2011. szeptember 28., szerda

Magánélet a római császárok korában

Az ókori Róma valószínűleg sosem megy ki a divatból – könyvek, filmek, sorozatok tömkelege örökítette már meg a rómaiak mindennapjait, a létező összes műfajban, krimitől a politikai drámáig, vígjátéktól a bosszútörténetig, nem is beszélve arról a rengeteg ismeretterjesztő műről, amik több-kevesebb alapossággal boncolgatták a Római Birodalom történetét. Újat mondani erről az időszakról szinte lehetetlen, a meglévő érdeklődésre azonban lehet alapozni, és új szempontból tálalni a valahol már biztosan leírt tényeket. Így tettek a Magánélet… sorozat francia szerkesztői is, és mivel a szerző, Catherine Salles szórakoztatóan és érdekesen tárja elénk mondanivalóját, nem vesszük zokon, hogy mindazt, amit leír, bizony olvastuk már máshol.

Ezúttal is a sorozattól megszokott felosztást követi a szerző, négy fejezetre osztva – Család és erkölcs, Lakóhely és kényelem, Ruha és test, Étel és asztal – mutatja be a tárgyalt időszak  életét. Ami új – vagy legalábbis nem volt jellemző a sorozat minden kötetére – az a humor. Salles jó érzékkel ragadja meg a humoros momentumokat, és emeli ki őket, bár odáig azért nem megy, hogy párhuzamot vonjon korunkkal – pedig megtehetné. Az például, hogy már az ókori Rómában is voltak olyan tehetős polgárok, akik az állami vízvezetékre csatlakozva a közös vízkészletből öntözték kertjeiket, jól mutatja, hogy van, ami nem változik.

A legérdekesebb egyébként a Lakóhely és kényelem fejezet – az ókori építészet csodái máig elkápráztatnak minket, nem tudom, ki hogy van vele, de én újra meg újra rá tudok csodálkozni a hatalmas épületekre, vagy az elképesztő precizitással megépített víz- és csatornahálózatra. A mérnöki teljesítmény előtt csodálattal kell adóznunk, ugyanakkor jellemző – és ha már itt tartunk, egy újabb párhuzam korunkkal – hogy abban a birodalomban, ahol 500 kilométer hosszú vízhálózatot építettek, amin naponta egymillió köbméter víz folyt keresztül, 247 víztornyot ellátva, melyek 1350 közkutat, fürdőket és középületeket tápláltak Rómában, a legtöbb római zsúfolt, sötét, hideg és veszélyes insulákban (afféle ókori bérkaszárnyákban) lakott, koszos, bűzös utcákon járt, ahol bármikor a nyakába pottyanhatott egy adag szemét vagy még rosszabb, és a bűnözés és a tűzveszély állandó fenyegetést jelentett a mindennapokban.

A városi körülményekhez képest meglepő, hogy mennyi energiát fordítottak a tisztálkodásra, a testgyakorlásra és az öltözködésre – népszerűek voltak a közfürdők, ahol nem csak tisztálkodtak, hanem sportoltak is, nők és férfiak is nagy hangsúlyt fektettek a hajviseletükre, és változatos trükkökkel és szerekkel javítottak kinézetükön. Persze nem csak a fürdők voltak népszerűek – a város mintegy 150 nyilvános árnyékszéke is a társadalmi érintkezés központjának számított.

Természetesen nem maradhattak ki a kötetből a fényűző lakomák sem, a pazarló, látványosságokkal kísért vacsorák hozzátartoztak a gazdagok mindennapjaihoz, miközben a szegényebb tömegek gyakran a kenyeret és a húst sem engedhették meg maguknak, kénytelenek voltak beérni az olcsóbb zöldségekkel és a kásával. Hát, ez sem nagyon változott.

A sorozat korábbi köteteihez hasonlóan ez a rész is informatív, szórakoztató, remek illusztrációkkal kísért időutazásra visz minket – újabb bizonyítékot nyújtva arra, hogy az ókori Róma megunhatatlan.


Kiadó: Corvina
Fordította: Aczél Ferenc

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...