„Az
írókat végül két csoportba osztottam: azokra, akiktől szép nyugodtan beérek a
suliba, és azokra, akik miatt elkések. Az orosz írók miatt például csomószor ülhettem
tanítás után az üres tanteremben. Ha eleredt az eső, behúzódtam egy kapu alá,
hogy nyugodtan olvashassak tovább. A Tolsztoj-korszak sötét hónap volt. A
borogyinói csata miatt három órára zártak be. Amikor néhány nappal később
elmagyaráztam az ügyeletes tanárnak, aki egyébként éppen a doktoriján
dolgozott, hogy Anna Karenina öngyilkossága miatt késtem, azt hitte, hülyének
nézem. A helyzetemet csak súlyosbította, hogy bevallottam: nem értem, miért
végzett magával, így aztán kénytelen voltam visszalapozni, hátha lemaradtam a
magyarázatról.”
Michel Marini tizenéves kiskamasz a hatvanas
évek Párizsában. Félig francia, félig olasz származású, a vegyes család minden
áldásával és átkával, két eltérő habitus, két gyökeresen különböző hagyomány,
két összeegyeztethetetlen életstílus ütközési pontján. Családi élete több mint
zavaros, mindene az irodalom – no meg a csocsó. Míg Anna Karenina miatt csupán
néhány óra iskolai büntetést szed össze (sebaj, addig is olvashat), a csocsónak
köszönhetően rálel Párizs jó eséllyel legfurább klubjára, a Balto étterem hátsó
szobájában működő Javíthatatlan Optimisták Klubjára. Michel tizenkét éves,
mindaz, amit forradalomról, kommunizmusról, ideológiákról tud, leginkább bátyja
és annak legjobb barátja algériai háborúról szőtt meséiből és a korai lázadó
diákok amerikai rocklemezeinek szövegeiből ragadt rá. Nem csoda hát, hogy
magával ragadja a klub tagjainak, a kommunizmus elől szökött kelet-európaiaknak
története.
Túlélők, szökevények, disszidensek –
egytől egyig egykori kommunisták, sokan közülük továbbra is hithűek, csupán a
rendszer aktuális működtetőiben csalódtak. Leonyid, a pilóta, a Szovjetunió hőse,
aki a szerelem miatt dobbantott a mesés Nyugatra; Igor, a leningrádi orvos, aki
a zsidó orvosok elleni koncepciós perek elől menekült; Imre, a filmproducer,
akit színész kedvesével, Tiborral a szerelmüket lehetetlenné tevő szelek fújtak
Nyugatra; Pavel, a csehszlovák kommunista párt egykori alapító tagja;
Vlagyimir, a könyvelő – no és Werner, a kakukktojás, akiről idővel kiderül: már
akkor Párizsban kémkedett a nácik ellen, amikor a többiek még a messzi Keleten ették
a kiváltságosok kenyerét. Hozzájuk csatlakozik olykor Lapátfül, a besúgó,
Daniel Mahaut, a jóságos rendőr, valamint Sartre vagy Kessel – épp melyikük a
soros a menekültek számláinak kifizetésében. No és a titokzatos Szása, akit senki
sem lát szívesen a Klubban – hogy miért, gondosan titkolják a kis Michel elől.
Aki, miközben hallgatja a klubtagok
történeteit háborúról, üldöztetésről, szerelmekről, eszmékről, hitekről, rossz
és még rosszabb döntésekről, megvívja a saját kamaszos küzdelmeit – családdal,
válófélben lévő szülőkkel, az algériai háború elől hazamenekült irritáló
nagybácsival, dezertőr (háborúból, családból, országból…) bátyjával, a háborús
hős jóbarát emlékével, a báty barátnője iránt érzett első plátói szerelemmel és
az első valóságos románccal. S közben megtanul sakkozni. No meg fényképezni, amiben
nem kisebb mestere lesz, mint egy egykori szovjet propagandaminisztérium-beli
retusőr. De ez már az a történet, ami nem mesélhető el.
Mert míg Michel felnő, s átvészeli a
felnőtté válás minden kisebb-nagyobb tragédiáját, csalódásokkal, matekdolgozatokkal,
titokzatos módon eltűnő barátokkal (kik magával viszik a legféltettebb lemezét),
pumpolható anyával, kit a saját lelkiismeret-furdalása hajt és jóízűen
gyűlölhető apával, ki mindent odadobott, hogy mentse saját fia életét (s mi az az
elsikkasztott ötmillió a családi vállalkozásból, ha megmenthetjük gyermekünket
a hadbíróságtól?) – eközben kibontakozik előttünk mindaz, amit a hatvanas évek
Párizsában élő fiatal idealista nem tudhatott arról, mi is van a vasfüggönyön
túl. Váratlanul feltörő visszaemlékezésekből rajzolódik ki a megannyi politikai
menekült tragédiája: családok szétesése, koncepciós perek, megtagadott fiúk,
atyák, fivérek; menekülés gyalog, mérföldeken át, az éj leple alatt; bűnök,
melyeket képtelenség bevallani, feldolgozni, megbocsátani; elárult barátok, elvesztegetett
lehetőségek. Tragédiák, melyeket gondosan átszínez a romantikára hajlamos
Michel objektívje.
Mert azért ez elsősorban egy párizsi
kiskamasz felnövés-története. Pont olyan nagyívű, rejtélyes, izgalmas, amilyen
felnövés-történetet mind szeretnénk magunknak, a valódi dráma, a valódi vér, a
valódi árulás kockázata nélkül. Kalandregény, sok izgalommal, még több
tanulsággal, némi titokkal, egy-két végzet asszonyával, sok bölcs baráttal.
Amint beletrappol az elbeszélés jelenidejébe a kézzelfogható erőszak, Michel
álomvilága szertefoszlik, a klubról lehull a romantika leple, az étterem
bezárja kapuit, a kamaszkor átadja helyét a mocskos realitásnak. Vannak
árulások, melyeket nem lehet szépiaszínre komponálni.
Guenassia regénye a nagy romantikusokat
idézően sodró lendületű, érzelemdús, magával ragadó mese – olykor túlzásokba
esik, olykor kiszámítható, olykor bosszantóan hatásvadász. Joggal érezhetjük,
hogy túl sokat - mindent - bele akart írni a hatvanas évek politikai, társadalmi,
irodalmi életéről, hogy nem létezik, hogy egy párizsi „kispöcs” életébe egyszerre
trappolt bele az algériai háború annak minden velejárójával, a fél keleti blokk
a maga disszidenseivel, Sartre, Kessel, Nurejev és a francia titkosszolgálat…
Mégis: egy elvarázsolt művészetrajongó kissráchoz, aki Tolsztoj vagy
Dosztojevszkij miatt órákat ül büntetésben, aki szabadidejét művészmozikban
tölti és akit olasz nagyapja minden látogatásakor a Louvre-ba cipel, hogy a
művész és művészete megítélésének különbségeiről tartson neki kiselőadást, aki
első szerelmébe szó szerint belebotlik, amint mindketten az utcán olvasva lefejelik
egymást, valójában pont ezek a túlzások illenek… S naná, hogy tizenpár év múlva
az egykori duzzogó kiskamasz épp Sartre temetésén talál rá az egykori klub
túlélőjére – Guenassia meséjének legnagyobb erénye az irónia, amivel sikerrel
menti túlzásait. Strandolvasmánynak tökéletes – remekül el lehet veszni benne,
s elhinni, hogy az élet végső soron mégis szép, az emberi ostobaság minden nyilvánvaló
bizonyítéka ellenére is. A mesék pedig mindig kikerekednek.
Kiadó: Park
Fordító: Szántó Judit, Lukács Laura
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése