„2107-et írunk, a Földön béke honol. A 21. század vészterhes évei
azonban nem kívánt örökséget hagytak hátra.”
Ja kérem, az mindig úgy van, hogy
a békének ára van. Főleg, ha olyan eszközökkel vívjuk ki, melyekkel utána nem igazán
tudunk mit kezdeni. Például génmódosított szuperkatonákkal, akik baromi jól
jönnek, ha háború van, de tökéletesen alkalmatlanok arra, hogy adaptálják a
békeidőkben elfogadott társadalmi normákat. Így aztán jobb híján a lehető
legtávolabbi helyre (esetünkben a frissen kolonizált Marsra) kell telepíteni
őket, esetleg kvázi-börtönökbe (politikusoknak: rezervátumokba) száműzni. Csak
nehogy egy is elszabaduljon és gyilkolászni kezdjen, mert amint a média
megszimatolja, hogy egy variáns a
gyilkos, világméretű káosz törhet ki.
Richard Morgan kőkemény sci-fi
thrillerének középpontjában egy elszabadult gyilkos tizenhármas variáns és az
utána nyomozó (az ENSZ kötelékében a civilizáció előtt fejet hajtó, „fajtársai”
levadászásából élő) szintén tizenhármas áll. Ez meg is adja az alaphangot: ezek
az agresszióra kódolt alfahímek bizony nem finomkodnak. Ha elszabadul
szervezetükben a mesh, dühöngő gyilkológépekké válnak, akiket semmi sem
állíthat meg – ennek megfelelően a történet is hajlamos elszabadulni és bizony az
akciók sem finomkodnak. Olyan világ ez, ahol a technika minden vívmánya és a
civilizáció minden megkötése megtorpan egy cápaölővel széttrancsírozott test
előtt. Akadt egy-két pont, ahol azt éreztem, sok – főleg a módszeresen,
sebészrobottal felaprított és elfogyasztott áldozatokról olvasva, de meg kell
mondjam, olvasási válságból kevés dolog tudja úgy kirántani az embert, mint egy
kőkeményen odacsapó akció-thriller. Jól jött, na.
Mindemellett Morgan könyve
roppant okos és nem bánik szűkmarkúan a társadalomkritikával sem: USA-kritikája
pedig ma, a Trump-érában még aktuálisabb is, mint megjelenésekor (2007). A
huszonkettedik század elejére a Földön valóban béke honol. A globális
kereskedelem virágzik, a Mars gyarmatosítása folyamatban, a legnagyobb szuperhatalom
Kína, de az igazi ütőkártya az űrkutatásba fektető cégek kezében van. Az USA
széthullott, területén szabadállamok és a déli Bible Belt-ből alakult
fundamentalista keresztény köztársaság éldegél teljes egyet nem értésben, a
Közel-Kelet még mindig megrekedt a modernizáció és az atavisztikus hagyományok
egymásnak feszülésében, Európa meg minden számára kellemetlen „ügyet” elrekeszt
eggyel keletebbre, hogy tovább tetszeleghessen a még mindig legcivilizáltabb
földrész szerepében. Közben senki nem tud mit kezdeni a génkísérletek
eredményeivel – akadnak, akik kihasználnák és tovább „tenyésztenék” őket
(minden bizonnyal akadnak, akik meg is teszik); akadnak, akik eltussolnák, hogy
valaha közük volt ilyesmihez; a legkülönbözőbb szervezetek alakulnak a
megsegítésükre, az eltüntetésükre, az integrálásukra, a kipusztításukra.
Ebben a nagyon is emberi,
képmutatásban jelen korunktól semmiben sem különböző világban nyomoz Marsról
hazaszökött tizenhármas variáns fajtársa után Carl Marsalis, az ENSZ
kötelékében tevékenykedő nyomozó. Nem teljesen legálisan persze, de a Marshoz
fűződő nyugati érdekeket védő COLIN ügynökség kifogyhatatlan bankszámlája sokat
segít. A COLIN részéről a török származású, zavaros múltú Sevgi Ertekin
nyomozna együtt Carllal, de hát már az elején tudjuk: a kooperáció nem a
tizenhármasok nagy erénye. Ráadásul Carl genetikailag kódolt paranoiája minden
sarokban árulást sejt – többnyire persze joggal. Miközben ők nyomoznak, a
szökött pszichopata emberevő variáns pedig folytatja gyilkos túráját,
betekintést nyerünk a chilei Altiplano maffiavilágába, akik sikerrel exportálták
saját befolyásukat a vörös bolygóra is; egy floridai börtön szívderítő
mindennapjaiba, ahol - köszönhetően a legszebb konföderációs hagyományok
újjáéledésének - feketének lenni nagyobb szívás, mint variánsnak; és egy
variánsokat segítő alapítvány mindennapjaiba, ahol azért csak akad egy-két
funkcionárius, aki nem rest kihasználni a szexrabszolgának tenyésztett bonobók
nagylelkűségét. (Jellemző adalék: az első két dolog, amire génmódosítással
létrehozzuk a tökéletes alanyokat a háború és a szex. Hogy is lenne másképp?)
A nyomozás hozza a kötelezőt –
vargabetűk, vezéráldozatok, átverések, egymás torkának eső főszereplők, kemény
ütközetek, médiacirkusz, aktákkal való pepecselés versus ökölhasználat. Persze
egy ponton túl senkit nem lep meg, hogy a nyomozás kvázi lényegtelen, és már
rég nem a pszichopata emberevő szörnyetegről szól az egész, hanem egy rajta (és
Marsalison) messze túlnövő összeesküvésről, meg egypár korrupt gazemberről,
akik semmit sem restek feláldozni saját előmenetelük érdekében, meg az emberi
képmutatásról, ami szintén semmit sem rest feláldozni, hogy megőrizze a saját
magáról táplált illúzióit. Miközben génmódosított szuperemberekről ír, akik
agyba-főbe verik egymást, valójában nagyon sokat elmond rólunk, emberekről:
hogy mennyire semmibe veszünk minden törvényt (és most lényegtelen, hogy
természetiként vagy isteniként tekintünk rá) hogy bebizonyíthassuk saját
nagyságunkat. Aztán újra meg újra ott találjuk magunkat, hogy istent
játszottunk, és fogalmunk sincs, mit kezdjünk a szellemmel, amit kiengedtünk a
palackból…
Kiadó: Agave
Fordító: Roboz Gábor
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése