A kiszabadult gályarab. Jean
Valjean. A veszedelmes ember, akit mindenhonnan elűznek. Kilökik a fogadókból,
a fegyenceknek való sárga menlevelével. Még a kutya is kimarja a kutyaólból.
Végül Bienvenu püspök fogadja be. A szinte nincstelen – aki szinte már mindenét
elosztogatta. Asztalához ülteti. Ágyba fekteti. Aztán úgy jár, mint minden
jótékony bolond, Jean Valjean meglopja. A csendőrök hozzák vissza, a zsákjába
csúsztatott ezüstneművel – mire a püspök a két utolsó értékét, az ezüst
gyertyatartókat is a kezébe nyomja: „ezeket itt felejtette, barátom, hiszen
ezeket is önnek adtam…” Így kezdődik egy történet a megtévedt emberről, aki
tapogatózva elindul a tisztesség útján.
Azaz dehogy így kezdődik. Először
lassú, kényelmes tempóban bemutatja az író Bienvenu püspökének életútját,
gondolkodásmódját, hitét – huszonsok oldalon át gördítve róla a szót. Mielőtt
rátérne erre a filmszerűen bemutatott (mondjuk ki: megfilmesíthető) jelenetre.
És ez az elbeszélésmód az egész kiterjedt regény folyamán ilyen. Nem felesleges:
a püspök cselekedete ezért nem egy együgyű hívő jámbor gesztusa – a hosszas
felvezetés ennek az egy cselekedetnek ágyaz, hogy megértsük, milyen mélyről
fakad. Hogy felismerhessük a valódi jelentését – s hogy hiteles lehessen a
hatása. De tény, a mai szakadatlan rohanásban ehhez a történethez így elmesélve
bizony hozzá kell lassulni. El kell fogadni, hogy minden izgalmát – van benne,
bőven! – belecsomagolja a szavak lassú áradásába.
Holott ez egy nagyon bátor könyv
amúgy. Iszonyú sztereotípiákat bont fel. Saját kora legiszonyúbb sztereotípiáit
(no, nem mintha ma másképp gondolkodnánk…). Hiszen a fegyenc, egy elpusztított
lelkű ember tesz benne jót – és mindig a jótettei keverik bajba, és ő tudja
ezt, és mégis jót cselekszik. Hiszen a gyermekét e történetben a legforróbban
egy riherongy leányanya szereti. Hiszen a kötelesség és törvény mániása, az
igazság mániása: Javert okozza e történetben a legtöbb kárt. Ez a könyv
valóságos lázadás a korban – miközben annak pontos és kíméletlen tükre. Ha
olvasod, teljes képet kaphatsz egy időszak emberi gondolkodásáról – és máig
érvényes kritikáját. Elmesél számos rendkívül tragikus életet, és nagyon
csínján bánik az elégtétellel, a megigazulással. A történetfűzése romantikus –
de úgy, ahogyan a mai akcióthrillerek: itt is egymást kerülgetik, sorsszerűen
vadásszák egymást a hősök, valójában ez is úgy szűk kisvilági mese, ahogy a
legtöbb mai (adrenalinnal sűrűn injekciózott) leszármazottja. Viszont az
elbeszélésmódja a romantikus mesén belül kíméletlenül realisztikus, aprólékos
és pontos.
Pont ez a rétege veszik el, ha
csak filmen látod - pedig remek a belőle készült mindkét általam látott film: a
régebbi, Jean Gabin-nel a főszerepben, de egy újabb is, ahol Gérard Depardieu
mellett John Malkovich alakítja (kifogástalanul) Javert felügyelőt. Viszont
valójában fájón hiányzik belőlük a rengeteg leírás, kitérő, amivel a kötet
írója az összes szereplőjét megalapozza. E nélkül egy szövevényes, bájosan
romantikus kaland- és szerelmi történetet kapunk – nem érezhetjük át, mennyire
megalapozottak a hősök motivációi, az utolsó kis csavargóig. Pont ez a réteg veszik el a
musical-változatban is (amit egyébként azóta szintén filmre vittek – s a maga
módján szerintem szintén kiváló), és a nem szellemtelen képregény-verzióban (Korcsmáros
Pál által emlékezetesre rajzolt szereplőkkel), amire gyermekkoromban
rácsodálkoztam a Fülesben...
Rá kell szánni a rengeteg időt,
pont ezért kell rászánni a rengeteg időt, erre a rengeteg betűre. És főleg
azért, mert megint buta sztereotípiák korát éljük. A mai polgár jót röhögne, ha
lopáson kapják, és még adnának hozzá: ezt is vidd el. A mai gazdagságért való
futóversenyben megint az egymást lökdösés, az egymáson taposás a módi – holott
csak az első háromnak osztanak érmet, a többi (a többi millió) meg úgy járt – s
hogy egy igazán sikeres versenyzőt idézzek: annyit is ér. Nem áll a zászló,
megint nem áll a veszteseknek, és közröhej tárgyává válik, ha valaki nem vesz
részt ebben a teljesen értelmetlen társadalmi eseményben, a versenyben a
semmiért. Rá kell szánni a rengeteg időt erre a rengeteg betűre, mert a ritka
értelmes cselekedetek egyike, ha ráveszed magad és nem rohansz a többivel. Ha
leporolod a klasszikust. Mert hamar rájössz: valójában nem poros. Pontosan
arról beszél, amiről amúgy érdemes. A kiszabadult gályarabról, aki képes úgy
formálni az életét, ahogy a puszta ész, a nyers ráció nem is hinné. Aki elindul
a tisztesség útján.
Kiadó: Európa
Fordították: Lányi Viktor, Révay József és Szekeres György
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése