Jon Krakauer 1996 szeptemberében
jelentette meg az Outside magazinban az
1996-os Everest-i mászó-tragédiáról írt beszámolóját (a magazin történetében
szokatlanul terjedelmes cikket), s novemberben már a boltokba került a jóval
részletesebb, több helyen a tanúk visszaemlékezései által jelentősen
módosított, pontosított beszámolója könyv alakjában is. Ezzel kezdődött mindaz,
amit DeWalt a maga könyvében „hegyi médiaőrületnek” nevez… A sajtó keselyűi már
közvetlenül az események után a túlélők körül keringtek – Krakauer
beszámolójának megjelenése után immár céltudatos, éles kérdésekkel. A beszámoló
által felzaklatott Bukrejevet keresték a legtöbben; az egyre jobban felfokozott
légkörben még Scott Fischer búcsúztatóján is kérdésekkel zaklatták – idő
kérdése volt, mikor harap rá valamelyik orgánum teljes fogsorral erre a
teljesen nyilvánvaló (és jól kihasználható) médiacsalira…
Rengeteg többletet nyerhetsz,
kedves olvasó, ha elolvasod a (Scott Fischer cége, a Mountain Madness után
elnevezett) Hegyi őrületet – de
sajnos legalább annyira a modern média működésével kapcsolatban, mint a hegyen
történt tragikus események kapcsán. Bukrejev meglehetősen gyenge angoltudásával
remek alanya volt egy teljesen kiszámított módon levezényelt
bulvár-médiakampánynak, mondhatnám így is: az áldozata. Mert ha Krakauer
szemére vetettem, hogy az általam becsült attitűd, a kvázi tényregényírói
hozzáállás helyett egyfajta újságírói bűnbakképzésbe fog, nem tudom, hogy
minősítsem azt a színvonaltalan, mindent tudatosan adott célokhoz ferdítő
magatartást, amit G. Weston DeWalt művel Bukrejev szövegének szerkesztése
kapcsán.
Szerintem mindent elárul a
hozzáállásáról, hogy a harmincadik oldalig háromszor kellett a lektornak
lábjegyzetben pontosítani a kijelentéseit. Az összkép megalapozásának
pillanatától ferdít, csúsztat és csal a minél nagyobb drámai hatás érdekében –
ez a bulvárírás egyik fő szabálya. Scott Fischer például sokra hivatott lelkes
(és kezdő) szegénylegényként épül fel a szemünk láttára; akinek az álmai
megvalósításához nincs se elég pénze, se elég támogatója, mégis, bárkivel
nagyvonalú, és viszi előre a hatalmas szíve. DeWalt lenyesegeti az összetett,
ellentmondásos képről, ami nem illik bele; minimálisan, vagy egyáltalán nem
árnyal. Nála az ügyfelek és a vezetőik egyaránt „mászók”, sőt, például Sandy
Pittman (a legtöbb gondot okozó celeb fizetővendég) tapasztalt, rutinos mászó…
Alapjában nem állítja fel – illetve rendre áthágja - azokat a kategóriákat,
amelyek az ügyfeles mászásban úgy különben evidensek.
A dőlt betűs részekért érdemes
elolvasni (írnám), Bukrejev személyes beszámolója okán. De a mentésről, a
Déli-nyergen viharban eltévedt mászók hazavezetéséről átfogalmazás nélkül
közölt részek e tekintetben is gondolkodóba ejtenek. Már a tény, hogy DeWalt
ezt így kötetbe szerkeszti, felzaklat. Ezt sugallja: „látjátok, mekkora meló
volt ebből a kérdésekre adott zagyva és félreérthető, kusza és nyelvhelyességet
nélkülöző válaszhalmazból bármit szerkesztenem?” Egyszerre önfényező, önmentő
és hitelfosztó ez a részlet. Önmentő, hiszen bármilyen támadható, kétséget
támasztó kijelentését Bukrejev gyönge angoltudására foghatja innentől. És
hiteltelenít, hiszen a legtöbbször maradéktalanul Bukrejev kijelentéseire
alapozva érvel a Krakauer sugallta összkép ellen. Csakhogy ezek után, hogy
ezzel a részlettel (messze nem a történtek legfontosabb momentumával egyébként)
mintegy bemutatja az alapanyagát, mennyire marad komolyan vehető az alap, amire
az érvelése úgy különben támaszkodik?
