Ezt a CD-t Timi teljes titokban
rendelte meg a belgiumi kiadótól egyenest - mert ismer, mert tudja, milyen
mániákusan keresem amúgy sem eseménytelen életünkben az alkalmat, amikor Harcsa
Veronikát bármilyen formációban énekelni hallhatom. Veronika Kris Defoort
triójával alkotott formációja hallható volt ugyan itthon 2014-ben a Cafe
Budapest koncertsorozatának keretében élőben - de az a koncert egyéb okokból
kimaradt. Most már nagyon sajnálom, egyrészt mert megtanulhattam a magyar
jazz-szcéna számomra egyik legbátrabb előadójának tartott Veronika
koncertjeiről, hogy minden esetben teljesen egyedi és megismételhetetlen élmények
(a felvételhez képest koncerten nyújtott szabadságfok tekintetében etalon, amit
Gyémánt Bálinttal a duóban művelni szoktak); másrészt mert a felvételhez képest
bizonyára alaposan átfogalmazta a dalokat, hogy a szaxofonos, Guillalume Orti
azon az itthoni koncerten nem lépett színpadra velük.
Veronika brüsszeli tanulmányai
alatt ismerkedett meg a belga jazz-élet fenegyerekével - többek közt ő is
tanította. Kris Defoort pályája még abban a (miénkhez bőven fogható) gazdag,
pezsgő zenei életben is meglehetősen extrém - gyakorlatilag nemcsak a dalokban
(amikre kitehető a "mélyvíz, csak úszóknak" tábla) de számos esetben
a következő feladat, s a partnerek kiválasztásakor is az impulzusaira
hagyatkozik, nagyon bátran vállal akármilyen kihívást, legyen az cirkusz-opera
a Feria Musica társulatnak, vagy régi-zenei alapokon álló jazz-oratórium. Régi-zenei tanulmányaira alapozott zenei
struktúra-szemléleteket tesz ki adott esetben a legsúlyosabb, improvizatív
megközelítéseknek (mint a House of the Sleeping Beauties című darabban) -
valójában a free jazz és a komolyzenei pálya közös szélén egyensúlyozik, igazi
határátlépőként mindkét zenei hagyomány tekintetében.
Az ének, a zongora és a szaxofon
hármasa olykor ezekben a dalokban is mintha valamilyen underground környezetbe
száműzött balladában bolyongana. Defoort és Orti számos esetben húzzák kétfelől
kétfelé az éneket, de legalább ennyire izgalmas az együtt-repülésük is. A Peter Verhelst versek előadásmódja a
szövegkántálástól (amit a zene szervezett káosza alapoz) akár a hangsúlyos helyek
kitartott, támogatott, széles gesztusokkal kiénekelt teatralitásáig terjed, látszatra
Veronika éneke ebben a sokszor hallatlanul esetlegesnek tűnő zenei környezetben
az improvizációival együtt is egyfajta Ariadné-fonalként húzódik végig - holott
nyilván a körülötte burjánzó szabadságnak jókora része valójában pontosan
kigyakorolt, megbeszélt, kijátszott elemek összessége. Nagyon sok tekintetben a
Márkos Alberttel közös Kassák-projekt
ízeihez hasonlít, ami a The Pine and the
Marching és a The Pine Three and the
Fire szövegeivel a zene hatására történik...
Nincsenek benne "úgy
hagyott" frázisok - s ez főleg akkor nyilvánvaló, amikor Harcsa Veronika
is hangszerként használja a hangját, a Liquid
Mirrors, a Diving Poets, vagy a New Sound Plaza szóló-helyein
(avagy - csaknem a dalok teljesében). Egyáltalán - az énekes rajongójaként
nyugodtan kijelenthetem, hogy ezen a hanghordozón található a legszélesebb spektruma
annak, amit Veronika az énekben eddig megmutatott: a nagyon mélyről rezonáló,
átélt énekléstől a "torokszaxofon" felszabadult használatáig. Ebbe a szélességbe belefér, hogy Kris Defoort a Heavenly Billie szerkezetében és
dallamaiban Billie Holiday előtt tiszteleg - s az énekesünk mindehhez remekül
hozza a konzervatívabb stílust; belefér a Verhelst-versekre szál zongora
kíséretében énekelt klasszikus dal-előadás; ebbe a magasságba belefér, amikor
Orti szaxofonjátékával fonódik az ének szinte növényi inda-módra - hogy aztán a
zongora vitte dallamra váltva ellenpontozza saját magát (is). Öt zenei költő - így jellemzi a
formációt maga Defoort - aki a
búvárkodás örömét végtelen, hangokkal, színekkel és érzésekkel teli óceánból
közvetíti. Én Veronikáról beszéltem, de ugyanígy bármelyik zenészt
kiemelhettem volna...
A Harcsa-Gyémánt duó koncertjein
nem egyszer átélhettem már, milyen hallatlanul messze távolodhat önmagától egy
hangrögzítőre vett, önmagában is komplex kapcsolati pontokat bőséggel hordozó
dal. Ezekkel a dalokkal ezen a felvételen ugyanezt éltem át - azzal a nem
elhanyagolható különbséggel, hogy a szabadsággal gátlástalanul töltött zenei
keretet előtte nem hallhattam. Ez a CD teljességgel koncert-élmény, a varázslata ez: mintha egy igencsak összetett, egymást összekacsintásokból maradéktalanul értő
zenekar e zeneművét bemutató sokadik koncertjét hallanám... El sem tudom
képzelni, dob, és basszus tekintetében milyen játékintelligenciát követel, hogy az
attrakciók alá így kerüljön a ritmus lüktető szőnyege - tény, azóta Veronika és
Bálint quartetté kiegészült duójában hallhattam élőben is Nicolas Thyst... láthattam, hogyan születik, amit nem
tudok elképzelni.
Remek meglepetés volt ez a
hordozó - ráadásul a W.E.R.F. kiadó volt olyan kedves, és hozzácsomagolta egy
promóciós anyagát is (Contemporary jazz
& beyond), ahol Kris Defoort mellett többek közt Beraad Geslagen, Christian
Mendoza vagy a Ragini Trio
egy-egy dalába is belekóstolhattunk. Most várom, hogy rám szakadjon a bank -
legyen miből megrendelni az ő CD-jüket is...
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése