2010. április 18., vasárnap

Elizabeth Gilbert: Eat, pray, love

Évek óta kerülgetett ez a könyv, de mindezidáig sikeresen elzárkóztam előle. Volt körülötte óriási felhajtás, nagyon sokan imádták, szintén nagyon sokan utálták, rásütöttek mindenféle bélyeget, főleg azt hogy ez valami nagyon spirituális, nagyon újjászületős könyv, én meg ettől az egésztől inkább frászt kaptam. Ráadásul eleve vert helyzetből indul nálam egy könyv, amire rápakolják, hogy Julia Roberts, Meg Ryan meg Hillary Clinton(!) az összes barátnőjének ajánlotta. Éljen a kiadói marketing! Aztán néhány hete a könyvtárban valami nagyon csajos könyvet kerestem, és ez ugrott a kezembe. Oké, tegyünk egy próbát. Akkor még nem számítottam rá, hogy ebben a pár hétben olyan dolgok jönnek, amilyenek, és hogy ennyire más (furcsa) helyzetből olvasom ezt a könyvet.

Na most, nyilván ezer meg ezer oka van annak, hogy egy könyv miért tetszik és miért nem. Nyilván a legkézenfekvőbb az, hogy valami jól van megírva, jó a története, eredeti, van valami az író stílusában, amit szeretek, és megfog. Ez a könyv szó se róla, jól van megírva, végül is az írónő amúgy újságíró, tudja, mi kell a népnek, de sem a stílusa, sem a története, sem a mondanivalója nem valami különleges. Valószínűleg ha bármikor máskor olvasom, frászt kaptam volna tőle, főleg a spirituális hablaty miatt, ami azért nem kis szerepet kap a könyvben (bár nem akkorát, mint amivel a marketing riogat). Most viszont, hogy épp egy munkahelyelhagyás közben, újrakezdés előtt, ilyen furcsa átmeneti állapotban olvastam, egészen megfogott.

A könyv röviden és tömören egy újrakezdés története. Elizabeth, a munkájában sikeres, csinos, boldog házasságban élő harmincas nő élete látszólag váratlanul darabokra esik, amikor elválik férjétől, és depresszióba zuhan egy új szerelem miatt. Az idegösszeroppanás minden tünetét produkálja, ráadásul férje jóformán kisemmizi a válás során, végül pszichológusok és antidepresszánsok közt köt ki. Ám ahelyett, hogy bezombulva szedné a gyógyszereket élete végéig, elhatározza, hogy nyakába veszi a világot és újraépíti önmagát. Szépen összehoz egy egyéves tervet, négy hónapot eltölt Olaszországban, hogy olaszul tanuljon, jókat egyen, és ellesse az olasz életöröm titkait, majd négy hónapot Indiában, hogy egy világtól elzárt asramban mélyüljön el a meditációban, végül négy hónapot Indonéziában, ahol tán megtanulja egyensúlyba hozni az addigiakat.

A könyv ennek az egy évnek a története, ahogy Elizabeth végigutazza a fél világot, és próbál megszabadulni depressziójától. Ami azért nem megy olyan könnyen, mint a rózsaszín csajkönyvekben általában. Minden kudarcot, minden kisiklást, minden elbizonytalanodást leír, és ez például nagyon sokat dobott nálam a könyv megítélésén. Mert Elizabeth nem kertel, nem próbálja idealizálni sem saját magát, sem az általa választott utakat. Nagyon őszintének tűnik, ami önéletrajzi könyveknél azért ritka, leírja a kétségeit, a szenvedéseit a meditációval, a rengeteg végigszenvedett éjszakát és nappalt, amikor ahelyett, hogy meditált volna, a volt pasiját akarta hívogatni. Szánalmas olykor, viszont legalább nem kevés öniróniával tekint magára és a szenvedéseire. Bevallom, legjobban az indiai részen szórakoztam, ami igazából a könyv legtanulságosabb, legelmélyültebb része kellett volna legyen, de én tök jókat röhögtem azon, ahogy Liz és a texasi Richard amerikai módra bölcselkedtek a jóga gyógyító hatásairól.

Hogy mégis miért tetszett? Mert ugyan önmagában sem az, hogy olasz tésztával tömjük magunkat, sem az, hogy egy asramban meditálunk hónapokig, sem az, hogy az indonéz szigeteken élvezzük a napsütést, nem vált meg minket, egyvalami nagyon tanulságos a könyvben, az hogy soha nem szabad feladni. Merni kell változatatni, újrakezdeni, és bár biztos, hogy nem lesz zökkenőmentes, mert szinte semmi nem az, de a változásokkal tudni kell élni. Ami meg a spirituális részét illeti: szerintem nagyjából bármiben „megtalálhatjuk” vagy „kiteljesíthetjük” önmagunkat, csak rajtunk múlik, mit választunk, és megtaláljuk-e benne azt amit kerestünk. Persze, nyilván tök szívesen utaznám körbe én is a világot, és baromira bírnám, ha valaki ezért még fizetne is, de erre azért viszonylag kicsi az esély…


Kiadó: Ulpius

Korábbi kommentek:

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...