Csider István Zoltán: Rendrakás

Cs. P. rendet rak, én közben szándékosan elhanyagolt szonetteket olvasok. Az utóbbi időkben rendre gyász hírnökeként érkeznek hozzám a kötetek, Závada úr a Mész távolító eleganciájával, Balogh Ádám Nyerse, most Cs. P. kötete, a szándékosan elhanyagolt szonettekkel. A három kötetben egyébként csak (körülbelül) ennyi a közös, a gyász – azt hiszem, az életkorunkból fakad, most értünk a szakába, a költők is, én is; most értünk meg rá, ótvar kényszerek által, hogy kezdjünk a gyásszal valamit. Cs. P. rendet rak. Ez is egy módja. Kezdeni vele valamit. Ahogy szándékosan elhanyagolja a formát, a szonettet, Petrarcait és Shakespeare-it egyként, az is rendrakás. Ez a rend csonka, hiányokkal kalkulál – nem tölti be őket, nincs mivel. Ezeket a hiányokat: a rímek hiányát, a tört sorvégeket, a máshová esést hangsúlyban és rögben egyszerűen belekalkulálja. Nem pimaszság ez, hanem tudomásulvétel: hogy a rendrakás után versek közt és fejekben továbbra is ott tátong majd a hiány. S ha egyszer betölti-hegeszti a telt idő, akkor majd a hiány hiánya fáj ugyanott. Ahol egykor egy anya ült – a létezés természetes velejárójaként. Ez a rend csonka, természeténél fogva betölthetetlen hiányokkal kalkulál.

mellettünk összevesztek épp.

mintha rajtunk, de csak két idegen.

észbe kaptak. jó lenne nekünk is

észbe kapni gyorsan

és hidegen.

A kóstolgatás állapotában, amikor még nem szippantott be magába, azt mondtam Cs. P-nek, hogy legalább három jól elválasztható hangütést érzek a kötetben – nevetett, azt mondta remélem, még találok túl a hármon… Most úgy látom a versek egészét, mint anno egy öreg barátom végletekig elhanyagolt otthonát, amit aztán mi szanáltunk konténerbe úgymond, s rétegről rétegre találkoztunk (kartonpapírból, ételes dobozokból, kupacba hányt ruhákból, elszórt apróból álló rétegek közt) a megvásárolt, soha nem használt takarítószerekkel, s a kudarc felismerésének üres vodkásüvegeivel. Rétegre réteg rakódik itt is, e kötetben versből, rétegenként más optikájú hang keres magán kapaszkodót a hiány ellen. Tényleg több, mint három – a réteghatárokon fekete lapon az eltakarító halálnak nyelvet öltő fricskákkal. A réteghatáron fejezetcímek távolító gesztusaival. Most úgy látom a versek egészét, mint anno egy barátom végletekig elhanyagolt otthonát; mégis, másféle rendetlenség ez, mint az emlegetett. Az egy gyermeteg személyiség kivetülése volt az anyagba; ez a kötet egy felnőtt ember kísérlete a rétegenkénti rendrakásra. Olyan felnőtté, aki tudja, hogy árva.

benézel a rácson, a cella rendezett,

és látom, hogy nem tudod, melyik sarokban

élek, milyen öreg vagy rajtam odaát.

élünkre állított csöndek borítanak.

ez a ronda rend majd úgy szakad le rólam,

ahogy plakát hagyja el kedvenc tűzfalát.

Persze, hogy idéz. Ez szinte elkerülhetetlen. Idéz, megidéz, játszik a másik szellem szavaival, tartalmaival – hiszen tud róluk, tud Barthesről, Bernhardról, Borbély Szilárdról. Elvárná, hogy te is tudj róluk. Leszarja, hogy valójában ismered-e Kemény Istvánt, Nádasdyt, Petrit, jelent-e neked valamit egy Lovasi-szöveg. Ebben a rendrakásban nem ad támpontot – evidens a számára: ismered a kultúrád. Mert értelmében ez a rendrakás akkor nyílik látványos folyamattá, ha tényleg. Érthető e nélkül is, de szegényebb lesz a rend, ami kirakódik. Ha nem fedezed fel, kire utal, kivel vitázik, kit idéz meg, kit forgat ki, olykor szinte ordas gúnnyal Cs. P. Nem állítom, hogy észrevettem mindet. De amit igen, attól megvastagodott a kötet. Egyszer majd valaki, aki érti és látja, bontsa fel egy mély, hosszas tanulmányban a kedvemért az összest.

ez a nap szerda. úgy emlékszem, hogy szerda,

ez a hülye kis vákuum újra itt lapul.

és hogy a halál nagy geci, tényleg, ilyen

dolgokról beszélünk. meg hogy jobb lesz ez így.

Erős költői kezdés ez, nyomasztóan erős. Első kötetnek kicsit durva. Ezerfelé nyílhat, tudom, innen nyugodtan lehet könnyedebb-játékosabb, vagy még szigorúbban faragott monolit, hiszen az is rendrakás lesz - azt hiszem ez Cs. P. esetében alkati kérdés -; rendrakás lesz, csak remélem, nem a gyász jegyében. Kíváncsi vagyok rá. Ez a kötet beengedett egy vendég fogadására alkalmatlan lelki térbe, ahol mégse kényszerültem egyre kényelmetlenebb csendekben toporogni. Alig várom, hogy újra meghívjon magához.