Merész, meredek. De az első
percétől helyén való, amit a klasszikussal művelnek a W. H. tagjai és vendégeik.
Igen, valahogy így marad élő az örök: ha észrevesszük, éppen hogyan aktuális.
Ha egyszer csak a maga vaskos valóságában bátran zendül az idő emelte; ha
kiderül róla – ahogy egykor, első „megszólalásakor” –, hogy valójában pusztán
és meztelenül érvényes. Nem a név fétise kell hát a fülünkig emelje, nem a
kötelező tisztelet távolságtartásából nézhető múlt idő – zabolátlanul élők ezek
a szonettek, és ránk vonatkoznak. Így szeretünk – azaz hát így is. Merész,
meredek, ahogy a William Shakespeare nevéhez kötött, ismeretlen talán-szerelemnek:
W. H.-nak ajánlott költeményeket életre keltik a W. H. tagjai és vendégeik – de
az első percétől helyén való. A legjobb történik ezekkel a versekkel, ami csak
történhet velük. Hozzányúlnak az egykori tehetség hagyatékához a ma fénylő
csillagai.
Nevetnék sárgult
papírom: fecseg a pletykás öreg, sok szó, semmi tény;
S a valóság költői őrület és dagály lenne, ódon költemény.
Szó sincs itt ódon költeményekről
– ha a bátorság lehántja róluk a tekintély odaszáradt aranypapírját. Persze nem
mindegy a hogyan. Megdöbbentő, mennyi fénylő tehetséggel áldott ez a mi kis
visszhangos zenei medencénk! A csellista-zeneszerző Márkos Albert ötletéből
bokrosodó játék a költő 400. születésnapjára, 2009-re termett lemezt, nem
akármilyen játszótársakkal: az erősen avantgárd csellójátékot Gryllus Samu oldott,
laza, műfajokon és játékmódokon vígan ugrándozó basszusgitárja és G. Szabó
Hunor progresszív ritmikákon edzett, felszabadult ütőjátéka mellett az egyik
legizgalmasabb hazai „hang”: Sena Dagadu teljesíti ki. A projekt töretlen
kedvvel folyik ma is – és további remek játszótársakkal. Nincs két egyforma
koncert, de hogy is lehetne… A MÜPA Literárium Extra költészet napi „kiadásában”
így varázsolt az egészbe újabb színeket a hegedűvel Kardos Vera, billentyűvel
Zságer-Varga Ákos, Ajtai Péter a nagybőgőn, Fenyvesi Márton a gitárján – s mindenek
felett szöveggel és énekkel Ónódi Eszter.
Térj vissza,
feledékeny Múzsa, hogy zengj, és pótold sok mulasztásodat.
Zengj a fülnek, mely becsüli dalod s tolladnak tárgyat és szellemet ad.
Sena és Eszter. Az egyik jobbára angolul,
a másik többnyire magyarul. Mind a ketten hangoltak és ettől bíznak magukban,
meg egymásban. Sena viszi az eredetit, olykor mondva-dünnyögve, bluesba és
jazzba csavarva az angol szöveg (a Shakespeare-i szonett!) szavait; Eszter építi
rá a fordításokat, mondva és énekelve – azaz dehogyis: szinte mindent
kipróbálnak, amit ez a játék enged; az együtt üvöltéstől a kabarétréfáig!
Együtt és teljesen külön – sokszor nem is ugyanarra a zenei hangulatra
ugyanazt. Merthogy nem is ugyanazt a hangulatot provokálja az eredeti, és a
fordítás. Magyarul Shakespeare szonettjei soha nem elég vaskosak. Úgy jártunk
vele, mint Villonnal – kifinomult irodalmi időszakok szülték a legjobb,
legihletettebb, leginkább hangolt fordításokat; de pont ezért lefelejtették a
szonettek rétegeiben ugyanúgy fellelhető színpadi szintet: a plebsnek köpött,
húsosabb, zaftosabb, nyersebb réteget. A magyar fordítások lágyabb hangon
énekelnek – s nem a nyelv miatt… Az ismételt variációk másféle zenei közege
innentől telitalálat – mert a tartalom magyarra „csomagolva” nem egyszer tényleg
teljesen mást követel…
A tükör sok mély
ráncában szemed ásító sírok seregére lát
S órád árny-keze jelzi, hogy siet a tolvaj perc az öröklétbe át.
Nem adtak pihenést… és milyen jól
tették! Úgymond a „szünetben” bemutatták nekünk a Tünet Együttes és a Laokoon Film
által komponált Gyászfilmet. Amihez a
Márkos Albert komponálta kísérőzenét annak idején a W.H. adta elő. Színi
gyászbohózat, mozgással-tánccal elénk vergődött keserű-humoros „kripta-kabaré”;
vivo viva inmortal… - nem lehetett okunk panaszra, a Vízkereszt megidézett szövegében-részelemeiben
ragyogó haláltánc ott pörgött a vásznon látható forgószékeken, a balerina
utolsó táncában. Az egész koncert alatt töltötték az összes érzékszervünk,
hiszen a dalok alatt olykor szinte túlságosan hangsúlyos módon reflektáltak
a szövegekre Varga Vince komponált képei. Modern képek, londoni képek,
szöveg-otthoni képek innen, a mi korunkból, bűnügyi helyszín és szemtanúk, az
eget homályosító város-fényeink – az a fajta saját fény, amely eltakarja a
csillagaink fényét. A pillanatnyi az egyetemest. Mert hiszen felette ott van… s
ha a pillanat legjobb hangoltságával nyúlsz az örökhöz, akkor meg is
mutatkozik. Ilyen csillagok mutattak meg valamit az örökből, ezen az estén. Hogy
miért ragyog: mert ránk is vonatkozik…
Koldus-szegény királyi
gazdagon,
Részeg vagyok és mindig szomjazom.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése