Rakovszky Zsuzsa
a kortárs szépirodalom egyik meghatározó személyisége, túlzás nélkül
állítható, hogy ha kötete jelenik meg, az mindig eseményszámba megy. Az
idei Könyvhétre megjelent nagyregényt, a VS-t még az előzőeknél
is nagyobb várakozás előzte meg, köszönhetően a beharangozott
„botrányos” témának – ami persze nem is áll távol a szerzőtől. Hogy a
végeredmény kicsit felemásra sikeredett, azért a legkevésbé sem a
színvonal okolható, inkább az írói szándék kérdőjeleződik meg bennünk
óhatatlanul, amikor az utolsó oldalhoz érve, a szöveg minden szépsége
ellenére is értetlenül pislogva tesszük le a könyvet.
Vay
Sarolta grófnő, a tizenkilencedik század végén élt, mai szóval élve
transzszexuális író, publicista, aki Vay Sándorként élte életét és
kötött házasságokat, letartóztatása után a börtönben kezdi az
elbeszélést, elénk tárva kálváriáját: tragikus szerelmét egy klagenfurti
polgárlánnyal, a lány apjának kezdetektől meglévő rosszindulatát, és
egy zavaros kölcsönügyletet, ami odáig vezetett, hogy az após
feljelentette vejét. A vád lopás és bigámia, és egy bűn, amivel a
korabeli igazságszolgáltatás a világon semmit nem tud kezdeni, mégpedig,
hogy a férfi igazából nő.
VS
börtönben írt naplóját, feleségéhez írt leveleit és verseit a mellé
kirendelt igazságügyi orvosszakértő jelentései tarkítják – a könyv
legérdekesebb felvetése, hogy a korban tényleg nem tudtak mit kezdeni a
VS-hez hasonló esetekkel, az orvos úgy vizsgálgatja őt, mint egy ritka
állatfajt. Amikor azonban csődöt mond a tudomány, pszichológiai síkra
terelődik a vizsgálat, és az orvos arra sarkallja páciensét, hogy írja
le élete történetét. Ez az „önéletírás” – mely VS beszámíthatatlanságát
hivatott bizonyítani – teszi ki a regény több mint felét.
Megismerjük
a nagy múltú Vay családot, melynek családfáját számtalan őrült,
drogfüggő, öngyilkos hajlamú személyiség díszítette, és a forradalmár
Vay László grófot, aki lányát következetesen fiúként kezelte, férfi
nevelőt fogadott mellé, fiúruhában járatta. Elénk tárul egy tragikus
történet egy (képzelt?) ikertestvérről, akinek kisgyermekkori halála
skizofrén tünetekhez vezetett, és egy helyét kereső fiú-lányról, aki nem
mer tükörbe nézni, nehogy szembesüljön saját valójával, és mániákusan
kapaszkodik mindenkibe, akinek a „tükrében” olyannak láthatja magát,
amilyennek elképzelte. A nagymama által erőltetett, szerencsétlen véget
ért lányintézeti epizód után így vezeti VS-t a sorsa kétes hírű
színésznők, szélhámos újságírók, képmutatásban járatos művészek közé –
ők, ha nem is hiszik, amit láttatni akar, legalább úgy tesznek, mintha
hinnék.
Tagadhatatlan, hogy Rakovszky csodálatosan ír. Az olvasás kezdetekor hatalmas élmény fejest ugrani ebbe a szó szoros értelmében szép
prózába, csak aztán igen hamar elkezdünk fuldokolni a túlburjánzó
érzelmekben. Az elbeszélő ugyanis egy velejéig hisztis nő. Valószínűleg a
regény megítélésében kulcsfontosságú, hogy az olvasó el tudja-e
fogadni, hogy ez a nő valóban férfinak érezte magát, hogy elhitette
magával és a környezetével, hogy ő Vay Sándor, és Rakovszky mindent el
is követ azért, hogy ezt elhiggyük – az elénk tárt gyerekkor, a lányát
fiúként kezelő apa, a család kórtörténete mind azt szolgálják, hogy mi
is női testbe zárt férfiként tekintsünk VS-re, mégsem megy.
Mégpedig
azért, mert VS jellegzetes női hangon ír. Hiába győzköd férfiasságáról,
hiába vágyik hőstettekre, hiába írja le számtalanszor, hogy a vadász
akar lenni, nem az, aki után vadásznak, mind stílusa, mind témái egy
romantikus hajlamú, a szerelembe szerelmes, túlfűtött nőre vallanak.
Leginkább ott csúszik el a regény, hogy VS csak és kizárólag az
érzelmekről ír, mintha az életében semmi más nem jutott volna szerephez –
a kiteljesedést, a boldogságot csak a szerelemben keresi, egész életét a
szeretett nőtől teszi függővé. Ellentmondásos, hogy valaki, aki magát
férfinak tartja, ennyire nőies viselkedést produkáljon. Ugyanakkor
hatásvadász stílusa, dagályossága, barokkos túlzásai tökéletesen idézik
meg a kor regényíróit, annyira, hogy az „önéletírást” olvasva, ha azt
nem is hiszem el, hogy ez a VS férfi, azt zokszó nélkül elhiszem, hogy
tehetséges író.
Ahogy
írtam, az írói szándék kérdőjeleződik meg – sejtelmem sincs, Rakovszky
Zsuzsa mit akart elérni ezzel a könyvvel. Ha feltételezzük, hogy a cél
egy olyan regény megírása volt, amit VS írt volna, akkor ez egy
gyönyörűen megírt, bravúrosan komponált kötet – könnyedén elfogadom,
hogy VS ilyen romantikus túlzásokkal teli, drámai, dagályos, hatásvadász
önéletrajzot írt volna. Mint Vay Sándor fiktív „önéletrajza”, tökéletes
– bármilyen más nézőpontból viszont sajnos korántsem az.
Kiadó: Magvető
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése