Gyorsan visszanéztem, közel három éve
írtam utoljára ezen oldalakon a Harry Potter szériáról (a mozimaraton kapcsán)
és már akkor megfogadtam, hogy „hamarosan” újraolvasom a könyveket. Na, ez
azóta még jó párszor elhangzott… Közben teltek az évek, én egyre keserűbb
idősebb, tapasztaltabb, kritikusabb lettem és egyre jobban távolodtam az
egykori rajongó önmagamtól. Annyira, hogy az utóbbi időben inkább csak elnéző
mosollyal tekintettem azokra akik még mindig ugyanolyan intenzitással és
gyermeki rajongással viseltetnek a sorozat iránt mint tizenévesen. Egyfelől
mert Rowling azóta írt művei közül van, ami sokkal jobban tetszik (ezzel adtam
is egy pofont nyolc évvel ezelőtti önmagamnak [nyolc év – el se hiszem, hogy ilyen régóta írok ide], aki azt írta
hogy a hölgy inkább ne fogjon többet tollat a kezébe, ehhez foghatót úgysem tud
még egyszer összehozni…); másfelől mert nem és nem és nem tudom megbocsátani a
hetedik rész borzalmas(an nyálas) végkifejletét. Ez van.
Ha ezen az úton haladtunk volna tovább,
újraolvasás nélkül, akkor egy-két éven belül könnyen eljutottam volna a szériát
felhúzott orral pocskondiázó kontyos-kardigános könyvtáros nénik szintjére –
örüljünk együtt, hogy nem így történt. Mert jött Jim Kay, és egycsapásra
újraélesztette rajongásomat.
Amikor először a fülembe jutott hogy lesz
illusztrált kiadás, naná hogy én
is rókabőrt kiáltottam – aztán az első képek meggyőztek hogy ezt ilyen formában
valóban érdemes volt megrajzolni és újra kiadni. Igenám, de még mindig ott a
nagy kérdés: vajon meddig tart a lelkesedés? Rajzolóé, kiadóé, olvasóé? Mert
láttunk már olyan „díszkiadást” ami az első rész után szégyenkezve elbujdokolt
az alsó sorokba, álmában sem remélve, hogy társakat kap a folytatások
személyében. De van-e értelme nem kevés pénzért megvenni az illusztrált verziót
akkor is, ha lehet, nem lesz tovább? Ér-e annyit hogy felülírja a töredék
sorozatok feletti bosszankodásunkat?
Teszlek süveg - kb ezerszer jobban tetszik ez az elképzelés mint a filmeseké |
Ezen kérdések egészen addig merülhetnek
fel, amíg az ember kézbe nem vesz egy példányt (vagy meg nem nézi EZT a videót)
– utána már fikarcnyit sem érdekel, mennyibe kerül, lesz-e folytatás, mekkora
helyet fog foglalni a polcon, egész egyszerűen KELL. Mert a sok valóban
rókabőr-kiadvány közt igazi gyöngyszem, amin érezni az odaadást, a művész saját
rajongását az alapanyag iránt, az önálló víziót, ami nem csupán „más” de képes
felülírni a filmek által belénk égetett képet. Jim Kay-nek ezt meg kellett
rajzolnia, nincs mese! Azért pedig külön hála és köszönet, hogy az „illusztrált
kiadás” nem merül ki abban hogy bedobáltak húsz random rajzot a regénybe oszt
jó napot, hanem az egész művön koncepciózusan végigvitték a kisebb-nagyobb
hangulatelemek, egész oldalas rajzok, tintapacák, fiktív könyvillusztrációk sorát.
Nem mondom, hogy minden rajzát imádtam, de
ez nem is baj – mert ha valaki így
képes megálmodni a saját Roxfortját, a saját Abszol útját, a saját szereplőit,
akkor az nyugodtan elfér az én (vagy bárki más) elképzelése mellett. A legtöbb
helyszín egyébként szerintem konkrétan zseniálisra sikeredett – ami kevésbé tetszett, azok az emberábrázolásai. A három kölyök még
hagyján, és mondjuk Dursley-ék ábrázolásában is nehéz lenne kivetni valót
találni, de a tanárok közül például egyik sem nyerte el a tetszésemet. Szegény
Mógus meg hatványozottan béna lett – úgy tűnik, nem csak a filmesek nem tudtak
mit kezdeni a kétarcú emberrel…
S hogy az illusztrációkon túl milyen volt
maga a Harry Potter és a bölcsek köve
újraolvasás?
Az Abszol úton ébredtem aranyvasárnap... |
Nos, ha azt mondom, a karácsonyi szünetben
többnyire úgy teltek a reggelek, hogy ültem a kanapé sarkába kucorodva, kávézva
és arcomon gyermeki elragadtatással lapozgatva a könyvet, az gondolom, mindent elmond.
Elvarázsolt. Újra. Ittam minden szavát, ismét rácsodálkoztam Vernon bácsi
határtalan ostobaságára, a roxforti levél komikumára, a Weasley család
dinkaságára, Harry elveszettségére és első valódi „otthon” töltött estéjére
Roxfortban, az első varázslóleckék és söprűn repülés izgalmára, a trolltámadás
árnyékában szövődő hamisítatlanul kisdiákos, de sziklaszilárd barátságra. Persze
időnként eszembe jutott hogy jó-jó, de mi lesz ebből, de mindig elhessegettem a
gondolatot – csak hagytam hogy hasson rám ez az első rész, minden csodájával.
Végtelenül hálás vagyok Jim Kay
illusztrátornak, amiért megálmodta a saját Roxfortját és J. K. Rowlingnak,
amiért hagyta neki – no meg az Animusnak, amiért bevállalták a kiadását, dacára
a hazai viszonyoknak. Lenyűgöző kiadvány lett, ott a helye minden rajongó
könyvespolcán – ha igazak a hírek, már készülnek a második rész illusztrációi,
izgalmas lenne, ha évről évre odapakolhatnánk egy kötetet a karácsonyfa alá,
bár tekintve az utolsó négy rész méreteit, lehet, külön polcot is kell nekik
venni… De még az is megéri. Mert képes visszaadni valamit abból a gyermeki
rajongásból, amiről azt hittem, már végképp elveszett-elnyomtam magamban. És
leginkább ezért a visszanyert rajongásért
vagyok nagyon hálás :)
Hagrid kunyhója egy felfordított csónak - azt hiszem, ez Shizoo kolléga kedvenc illusztrációja :) |
Nem is tudod mennyire melengette most a szívemet ez a bejegyzés! :) És a visszatért rajongásod! Biztos sokan engem is lesajnálóan méregetnek néha a HP-őrületemmel, de nem érdekel, valahogy sose kerültem ki ebből, nem szűntem meg szeretni és sosem fogok. Jó érzés, amikor valaki pedig visszatalál hozzá, mert az emlékek megkopnak, és hirtelen gyerekesnek tűnik visszagondolva, vagy már annyi minden kiesett, hogy szinte nem is érti a varázst, ami akkor lehetett - ezt csak egy újrázással lehet feleleveníteni, és akkor bumm, visszajön minden. :)
VálaszTörlésAz epilógust nem szeretted csak, vagy egyáltalán a végkimenetelt?
Remélem, hogy végigviszik, bármilyen überbrtuál vastagok is lesznek a 4-7 kötetek! :) Én is úgy hallottam, hogy következő karácsonyra várhatjuk a második illusztrált részt. Folytatod az újraolvasást, vagy most egyelőre ennyi?
A Teszlek süveg kép nekem az egyik kedvencem az egészben! :)
Nem is tudod, hogy gondoltam rád írás közben hogy biztos örülni fogsz :D
VálaszTörlésAz egész végkimenetelt utálom, Harrynek meg kellett volna halnia és punktum :P totál kettétöri a hetesben saját maga által korábban gyönyörűen meghúzott ívet Rowling szerintem. A hatos könyv a kedvenc azzal az abszolút sötétséggel :D
Nem tudom még, hogy folytatom-e az újrázást... Egyrészt tök jó volt így az illusztráltat olvasni, kivárhatnám, másrészt olvasnám gyorsan tovább. De hát annyi mindent még, szóval nem tudom.
Nekem az Abszol út az abszolút kedvencem ;)
:)))
TörlésÓ, én is sokat gondoltam arra, hogy ilyen vége kellett volna, hogy legyen, de nem bánom így sem, annyira élveztem-szerettem-részemmé vált ez az egész világ, hogy még sziruposabbat, vagy még sötétebbet egyaránt el tudtam volna fogadni. :) Elfogult vagyok... Rowlingnak mindenesetre nem lehetett könnyű, hiszen eleve nagyon nehéz lezárni egy ilyen epic sztorit, és valószínűleg ő is őrlődött, hogy lenne jobb, meglépheti-e a főhős halált, vagy nem? Mi fér bele a gyerekkönyvnek indult univerzumba.
Ha folytatod, kíváncsian várom a posztokat. :)
Az Abszol út is nagyon jó rajz, igen! :)