Mert komoly katyvaszt hagyott a fejemben. Olyan terepet, mint egy feltúrt-feldúlt bányatópart, szertehagyott munkagépek közt az emberi ezt-azt csinálás minden szennyével. Egy magától, az úgy-hagyástól rekultiválódott tájseben ütött újabb tevékenység-seb terepe az olvasás után az agyam. Amit úgy hagytak megint csak, mert oka-fogyott lett, ahogy mostanában annyi minden, valami látszat beruházása valami egyébként szintén látszatba, ahol a tevékenység légkalapács- és munkagépzaja megint átadja a helyét a tájon amúgy teljes joggal terjeszkedő csendnek. Szóval (pontosabban) ez itt, a fejemben egy újrasebzett tájseb, ahol újra csend van. Az a csend, ami ott ül a regény végén, a szereplők hallgatásában. Nem tudom, Laci fejében pontosan milyen: min ül, mit takar el, és pontosan mit mond ki szavak nélkül ez a csend, pedig egykori aktív, kompetens közszolgaként, jelentősen több tapasztalattal még fajsúlyosabb lehet, mint az enyémben. Az én eszmei-szellemi tájsebeim (ha körbesimogatom, mint foghíjakat a nyelvem a szájban) már alig fájnak, a gyermekkorom ütötte bányagödröt benövő vegetáció friss tarvágása a régi-új szájszagú szelekben csak, mint egy leműtött végtagban a fantomfájdalom. Sose „csináltam” a társadalmat, még kibicnek se tekinteném magam.
Pontosan emiatt aztán azt sem tudom felmérni, mennyire korunk valóságának adekvát tükre ez a bűnregény, túl azon, hogy mennyire ismerős benne a korrupció, a nyúlás, a kamu, a hárítás, a bűnbakképzés, a hideg, lélektelen mutyi. Egy biztos, az író magát az irodalmat gyönyörűen szöveghálóba vonta, utalások és megidézések illő használatával (azaz egyik se könyököl ki, s ha észreveszed, tényleg plusz rétegeket ad hozzá). A saját irodalmi ”valóságát” példaszerűen építi, például örömmel fedeztem fel, hogy Lóri, a kocsmáros, a Rasszista utazások kötetének egyik kedves szereplője, miután (úgy tűnik) elitta a Serpenyőt, Boldogszentpálon kötött ki, a Vadkan vendéglő (Előbb Jószerencsét! aztán a bánya bezárása után "Sors bona" aztán Zrínyi, s végül értelemszerűen Vadkan) ivójának, restijének csaposaként. Az efféle szövegbirodalmi ragaszkodás a megtalált és leírt saját világhoz, megtalált és leírt saját szereplőkhöz mindig meghat, és akármilyen furcsa, jobban hitelesít, mint ha eszembe jut valamilyen aktuális, közelmúltbeli ügy arról, amit olvasok.
Azt sem szeretném komolyabban firtatni, mennyire hard boiled ez a bűnregény – vendégeskedik itt ez a műfaj, nincsenek gyökerei, lehetne a (többedik?) első fecskéje ez a könyv, és bírnám, ha divatot teremtene, ahogy a skandináv krimikre a feltámadt olvasói igény; de ettől legfeljebb annyiban műfaji, hogy van benne hulla, gyilkos és nyomozó, végzet asszonya, hidegen tálalt bosszú, és még több hulla. És annyiban, hogy a végén a gyilkos, egykori bányák talajvízzel telt medrébe temetett titkok frissen gerjesztett hulláma felcsap a legfelső szintekig; na, ez benne a leginkább mesei elem. Ez benne a leginkább krimiszerű, abban az értelemben, hogy még a legmodernebb áramlat produktumai is bosszú- és elégtételmesék (hogy a hard boiled egy kortársára hivatkozzak, mint Dennis Lehane Kenzie-Gennaro regényei).
Tény, a fenti felsorolás után e tájon is érdemes keresni a (műfaji) rokonait, de a boldog őse ennek a könyvnek az én szememben egyedül Lengyel Pétertől a Macskakő. Amire amúgy hivatkozik is egy ponton egyik szereplőnk, Harmath nyomozó, sőt, idéz is belőle (pontosabban mondja, és nem idézi). A könyvből, ami határeseti volt, krimi és paródiája, társadalmi miértek és hogyanok tükre (ahogy a skandinávok is művelik), de közben velejéig szépirodalom – és nemcsak azért, mert áradt belőle a mély, keserű tehetetlenség érzete, és mégis könnyen olvasható volt. Ahogy András Lászlóé szépirodalom, és nem azért, mert kihűlt világban senkiföldje, ahol a gyilkos a végén Pilinszky szavait mondja (mondja, és nem idézi) helyénvalóan, jókor és jó helyen. Nem azért, mert a hátlap mottója Laci egy verséből való, a Világos indul verseskötetéből. Megpróbálom ennyi nem után leírni az igenjeit, hogy miért.
A lényeg, hogy megmutatja, hogyan „csináljuk” a valóságot. Nemcsak a hivatalos szervek, amikor megszövik a tettekre terített hivatalos verzió takaróját. Nemcsak a média, a maga beteg „hírértékével”, ami jellegében minden egyebet perspektívájába csal. Ez a legapróbb szintekig a miénk: a pletykától, a hírbe hozástól kezdve a hamis érzelgésen és egyéb hiteltelen gesztusokon át a nyugdíjasklubok esemény-értelmező narratíva-gyártásáig. Ezek vesznek körül bennünket, ezek a legtöbbször átláthatatlan érdekek mentén szervezett hamis képek. A lényeg, hogy ezeknek ez a könyv jól foncsorozott tükröt tart – a tükörkép itt nem lehet éles, hiszen a látvány sem az, mégis összevagdos. Ennyiben a könyv a maga „valóság-csinálása” közben (hiszen az irodalom az időkezeléssel, a tömörítéssel, a stílussal alapjában, természetszerűen hazudik) tüneményesen mutatja meg, hogyan vesz körül bennünket ez az álca-valóság, a saját nézőpontunkból is mennyire csak ennyi látható – kontúrtalan körvonalai egy gazemberségnek, amíg fel nem lebbenti a fátylakat valami véletlen. Hogy káprázzunk bele...
És megmutatja, nagyjából hol káprázunk. Valamilyen szinten mindannyian Boldogszentpálon, amelynek lakói se nem boldogok, se nem szentek (meg a kettő ki is zárja egymást, ugye – legalábbis eredeti, vallási értelemben); és Pálinak sem vagyunk nevezhetők: Damaszkusz nekünk túl messze van, a fordulataink pedig inkább emlékeztetnek egy pár százada leszúrt tengely körüli forgásra. Tehát, hogy visszatérjek az elejére: még mindig nem tudom, mennyire korunk adekvát tükre ez a regény, de érzetem szerint azt pontosan megmutatja, hogyan és mivel etetnek bennünket a valóságunk helyett – azaz (érzetre legalább) a torzított társadalmi tükrök foncsorozásának technikájába egészen ügyesen beavat. Nem a kort, hanem a bohócálarcait tükrözi, és amikor felvillant alóla valamit, ami tényleg emlékeztethetne egy igazi emberi arcra, az már túl van a nyíltszíni fejtés szélén felejtett kődarabbal való találkozáson.
Nem én vagyok a világosság. Én csak azt mondom, sötét van. Szerintem sikerült elég érthetően mondani. Olvassátok el.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése