A koncepció nagyon tetszik.
Amikor Váczi Vincent megkeresett, hogy nézzünk bele a könyvébe, a koncepció
okán mondtam igent. Nem tudom, ki hogy van vele, de kicsit elegem van a
drámákból, a sorsfordító pillanatok katarzisából. Jutott mostanság az életünkbe
belőle elég. Kicsit elegem lett a drámából, a fokozódó feszültségből, mindabból
ami a legjobban mozgatja kiemelkedő irodalmaink – és amit klisévé koptat
másfelől az egymást másoló, irdatlan tömegben kiadott ponyva. Más ízeket
kerestem, és a Képeslapok - Turistaúton a
lélek ilyen, más ízeket ígérő kötetnek tűnt.
Valójában nagyon szerettem – ha
minden ígéretét nem is váltotta be. Nagyon sokaknak nagyon sokat adhat, mert a
megőrzés egy sajátosan érett szintjét tanítaná: hogyan őrizd meg magadnak a
pillanatot, amit teljesnek érzel. Ami nyújthatatlan, nem költözhetsz bele, mert
nem folyam, hanem annak egyetlen hulláma: visz, amíg visz, de utána elsimul –
ilyen a természete. Nagyon sokaknak adhat nagyon sokat, ha hagyják magukat
vinni egy meglehetősen érdekes élet nem ritkán egzotikus élményei által, amíg
rá nem ébrednek: ezek a pillanat-ünnepek egy sokkal hétköznapibb közelítésben
ugyanúgy megélhetők. Hiszen Vincent képeslapjai nem elsősorban az eseményt,
hanem az azt megélő embert rögzítenék időn is túlra – az attitűdöt, amivel
megélte őket. Szeretem ezt a nézetet, többek közt azért, mert nem zárja ki,
hogy az örömből is lehet okulni.
Kicsit hiányzott a mihez képest.
Nem a dráma nyers fájdalma – az nem hiányzott innen, egy porcikája sem. Csak
nehéz kizárólag a csúcsokra figyelni, úgy, hogy meg is maradjon kiemelkedő
érzetük. Nehéz az egyenletesen kiemelkedők között mégis fellelhető apró
különbségek által felmérni: ezek a légritka, magaslati ünnepek miért mégis a
legdúsabb levegőjűek. A mély levegővételek belégzése mellől hiányzott a
kilégzés – hogy tényleg felmérhessük az élettől méltón átvett ajándékok teljes
távlatát. Valahol a szövegek, dalszövegek, a prózai részekbe csomagolt költői
hang is egybemosódik kicsit emiatt. Egyszerűen hiányoltam az ellenpontot, fél mondatokban
a tudomásul vételét, hányszor éli a legérettebb is rosszul a maga életét.
Buddha történetei jutnak az eszembe – miközben örülök a koncepciónak, amely így
láttatná saját világát, fél mondatokban odavárnám azt a teljesebb látképet is,
ahonnan ezek a pillanatok kiemelkednek.
Másképp sorsfordító élmények
gyűlnek itt képeslappá, olyan pillanatok, amikor a mesélőjük az átélésben a
leginkább egyesült a világgal. Ez a kötet a „mikor voltam a legboldogabb”
mintázatát keresi és találja – és próbálja több-kevesebb sikerrel ezt
átnyújtani nekünk és folyvást változó saját magának. Van mit – ezek a
válogatott élmények persze hogy felfújták bennem: Vincent dicsekszik… Persze rá
kellett jönnöm: inkább én irigykedem. Holott némi múltat nézegetés után (nekünk
ebben szintén egykor kattintott fényképek segítenek), emlékek dédelgetése
közben megérintett, másutt és máshol, hétköznapibb keretben ezt az érzést
megéltem én is – kerékpáron és a párom kezét fogva, koncerten közönségként, és
szövegelve színpadon. A keret más, az érzés maradéktalanul ugyanaz. A szerző
megkísérelt himnuszt írni a békéhez – az egyik kedves filmem, a Berlin felett az ég egyik kérdésfelvetése ez és minden gyöngéd hibája ellenére
már a kísérletnek is örülök.
Ha pusztán a szöveget szemlélem,
van még hova fejlődni. Nem egyenletes… néhol kissé sok nekem a folyamatosan
extatikus hangú próza, a versek, dalszövegek nem mindig kísérik egymást
kiegészítő többletek ajándékával a fényképeket. Viszont mindvégig személyes
marad, átélt – s ettől átélhető marad. Én elég sokat játszom kép, szöveg és
vers hármas-egységesítésével, így ki merem jelenteni: van olyan pillanata ennek
az életmegidézésnek, ahol a kísérelt egység ellenére alakult bennem érvényessé
a kombó (vers, kép, képfelirat, próza) valamelyik eleme…
Biztos, hogy a saját
képeslapkönyvem nem így szerkeszteném, de már azért megérte végiglapozni Váczi
Vincent kötetét, hogy elgondolkodjak rajta: hogyan. Mert ami a boldog
pillanatok rögzítésének vágyát illeti (hogy ne múljon, ami örökérzetű) abban e
kötet szerzőjével maradék nélkül osztozunk.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése