Ian McEwan: Őrült szerelem

Ian McEwant mostanában nagyon fölkapták nálunk a Vágy és vezeklés filmsikere miatt, de nem árt tudni, hogy jó néhány könyve megjelent már előtte is, és Angliában évek óta rendkívül közkedvelt. Az Őrült szerelem egy a korai regényei közül, nagyon nyugtalanító, erőteljes mű, olyan, ami olvasás után még sokáig az emberrel marad.

A történet igazából elég banális. Egy szép, napsütéses napon egy pár piknikezni indul, aztán történik egy szinte nevetségesen valószínűtlen tragédia, egy elszabadult hőlégballon repül a kiszemelt mező fölé, néhányan elindulnak, hogy segítsenek kiszabadítani a benne lévő gyereket, de nem sikerül és egyikük meghal. Ez a tragédia aztán nagyon hamar "mellékessé" válik, bár a következményei teljesen felforgatják a mentésben részt vevők életét. Egy zavart, bizonytalan, magányos fiatalember egy kritikus pillanatban félreért egy gesztust, és ez elindít egy igazi lavinát, ami aztán majdnem újabb tragédiához vezet. McEwan zsenialitása abban rejlik, hogy iszonyat jól ismeri az emberi lelket, főleg annak bizonytalan, gyanakvó, sértett oldalát. Az egyik oldalról kapunk egy ijesztő, mániákus, a rajongást és a birtoklási vágyat vegyítő szerelmet, ami beletolakszik egy amúgy harmonikus életet élő pár életébe. A másik oldalról pedig egy harmonikusan élő párt, akiknek az életét és az egymás iránti szerelmét pillanatok alatt szétzilálja egy mániákus kívülálló megjelenése.

Két dolog van, ami nagyon mély nyomot hagyott bennem a regény kapcsán. Egyrészt, nagyon emberi és nagyon esendő az alaphelyzet, hiszen melyikünkkel ne történt volna meg, hogy félreértve egy gesztust, egy pillantást, egy mondatot, azt hittük, valami közös van bennünk valakivel? Persze ez a könyv egy patologikus esetről szól, azért remélhetőleg kevesen kezdik el szó szerint üldözni a szerelmükkel a másikat, de azért nagyon is átélhető az, hogy egy ember képes egész kis saját világot építeni magának egy félreértett gesztus miatt. Másrészt, döbbenetes, hogy egy szeretetteli és kiegyensúlyozott kapcsolat milyen simán, egyszerűen lehet a féltékenység és a gyanakvás melegágyává. Ha hiszünk a könyvnek, akkor a legtöbben olyan sebezhetőek, gyanakvóak, féltékenyek vagyunk, hogy inkább a párunk ellen fordulunk egy ilyen krízishelyzetben.

Meddig terjed a szeretet, a bizalom, a lojalitás? Le tudom-e győzni a saját kicsinyes gyanakvásaimat, féltékenységemet, frusztrációimat és a párom mellé tudok-e állni, ha egy őrült elkezdi üldözni a szerelmével, vagy inkább elmenekülök? Szembe tudok-e nézni azzal, hogy mennyire kiszolgáltatott vagyok más emberek szeszélyeinek és őrületének? Durva kérdések, de bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy fel kell tennie őket magának.

Nem egy könnyű könyv, de nagyon olvastatja magát, közben igazából nem is tűnt ilyen durvának, inkább utólag csapódnak le ezek a dolgok. Mindenképpen megéri elolvasni, főleg ilyen lélekbúvároknak, mint én. 

Korábbi kommentek: