John Gribbin: Kozmikus körforgás

A tudományos ismeretterjesztés a könyvek birodalmában különös, külön világ - és alulreprezentált a blogunkon, a szépirodalom és a műfaji irodalmak jelenlétéhez képest (ha mégis felkerült ide valami, általában Timi jóvoltából, jobbára lélekbúvárolás és életmód). John Gribbin könyve remek alkalom volt, hogy ezen módosítsak. Hiszen ahogy kinyílt számomra az észlelhető ég birodalma a távcsőbirtoklás által, az olvasásra szánt idő komoly hányadában immár ilyesmit olvasok. A szupernóvák és az élet, avagy hogyan keletkezünk a csillagporból a kötet alcíme – a legkedvesebb mondatom, amit minden jó bemutató csillagász elmond az érdeklődőknek. Hogy minden porcikánk, s körülöttünk minden anyagi, valahai, végállapotban anyagát az űr mélyeibe szóró csillagok pora. Amit valójában a hallgatók igen kis hányada hisz el, pedig jól okadatolt, megdöbbentően pontos mérések által igazolt tudományos tény - nem hit kérdése.
 
Ezért van rendkívül nehéz dolga az ismeretterjesztőnek, ha ezekről a tényekről beszélne; egy sokelemű, bonyolult összefüggéshálót kellene feltárni pár jól eltalált mondatban és lehetőleg matek nélkül (annak értését nagyon sokan ejtették el a tanulás folyamatában, bevallom, egy ponton én is), a bizonyító erejű képletek az értetlennek semmit sem bizonyítanak. John Gribbin az erre választható utak közül az egyik szeretni valót választja: az ismeretet a felfedezés-történet által meséli el. Így lehetősége van a főszereplők emberi kis- és nagyszerűségeivel fűszerezni a mesét, illetve a rácsodálkozás folyamatává teszi a megértést: feltárul a szemünk előtt az egymásra épülő tudás. A maga vargabetűivel, tévedéseivel, az elméletekkel, amik leírtak valamit a tapasztalatokból, de egészében mégse állták meg a helyüket. Amihez aztán tudósok meggyőzött köre makacsul ragaszkodott. A tudományos ismeretszerzés nagyon sok tekintetben az ilyen makacs ragaszkodások, beidegzett meggyőződések feladásáról szól.
 

Az Orion-köd és tágabb környezete Dr. Zseli József képén, a vörösen derengő Barnard-hurokkal. A halványan derengő (csak az optikáink számára látható) külső ív egy egykori szupernóva-robbanás hullámfrontját rajzolja ki - a  kidobódott anyagból táplálkoznak a régióban található csillagbölcsők. Csillagászati értelemben egész közel: a Barnard-hurok legközelebbi zónája nagyjából 1000 fényévre, az Orion "öve" alatt látható Orion-köd csillagkeletkezési régiója 1270 fényévre található.

Például a geocentrikus világkép feladása igen hosszú folyamat volt valójában, egészen az 1930-as évekig eltartott – és az átlagember fejében szerintem máig nem történt meg ez a paradigmaváltás. A Föld már Kopernikusz, Kepler és Galilei munkássága által kikerült az univerzum középpontjából, 1600 táján, de egészen az atom szerkezetének és az elemek keletkezésének feltárulásáig, a kvantummechanika születéséig megmaradt a szilárd meggyőződés, hogy a bolygónk anyagi szerkezete, anyageloszlása jellemző az egész univerzumban. Valahol totálisan érthető, miért ragaszkodtak ehhez a tévhithez – hiszen a fizika törvényszerűségei érvényesnek látszottak az egész univerzumra, így a benne foglalt, megszerzett ismeretek egészét kivetítette az egész világra a tudós egyetemesség-igénye. Mintegy utolsó bástyaként tartották evidensnek, hogy a Nap anyageloszlása nem különbözik a Földétől, és a megszerzett (és az atombomba által gyakorlatban is alkalmazott) új ismeretek elméleteit, a megismert reakciók megértés-foglalatát ezen evidencia korlátai közt szerették volna megfogalmazni. Nem történhetett meg – még egy kiválasztottság-érzettel kevesebb maradt az embernek. Bár szerintem gyönyörű a tudat, amit helyette szereztünk: elemi szinten része vagyunk a nagy egésznek. A világ azért ilyen, hogy létrejöhessünk benne, egyáltalán nem kivételes következményként – és azért lehetünk ilyenek, mert körülöttünk a világegyetem ilyen.
 

A Rozetta-köd csillagkeletkezési régiója Bartek Luca képén. Középen a rocksztáréletet élő (élj gyorsan, halj fiatalon) ifjú csillagokkal, amelyek heves csillagszele tisztára fújta a körülöttük terülő régiót - és a köd peremén további csillagok keletkezését indukálja. Ezek a fiatal csillagok rövid életük végén majd szupernóva-robbanásban szórják szét az anyagukat - így keletkeznek a nehezebb elemek. Ez a régió sokkal messzebb van, mintegy 5200 fényévre - de még mindig a Tejút azon spirálkarjában, amiben a Naprendszer is.

Csak néhány jellemző ismérvet rajzolok itt a szavakkal (főleg a beillesztett képek alatt) - nem hiszem, hogy a tartalmat sokkal kevesebb szóval össze tudnám foglalni, mint a kötet terjedelme. Ez amúgy John Gribbin érdeme: nagyjából a legkevesebb szóval meséli el a kozmikus körforgás életciklusait, a folyamat mentén, ahogy az emberiség ráismert. A kötet egy párhuzamos olvasás alanya valójában, ami megmutatja, hogy mennyire nehéz dolga van a befogadónak, ha belebonyolódik egy ilyen érdeklődésbe. Ha nagyon szűkre vonom: én csak Molnár József Népszerű Csillagászat című, 1865-ben megjelent (tehát magyar nyelven nagyon korai) csillagászati ismeretterjesztő művét szerettem volna érteni, hiszen megkaptam ajándékba Timitől – de mivel a könyv a magyar csillagászati szaknyelv születése előtt íródott, a terminológiáit csak úgy fejthettem meg, ha máshonnan tájékozódva először megértem, miről beszél a pécsi Lyceum egykori tanára. Nemcsak emiatt, de emiatt is bonyolódtam Marik Miklós Csillagászatába, s hogy értsem, amit olvasok Dálya Gergő Bevezetés a csillagászatba című alapművébe; ugrottam neki egy párhuzamos olvasásban Athur Koestler Alvajárókjának, olvasom egyre inkább a friss szakirodalmat csillagkeletkezésről, Napról, csillaghalálról – nemcsak emiatt, de többek közt emiatt is olvastam el Gribbin könyvét.
 

A Teremtés Oszlopai a Sas-ködben, a James Webb űrteleszkóp NIRcam és MIRI műszereinek fotóin. E képpár kapcsán a tőlünk 6500 fényévre található csillagbölcsőről egy remek cikk olvasható a csillagászati hírportálon.

Úgy érzem, megérte belebonyolódni ebbe a sokrétegű olvasásba. Hogy ilyen mondatokat olvashassak, a szerző tollából: A „mennyből hullott manna”, amely az élet előfutárait a Föld felszínére hozta, a szó szoros értelmében, nemcsak költői képként, csillagpor volt. És ebből a csillagporból állunk mi is.
 
Kiadó: Akkord
Fordította: Dr. Both Előd
Lektorálta: Dr. Szabados László