, újra meg újra visszatérnek a
Birodalmakba, ahol viszontlátják szeretett Pippájukat, ám tanúivá kell
váljanak a varázslat elszabadulásának, a hervadásnak, a gonosz lelkek
kiszabadulásának is. Miután Gemma az első részben összetörte a varázst
megkötő Rúnákat, az most szabadon árad a Birodalmakban, jó és gonosz
egyaránt kihasíthatja belőle a maga részét, ezzel felborítva a
Birodalmak egyensúlyát. Gemmára vár a feladat, hogy megkösse a
varázslatot és új egyensúlyt teremtsen. A feladat nagy, a felelősség
óriási, a legnagyobb kérdés pedig az, hogy kinek kösse meg a
varázslatot, a Rendnek, hogy uralkodjon felette mindenki mást kizárva, a
Raksanának, hogy saját céljaira használja, saját magának, és legyen új
Mindenható, vagy teremtsen új egyensúlyt és ossza szét a varázslatot?
Gemmának meg kell hoznia a legnagyobb döntést, noha nem tudja, képes-e
rá, vagy magával rántja a feladat, és persze elkövet számtalan hibát,
mire eljut oda, hogy megtalálja a saját útját.
Ami
a legjobban tetszett, és amiben ez a rész túltesz az előzőn, az a két
világ, a lányok két élete közti folyamatos egyensúlyozás. Szeretem, ha
egy ilyen két világ közt játszódó történetben valaki egyenrangúvá tudja
tenni a két síkot, ez itt nagyon jól sikerült az írónőnek. Mint ahogy
azt is nagyon jól érzékeltette, hogy Gemma nem lehet mindkét világban
Mindenható, a varázst ugyan áthozhatja, használhatja a hétköznapokban
is, de csak szemfényvesztésként hat, ideiglenes megoldásokat szül, nem
ad valódi választ a problémáira. Ami viszont hiányzott, de ez
valószínűleg annak köszönhető, hogy kiszabadultunk a Spence-ből, az a
borzongató kísértethistória-hangulat, ami az előző könyv minden sorát
átitatta. Lehet, hogy pusztán a helyszín, a viktoriánus horrorokat idéző
angol kastély hiányzott a körülötte lévő örökké ködös parkkal. Kicsit
más volt a hangulata ennek a résznek, kevésbé sötét, baljós, kevésbé
borzongató. Viszont a boszorkányság, a misztikum, a varázslat
tapinthatóbb, átélhetőbb, kidolgozottabb lett.
Míg
az előző rész végén még azt hihettük, a négy barátnőről fog szólni a
trilógia, most már egyértelmű, hogy itt a főszereplő Gemma Doyle, az ő
karaktere az egyetlen, aki komoly változáson megy keresztül, aki érdekes
marad és egyre érdekesebbé válik, ahogy érik, ahogy erősödik a hatalma,
ahogy felnő, a többiek csak statiszták mellette, és azt kell mondjam,
egyre idegesítőbb statiszták. Míg Gemma egyre érik, Felicity és Ann
mintha megrekedtek volna egy ostoba kis lányka-szinten, és gyerekes
cselek, hazugságok hálójába bonyolódnak, a Birodalmakba pedig csak saját
céljaik vezérlik őket, semmit sem értenek belőle és mintha nem is
érdekelné őket Gemma célja, feladata, küzdelme.
S
hogy megtudjuk-e, ki Kirké? Ehhez azért el kell olvasni a könyvet… Az
első részben felvázolt elvetemült és kegyetlen gonosz képe persze kicsit
árnyalódik, kapunk nagyon gyanús és talán valóban nagyon gonosz (tán
csak másképp gonosz) új szereplőt, visszatérnek régi szereplők, gyanússá
válnak sokan. Persze túl sok újat Libba Bray sem talál ki, ezen a téren
az ezerszer látott sémát olvashatjuk újra, de addig is jót izgulunk. És
persze a zárás alaposan megágyaz a következő kötetnek, szépen
körvonalazódik az újabb nagy konfliktus, és megszületik egy újabb
gonosz, akivel Gemmának majd fel kell venni a harcot. Kíváncsian várom a
harmadik részt, remélem, tudja tartani a színvonalat, és szép lezárást
ír a trilógiának.
Kiadó: Könyvmolyképző
Kedves Ilweran, hűséges olvasója vagyok a blogotoknak :)
VálaszTörlésLibba Bray-t is a te ajánlásod miatt kezdtem olvasni,hát nem bántam meg :) A 3. kötetet olvastad? Most fogok nekiállni,remélem hozza az előzőek színvonalát :)
Köszönöm szépen! örülök, hogy felkeltettem az érdeklődésed, valóban jó kis sorozat :) A harmadik itt figyel a polcomon, de még nem volt annyi időm, hogy nekiálljak, kicsit elriaszt most a hossza. De egyszer biztosan sor kerül rá!
Törlés