Nagyon aranyos. Nagyon aranyos
játék, hogy egy bántalmas, ártalmas, virulenciától hangos elképzelt közegben
pont ezt a renitens, méreten aluli adathalmazt (vírusgyereket) választotta az írója
hősének. Az összes csatolmányára kiterjedően megvizsgált vírus: Cirrus, a
lábjegyzetes (vírusemlékezet óta az első, akinek nem V-vel kezdődik a neve)
valójában tényleg csupa ártalom, legalábbis a Viráguralmi Vadműveletre, ami
minden virulensen szaporodó vírustársának elsődleges. Veszélyt jelent a
viharosan vitéz, véresen veszélyes, végtelen viadalra – mert rühelli az
erőszakot. Nagyon aranyos játék: hiszen annyian vagyunk, akik rühellik az erőszakot,
a folytonos versenyt, az előre – a Kék Halálba, hova máshova! – jutásért. Igen,
megint egy kicsit azokhoz szól a mese, akiket a saját közösségük nehezen
illeszt be, akik nem illenek a keretekbe – s így hamar válnak céltáblává egy
iskolai közösségben például. Elégtételmese ez is - mint Harry Potter és
hasonszőrű társainak története - de annak nagyon aranyos.
Egyrészt mert teljesen mai – és a
választott közegében, egyfajta gyermeki geek nyelvezetben végig hangban marad.
Másrészt mert ezt a nyelvezetet gátlás nélkül használja ki: a szójátékaival, a
tréfáival, a beillesztett limerickekkel (ezek amolyan tréfás, ironikus versikék
– a kötetben Cirrus szelídebben vírusformát bontó apjának: Virmosnak az
agyszüleményei), Cirrus sorsát formáló saját mondatával, amit memóriakártyán vet
ki neki Viri néni, a bába. A Viráguralmi Vadművelet világa tele van ezekkel a
kütyüvilágra mutató nyelvi poénokkal, amit szerintem nagyon szerethet a
korosztály, a célcsoport, akinek a könyvecske elsősorban szól.
Másrészt mert a mese (persze)
időtlen. Ez is egy legkisebb-fiú történet (jó, jó, egyke – de ha egyke, lehet a
legkisebb is, nemcsak elsőszülött, nemde?); aki némi felkészítő ezmegaz után
elindul szerencsét próbálni az óperenciás Tűzfalon túlra – és aki sikerrel jár,
naná. Mert többet bont formát ésszel, mint erővel, mert segedelmet kap a jó tett
helyébe jót várj memória-kiterjesztése mentén, mert annyiszor veszítve mindenki
szeme láttára, neki van a legkevesebb veszítenivalója. S mert persze ez által
szemtelen, nemigen tiszteli a tekintélyt, még a Fővirológust sem – valamit valamiért, ugye: itt is ezek a
gyönyörűen megtalált vé betűk… Ez egy nagyon sokszor elmesélt mese, vadonatúj
köntösben – amit szerintem tényleg nagyon szerethet a korosztály, a célcsoport,
akinek a könyvecske tényleg szól.
Én nem tartozom a célcsoportba –
de persze hogy nem tartottam távolságot. Viszont tényleg fel kellett ismernem,
hogy az elmesélt világ mélységét nem az én sokszor etetett fantáziámhoz
szabták. Valójában nincs ezzel baj: merthogy pont ilyen könyvekre, pont erre a
kiszabott mélységre, kvázi következetlenségre van szüksége a célcsoportnak,
ahol az olvasás most épp nem divatos, nem trendi, ahol annyiféleképpen
riasztják el tantervek és tanerők az olvasástól az erre alkalmatlanul
tankötelesre szabott, pirinyó korától képpel túletetett generációkat – ahol a szülő
által felolvasott esti mese fantázianyitó varázslatának néhány ajándékozottja a
nagyon ritka kivétel. Pont így és pont ennyi kell az olajozatlan zsanéron lógó,
csukott ajtóra emlékeztető gyerekelmék számára: a mese, ami illékony módon,
mint egy kis felhő, besurran a kulcslukon. Be a plakátvékony tartalmakat
látványosra hizlaló mozgóképek csukott ajtóra ragasztott áradata alatt, hogy
végre a képzelet csinálhasson képet és belső látványt.
Úgyhogy drága szülők, ezt adjátok
az olvasni már viszonylag folyékonyan tudó harmadikos kezébe, hátha megfertőzi
a virulencia! Van rá esély, hogy beleszeret ebbe a szabadságba, hogy a betűből
összeálló képek belső látványát megtanulja szeretni. Olyan szerepet tölthet be
ez a kis kötet, mint az én gyerekkoromban a „Már tudok olvasni” sorozata a
Mórától. Úgyhogy a kiadó számára is van egy üzenetem: tessék még ilyen üde,
mai, friss gyerekregényeket találni. Mert nincs túl sok. És kedves Ecsédi Orsi,
tessék megírni a következőt! Ha rám hallgatsz, új mesét, új hősökkel. Mert nem
szeretném, hogy sorozat legyen Cirrus kalandjaiból - még ha valójában méltó is
volna rá -, jobban esne, ha a folytatás lehetőségét (minden kereskedelmi
szempontot félretéve) író és kiadó is meghagyná ez esetben a gyermekolvasó
fantáziájának.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése