Bernie Rhodenbarr visszatér…

…sajnos nem a könyvesboltok polcaira, csak az épp olvasott könyveim kupacába. A blog régi olvasói tán még emlékeznek, hogy az ősidőkben (kilenc éve, te jó ég!) mennyire rákattantam Lawrence Block utánozhatatlan humorú antikvárius-betörőjének kalandjaira – akkor gyors egymásutánban elolvastam mind a tíz részt, ám sajnálatos módon csak egyből tettem szert saját példányra: az utolsóból. Ekkora hibát véteni… Bernie akkor instant kedvenc lett, jó ideig tervben volt, hogy beszerzem a többi részt is, de valahogy elmaradt, aztán jött számtalan más könyv, és a portyára induló Bernie magányosan várta a polcon hogy újra ráterelődjön a figyelem. Pár hónapja egy beszélgetésben került elő, aztán Amadeánál, aki lelkesen beszerezte a szintén elfeledett Bérgyilkos-sorozatot, ekkor rákerestem, konstatáltam, hogy kapni már nem, maximum antikvárban, egyes részeket aranyáron, fátylat rá. De Bernie nem hagyta magát. Csak kézbe ugrott a polcról az az egy kötet, és annyira jól szórakoztam, hogy még aznap rendeltem három másikat. Szóval most betörőkre vadászok, mert meg kell mondjam, van, ami kilenc év alatt sem változott: ennél kedvesebb, ártatlanabb, szórakoztatóbb bűnügyi komédiát még nem olvastam. Fáradt-hisztis-kilátástalan napokra még mindig a legjobb gyógyír – ezekből pedig megint több van, mint kéne. Két rész csúszott le gyors egymásutánban, és feltett szándékom év végéig beszerezni és újraolvasni az összeset. Drukkoljatok :)

A betörő, aki portyára indult

Az a bizonyos utolsó rész. Amire már szinte egyáltalán nem emlékeztem. Nem is baj, hogy ezzel kezdtem az újraolvasásokat, így bőven értek meglepetések (egyébként meg Bernie kalandjait nem köti szigorú sorrendiség, simán olvashatók összevissza). Az például már itt komoly meglepetésként ért, hogy Bernie mekkora csajozógép ezekben a regényekben. Mert nagyvonalakban nyilván megvolt, mire számíthatok: minden részben egy balul sikerült betörés, melynek folyományaképp betörőnk valami sokkal súlyosabb bűntény gyanúsítottja lesz; megjelenik New York legrosszabb pénzért kapható zsaruja, Ray, aki már csak azért is elvből mindenért letartóztatja Bernie-t, mert tudja, hogy számíthat rá, utána megoldja helyette az ügyet; vannak benne macskák, az egyik el is tűnik, a másik antikváriumba költözik; meg persze Pudliművek, Carolyn, whisky whisky-vel. De a nők… na erre például nem emlékeztem. Márpedig Bernie-nek úgy tűnik, minden részben karjaiba omlik egy-két famme fatale, akik közül jó pár aztán gyanús lesz. Naná.

Egyébként arra sem emlékeztem, hogy a Raymond Chandler paródia mellett ekkora dózisban kapunk Agatha Christie-t is. Hogy megoldunk bűntényeket, az rémlett, hogy ennyire Poirot-san oldjuk meg őket, az nem. Bernie átvette nagy elődje két legidegesítőbb szokását: a nyomozás végén összehív minden érintett és kevésbé érintett résztvevőt (ügyvédtől liftesfiúig, maffiózótól plasztikai sebészig) és a kis belgát is megszégyenítő teatralitással szembesíti őket és a nagyérdeműt nyomozása eredményeivel; valamint, hogy ezek az eredmények bizony legtöbbször csak a fejében léteznek. Bernie nem árul el sokat, úgy csűri-csavarja a szálakat, mire eljut egy mindenki számára (értsd: ő, mert megússza, Ray, mert kap némi csúszópénzt, Carolyn, mert csurran-cseppen neki ez-az) kényelmes megoldásig, hogy ember nincs, aki követni tudná. Hogy ez a rosszfiúknak mennyire kényelmes, azt borítsa jótékony homály – általában úgyis van vaj a fülük mögött, legfeljebb nem az a márka, amit Bernie rájuk bizonyít. Ez az utolsó rész például tipikusan ilyen bűnügyi csűrés-csavarásra fut ki, ráadásul kicsit túl nagyra is nyit, a szovjet kémek, lett szabadságharcosok, rivális maffiózók beemelése már erősen túlzásszámba megy. Ettől még persze veszettül szórakoztató, de valahogy úgy vagyok vele, hogy az utolsó ötven oldal (a tényleges bizonyítás és szembesítés) annyira nem érdekelt, mint a megelőző, pusztán és meztelenül szórakoztatásra fókuszáló kétszáz.

A betörő, aki úgy festett, mint Mondrian

Erre a részre sokkal élénkebben emlékeztem (bár a csajozás itt is meglepett), nem véletlenül: egyrészt, nekem mindig is sokat adott a Bernie-sorozat varázsához a rengeteg kulturális- és intertextuális utalás (legyen az irodalom, film, festészet, filozófia), másrészt mert hát itt tesz szert betörőnk nappalija legfőbb díszére, amit csak azért nem foglal le soha a rendőrség, mert meg vannak győződve róla, hogy hamis (mégis, ki lenne az a hülye aki egy eredeti Mondriant aggat egy rossz hírű környéken lévő lepusztult garzonba?). Persze ez is úgy indul, mint az összes többi: egy balul sikerült betörés, ezúttal New York legjobban őrzött apartmanházában, ahova Bernie egy könyvgyűjtő meghívására érkezik – pechjére utóbbi úriember gyilkosság áldozata lesz, a lakása tele egy közismert betörő ujjlenyomataival, indulhat hát a nyomozás… Melynek során annyi Mondrian tűnik fel itt-ott, hogy azokból már simán lehetne retrospektív kiállítást rendezni, kár, hogy viszonylag kevés tekinthető eredetinek. Mondjuk egy.

Ha az ember hamis festményeket szeretne még jobban összekavarni, mint ahogy egyébként már össze vannak, jól jön egy festőművész barát, kinek nincs sok erkölcsi aggálya – itt jut kulcsszerephez az egyik kedvenc mellékszereplőm, Denise, és az ő kiskamasz fiacskája, aki simán megszervez haverjaival egy tüntetést egy kiskorúakat diszkrimináló múzeum elé, hogy eltereljék Bernie-ről a figyelmet. Még jó, hogy betörőnknek ilyen barátai vannak. Közben egy macskát ellopnak, majd visszaszereznek, felbukkan egy hulla a mosdóban, hamisítók és hamis festményekkel kereskedők adják egymásnak a kilincset, Bernie pedig addig kavarja a szálakat, míg hogy-hogynem csak az ő falán ragad az eredeti. Veszettül vicces volt ez a rész, sokkal könnyedebb mint a portyázós – ez a sorban az ötödik, emlékeim szerint is a sorozat közepén voltak a legszórakoztatóbb és legjobban egyensúlyban tartott részek. Az utolsó részekre túl bonyolult lett és sokszor komorabb, mint kéne, az első két rész meg még eléggé útkeresős hangvételű. Legközelebb ezt is letesztelem, felkészül a szekrénybe zárt betörő, aki aztán eladja Ted Williamst. A többi kötetet pedig vadásszuk tovább…