 |
| Sajtóösszevisszaság - Groom és Krakauer rossz oszlopban |
Érdemes elolvasni, mégis. És
nemcsak a dőlt betűs részekért. Mert ahogy a bulvár általában (ez a második
főszabály), ez a szöveg is előszeretettel sért tabukat, s ez által akaratlanul
is elszólja magát. Elszólja magát az egyik legfontosabb momentumot illetően: a
visszafordulás kitűzött időpontja, mint az induláskor meghatározott időhatár
(amikor a mászó, tartson akárhol, vissza kell forduljon, hogy biztonságosan,
tartalék oxigén birtokában, sötétedés előtt táborba érjen) hogyan maradt ez
alkalommal kijelölés és kihirdetés nélkül. Fischer a nyomás alatt, amit a sajtó
és a versenytárs jelenléte jelentett, e könyv tanúsága szerint úgy döntött:
söpröget; utolsónak mászva és megfelelő tempót tartva egyszerűen visszaküldi a
lemaradókat, akiknek a sebességébe úgyse férne bele a csúcs. Viszont sem az
akklimatizációja, sem az általános fizikai állapota nem tette a tanúk
beszámolója szerint e feladatra alkalmassá – az előkészületek időszakában
egyszerűen túlvállalta magát. Elszólás - DeWalt nem érzi ennek sem a valóságos
súlyát; nem is érezheti. Hiszen folyamatosan másra van kihegyezve.
Hallgassuk: Néhány ügyfél már nagyon türelmetlen és ideges volt a késedelmek miatt,
és mert úgy látták, hogy a vezetőik képtelenek összehangoltan működni és
rangsorolni a teendőket… Az volt a véleményünk Nealről, Scottról és
Anatolijról, hogy nem törődnek kellőképp a részletekkel… a „bérelt segédcsapat”
ahogyan az egyik ügyfél nevezte a kalauzokat, a jelek szerint nem tett jó
benyomást a munkaadókra. Ó igen. Ez itt a pénz önfeledt gőgje. Olyan
embereké, akik úgy amúgy a maguk erejéből az alaptáborig se jutnának el egy
nyolcezresen, a Khumbu-jégletörésen át vezető útról már nem is beszélve…
(tényleg, mikor, melyik fordításban lett először a jégletörésből jégesés? ez
nekem kimaradt…). Olyan emberek hozzáállásába láthatunk, akik megvásárolták
maguknak a csúcsot…
 |
| A Mountain Madness - napjainkban |
Érdemes úgy olvasni, mint
média-tükröt. Voltaképp lényegtelen elemekről vitatkozik egy szintén nem túl
élesre foncsorozott másik tükörrel, Krakauerével, miközben szándékosan homályba
rejti mindazt, amiről valóban érdemes volna vitatkozni. Olykor elmerészkedik
odáig, hogy utaljon rá: az egykori komolytalan, extrém sportszenvedély immár
üzlet lett, tehát komoly dolog, amit ugyanaz a bárgyú és ájult tisztelet illet
meg, mint a bizniszt általában – fogjuk fel, hogy úgysem értjük, ne is akarjuk
érteni. Érdemes úgy olvasni, hogy ezt a könyvet voltaképp az ügyfelek rendelték
meg, akiknek Tolja Bukrejev sértettsége kapóra jött; akik szintén mélyen sértve
érezték magukat Krakauer, (és általában a sajtó) nem egy kijelentése okán. Ez a
Könyv Sandy Hill Pittman, és a többi
„mászó” megrendelésére készült, akik nem egy esetben (ugye) magukat mentették a
tehetetlen hegyivezetők ostoba döntéseinek következményeiből. (Hogy miért érzem
magam Rejtő Jenő szigetén, a Bradley
Tamás visszaüt sztorijának végén, ahol „a tisztes polgárok irányításával
néhány szökött légionárius is egész jól megállta a helyét…” nem is értem.)
Ez a könyv az ügyfeleknek jött
kapóra. Mint ahogy (sajnos) kapóra jött e kötetnek Bukrejev halála. A kazah
mászó halálát lelte az Annapurnán – elsodorta egy lavina. Semmi nem hitelesít
úgy, mint az ilyen halál. Máshogy ad súlyt a kimondott, leírt szavaknak – s ezt
a másféle súlyt a sajtó ugyanúgy kiaknázta, mint bármi egyebet, ebben a
meglehetősen szomorú, és (hatásaiban) sajnos mai napig tartó történetben. Hiszen
láttunk már Everesten forgatott doku-realityt is… az utóbbi hetekben pedig moziba került a film (amiről bővebben a következő bejegyzésben szólnék). S hogy egyebet ne mondjak: a Mountain Madness
Seattle-i illetőségű vállalkozása a mai napig működik, és szervez utakat a Mount Everestre - áll az ügyfelek szíves
rendelkezésére…
Kiadó: Park
Fordította ifj. Vitray Tamás
Szaklektor: Rácz Zsolt
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése