Ritka az, hogy egy
fantasy-sorozat második kötete felérjen az elsőhöz, még ritkább, hogy felül is
múlja azt – a Pengék városának mégis
sikerült: röhögve utasítja maga mögé a Lépcsők városát, történet, szereplők, szereplők közti dinamika és gondolatiság
terén is. Bennett itt már majdnem saját mesterműve, a Horzsolások szintjén mozog – csak a műfaji keretek kötik, de azok
is egyre lazulnak.
Képzelj el egy világot, melyet elhagytak az istenei…
A bulikovi csata már a múlté, az
isteneket ezúttal tán tényleg legyőzték, a csodák írmagját is kiirtották, a
kémből a fél világ megmentőjévé (s a másik fél megrogyasztójává) avanzsált
Shara Komajd miniszterelnök lett, a puszta kézzel isteneket tépő Sigrud
diplomata hacukában kénytelen pózolni, a Bulikovot egykor kormányzó Turjin
Mulagesh tábornok pedig a világ végére próbál visszavonulni a múlt árnyai elől.
Kevés sikerrel. Amikor a politikai ellenfelei által egyre jobban szorongatott
Shara kifogy a megbízható szövetségesekből, a nyugállománytól épp egy
köpésnyire lévő tábornokot küldi, hogy derítsen fel egy aggasztó felfedezést és
egy minisztériumi kém eltűnését. A Kontinens pöcegödrében, a halál
istennőjének, Vúrtyának birodalmában, a romba dőlt városok legromosabbikában,
Vúrtyasztánban. Amit nem hagy újjáépülni az egykoron leghatalmasabb istennő
városa, az ősi Vúrtyavasztán. A csodák ideje lejárt, ám akadnak dolgok, melyek
csodák nélkül is megnehezíthetik az élők dolgát. Akadnak városok, melyek romba
dőltek ugyan, ám nem hagyják, hogy romjaikból új élet teremtődjék. Akadnak
szorosok, melyek jobb is, ha eltorlaszolva maradnak az idők végezetéig.
Vúrtyasztán puskaporos hordó. Bulikov
versengő, egymást folyvást túllicitáló, a valóságot kényükre-kedvükre
hajlítgató, őrült isteneihez képest egy más síkon létezik: a halál istennője
nem játszadozik az élőkkel. Nincs szüksége rá. Saját valóságot teremt a létezés
túloldalán, strázsái milliók életét veszik el szempillantás alatt, hívei sosem
szűnnek meg imádni és félni őt. Fogadalmai, ígéretei, kötései túlmutatnak
minden csodán – pusztíthatatlanul szövődnek a világok szövetébe. A halált nem
lehet legyőzni. Vúrtya birodalmának romjain építené újra a várost a djerlingek
magánhadsereggel felvonuló óriásvállalata, miközben helyi törzsek esnek egymás
torkának minden talpalatnyi földért és látnak betolakodót az építőkben, a
körzet irányításával megbízott tábornok pedig leginkább halomra lőne mindenkit,
nem törődve vele, ki melyik oldalon áll. Mindeközben rituális gyilkosságok
történnek, akadnak, akik az ősi Vúrtyavasztán csodákat hordozó műemlékeit
rejtegetik, és felbukkan a semmiből egy látszólag csodatévő érc, melynek
működési elvére senki nem talál magyarázatot.
Ebbe a Vúrtyasztánba érkezik
Mulagesh, az élő szikra, kinek mintha lényéből fakadna, hogy magára robbantsa
az egész kócerájt. Már az első résznél is javára írtam Bennettnek, hogy
szakított a klisés fantasy-hősnőkkel és egy szürke történészt tett meg
főszereplőnek, aki se nem dekoratív, se nem harcias amazon, pláne nem kiegészítője
egy izmoktól duzzadó hősnek. A folytatásban tizenkilencre húzunk lapot:
főszereplőnk egy öregedő, félkezű katona, aki legszívesebben köpne az egészre
és nyalogatná a sebeit hátralévő éveiben, élvezve a jól megérdemelt nyugdíjat.
Hogy nem hagyják, csak még kiállhatatlanabb lesz és előre utálja az egészet.
Mulagesh mocskos szájú, kiégett lelkű, minden létező törvény és erkölcs
értelmében sokszoros háborús bűnös, aki egész életét a katonaságnak szentelte.
A regény legnagyobb erőssége ez a nő, akinek rémtettei előtt még a halál
istennőjének hívei is megtorpannak és aki épp ezért tán az egyetlen, aki
felveheti a kesztyűt ellenük.
Ritka jól alapozott világot
kaptunk a Lépcsők városában, mely
most sok szinten árnyalódik tovább: a győztes csata utáni újjáépítés
nehézségei; a csodák árnyékától való zsigeri félelem, ami a győztesekben él; a
bosszúvágy, a gyilkolás és megtorlás mint lételem; a politikai játszmák; a
kényszerből felvett szerepek mind-mind megkapják a maguk jelentőségét és
hozzátesznek a nagy egészhez. Ami nem más, mint egy folyvást változó, saját
árnyaival, múltjával, rémtetteivel szembenézni képtelen világ. Ahol az egyes
ember megbékélése saját bűneivel csupán csepp a tengerben. Mégis a
legfontosabb. Egy felforgatott világban, ahol senki sem az, aminek látszik,
ahol családokat szakít szét a kötelesség és az intrika, ahol gyilkolásba
szerelmes tábornokok vezetnek helyőrségeket, valaki, aki a túlvilágra is
elmenne hogy jóvátegye saját bűneit, képes megváltoztatni a világ folyását.
Mulagesh kanosszajárása és elmélkedése a katonai szolgálat mibenlétéről teszi
az egyik legizgalmasabb fantasy regénnyé a Pengék
városát és emeli el a zsáner fősodrától.
A végjáték pedig bebizonyítja,
hogy akadnak még itt rejtett tartalékok. Reméljük, a Csodák városa ismét felülmúlja a várakozásokat.
Kiadó: Agave
Fordító: Huszár András
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése