Szemfényvesztők

Néha az embert egyszerűen elkapja a vágy, hogy nézzen valami igazi vászonszaggató nyári blockbustert, amin nem kell sokat gondolkodni, és pont megfelelő „kíséret” a két liter popcorn meg a kóla mellé. Így voltam ezzel nemrég én is, és mivel az űrhajók, szuperhősök, fantázialények egyre kevésbé az én világom, rajzfilmekhez már a saját szememben is öreg vagyok, a másnaposságból kigyógyulni képtelen idiótákat meg elsőre is csak hellyel-közzel találtam viccesnek, adta magát, hogy a nyárvégi kínálatból a Szemfényvesztőket válasszam. Annál inkább, mert a bűvészes filmeket mindig is szerettem – ami önmagában érdekes, mert a bűvésztrükköket viszont nem (míg a cirkusz például simán el tud varázsolni, a bűvészet kapcsán mindig ott villog az agyam egy hátsó zugában a hatásvadászat szócska). Filmen viszont minden más. Főleg, ha olyan hatásosra (hmmm… és nem nagyon hatásvadászra) sikerül a beharangozója, mint a Szemfényvesztőké.

A film hosszúra nyúló felütésében képet kapunk hőseink többé-kevésbé viszontagságos „bűvészkarrierjének” alakulásáról: ügyeskezű utcai tolvaj (Dave Franco) éppúgy akad köztük, mint lecsúszott mentalista (Woody Harrelson), sikeres utcai bűvész (Jesse Eisenberg) és csini szabadulóművész (Isla Fisher). Egymástól függetlenül trükközgetnek, míg egy titokzatos idegen össze nem trombitálja őket, hogy egy lerobbant New York-i lakásban elrejtett kulcsok és rejtélyes utalások nyomán kirajzolódjon előttük életük legnagyobb trükkje, mellyel bevonulhatnak a bűvészek történelemkönyvébe (s nem mellesleg felvételt nyerhetnek egy titkos társaságba, mely évszázadok óta őrzi a valódi mágiát – szerencsénkre ez a mágikus szál nem kap túl nagy jelentőséget).

Ők négyen lesznek a Négy Lovas, akik első igazán monumentális show-műsoruk során Las Vegasból Párizsba teleportálnak egy gyanútlan nézőt, hogy segítségével kirabolják egy párizsi bank széfjét – az ellopott pénzt pedig modern Robin Hood módjára szétosztják a közönség soraiban ülők közt. A siker garantált, a világhír a küszöbön, mindenki a Négy Lovasra kíváncsi – nem kivétel ez alól az FBI és az Interpol sem, bár őket nem kimondottan a show érdekli, sokkal inkább a bankrablás. Ami – show ide, Robin Hood oda – mégis csak bűncselekmény. Ám bizonyíték hiányában csak egy helyben toporognak és varázslatot emlegetnek – s mint tudjuk, az nem igazán az FBI meg az Interpol asztala. Így aztán a Négy Lovas utáni hajszába a neurotikus FBI-ügynök (Mark Ruffalo) és az Interpol bűbájosan tapasztalatlan képviselője (Melanie Laurent) mellé csatlakozik az immáron bűvésztrükkök leleplezéséből élő egykori sikertelen bűvész (Morgan Freeman).

És kezdetét veszi a hajsza, minek során hőseink még két, nem kevésbé nagyszabású és sikeres show-val borzolják az őket üldözők idegeit – miközben fokozatosan körvonalazódik előttünk (és a nyomozók előtt is) hogy az egész felhajtás mögött valami más, valami nagyobb, valami még trükkösebb rejlik. De vajon mi? Egy újabb nagy dobás, egy még nagyobb rablás, valami ördögi sötét mágia, vagy egyszerűen kicsinyes bosszú? És vajon ki a titokzatos kapucnis idegen, aki az egészet kitervelte?

Eszméletlenül jól összerakott, szórakoztató őrültség ez a film, ami egy percre sem akar többnek látszani annál, ami – nem váltja meg a világot, nincs semmi mögöttes tartalma, különösebben még csak nem is okos, de kikapcsol. Úgy, hogy közben észre sem vesszük, itt bizony istenesen átvertek bennünket – ami, valljuk be, mostanság, amikor a blockbusterek nagy része faék-egyszerűségű forgatókönyvvel rendelkezik, üdítő meglepetés tud lenni. Persze vannak hibái, hogyne lennének: leginkább az, hogy nem mindenben tud megfelelni a saját maga keltette várakozásoknak. Az előzetesben is látható – és tegyük hozzá: baromi jól megcsinált – bankrablás után a másik két „gigatrükk” nem tűnik annyira nagy durranásnak, a Négy Lovas nem igazán tudja felülmúlni önmagát. Persze a történet dinamikájának kellett az erős kezdés, de a forgatókönyvírók helyében én a végére hagytam volna a leghatásosabb trükköt.

Ezt leszámítva minden a helyén van – a hangulat elsőrangú, a díszletek, a zene, az üldözések és a látványos show-k afféle régivágású mozivarázslatot idéző módon ragadnak magukkal, és nem eresztik a figyelmet (na, ez tipikusan olyan film, ami nagyvásznon mutat jól, a laptop kis képernyőjén soha nem lesz ugyanaz az élmény). A színészgárda elsőrangú, és láthatóan mindenki lubickol a szerepében – kicsit az Ocean’s Elevenre hajazó heist movie kerekedik a végére, ahol mindenki mindenkinek jó haverja, és ez látszik a színészi játékon is. Lefogadnám, hogy nagyon jól szórakoztak forgatás közben.

Ha már bűvészfilm, adja magát az összehasonlítás A tökéletes trükk-kel – nos, ez azért messze nem olyan okos és nem is olyan érzelemgazdag, mint Christopher Nolan zseniális agymenése, de a maga kategóriájában nem érheti túl sok kritika. Tökéletes kikapcsolódás – nem csak egy estére.