Menny és Pokol házassága – William Blake kiállítás, Szépművészeti Múzeum

Nagyon szeretek úgy menni a Szépművészetibe, hogy a kiállítás fókuszába helyezett élet és mű nem áll előttem markáns vonásokkal tisztán. Pont azért, mert nagyon finoman bánnak a kontextussal, a korba és miliőbe helyezéssel – pont azért öröm ezeket a tárlatokat látogatni, mert kinyitják az értelmezés kapuját, általléphetsz rajta és elvégezheti benned ezt a munkát maga a látott. William Blake esetében ez pontosan nem volt így, azért viszonylag sokat tudtam róla; a széles körű (és egymást olykor szinte kizáró) tanítványságok okán. Nagyon sok általam szeretett alkotó tartotta mesternek, hivatkozási pontnak; ahogy a vénségére köré gyűlő ifjú művészek, az Ősök (Anciens) csoportjának tagjai hívták „Tolmácsnak”, aki az ismeretlen, mindenek feletti nyelvekből közvetít. Nagyon sokan, egymást amúgy szellemből kizárni akaró alakok is hivatkozási alapnak, példának, tanítónak tekintették – pont ez az ellentmondásosság keltett bennem korábban kíváncsiságot.
 
Amit anno a szavak szerelme hűtött le. A romantika eszközkészletével (egy heves és kiábrándulással végződő szerelmetes kamasz-liezont leszámítva) engem a világból ki lehetett kergetni. Nem fért hozzám közel Blake költészete, és ez bennem zárójelbe tette anno a minden mást is, amit kísérelt. A méltán legismertebb versén át mára megmutathatom, mindez hogyan változott bennem:  
 
William Blake:
A tigris
 
Tigris! Tigris! éjszakánk
Erdejében sárga láng,
Mely örök kéz szabta rád
Rettentő szimetriád?
 
Milyen katlan, mily egek
Mélyén gyúlt ki a szemed?
Szárnyra mily harc hőse kelt,
Aki e tűzhöz nyúlni mert?
 
Milyen váll és mily müvész
Fonta szíved izmait? És
Mikor elsőt vert szived,
Milyen kar s láb bírt veled?
 
Milyen pőröly? mily vasak?
Mily kohóban forrt agyad?
Mily üllőre mily marok
Törte gyilkos terrorod?
 
S amikor befejezett,
Mosolygott rád a mestered?
Te voltál, amire várt?
Aki a Bárányt, az csinált?
 
Tigris! Tigris! éjszakánk
Erdejében sárga láng,
Mely örök kéz szabta rád
Rettentő szimetriád?
 

Szabó Lőrinc fordítása, tán a legismertebb. Még úgy is bravúr, hogy valójában elenyhül az eredeti nyelven feltett legerősebb kérdés benne: mely halhatatlan kéz és szem merte megalkotni rettentő szimmetriádat? Ez a merte megalkotni és az előző versszakból az Aki a Bárányt, az csinált? együtt Blake igazi, mélyen megalapozott vallás-kritikája. Benne az éhség ellentmondásával, az emberben bújó tigrissel és báránnyal, igazi Lucifer-lázadás, számonkérés: hogy képzelted ezt, hogy művelhetted ezt velük-velünk, Teremtőm? Ezt a verset az a szellem írta, aki Lucifert fényhozóként is megfestette (sőt, a pokolban pátriárka-arccal, Isten méltó párja gyanánt is) aki zsigerig értette Milton Elveszett Paradicsomának lázadás-természetrajzát.
 

A kiállítás egyik gyönyörű gesztusa, hogy fali hangszórókból meghallgathatók magyarul és angolul a szövegeikben elénk tárt versek – hogy a képek élménye mellé valóban megkaphatjuk azt az össz-művészetiséget, ami a korában valójában páratlan unikum. Blake minden érzékünket egyszerre akarta megszólítani. A számára elidegenítő hatású nyomdai sokszorosítás helyett ezért dolgozta ki a szöveget és képet egyszerre megjeleníteni képes metszet-technikát (s nemcsak azért, mert kora elismert rézmetszőjeként ez a tudás a kisujjában volt). Nagyon kis számban „jelentek meg” így a művei (valójában mindegyik egyedi, saját jegyekkel bíró, olykor szövegi szinten is újraszerkesztett darab), s többek közt ezért is szorult margóra, gyanúsan eszelős figuraként még a művészete bizonyos elemeit elismeréssel illető kortársak számára is. Prófétája szeretett volna lenni a korának, Albionnak, amelybe szerelmes volt – de korában nem sok választotta el a teljes ismeretlenségtől.
 

Viszont ez által a kor hatásaitól (a hatásokból óhatatlanul kiformálódó határoltságoktól) elszakadva kereshette a maga kifejezésformáit. A Szépművészeti a Tate Múzeummal közösen felépített tárlaton a kort is Blake képei köré helyezi – ebben eddig is, minden általunk látott esetben példaszerűen erősek voltak. S ebben a kor-tükörben látszik igazán, hogy az a zaklatott, földrengésszerű változásokkal sújtott miliő, amely tág teret engedett hatalmas képi gesztusoknak, és a beléjük csomagolt, olykor eléggé hagymázas, ágyékot markoló látomásoknak, mennyire ugródeszkája volt ennek a brutálisan egyedi jelnyelvnek, ami Blake képein az utolsó, Dante Isteni színjátékát körüljáró metszetekig kiformálódott. Amely valami teljesen más szint, mint a kort eluraló képi kulisszák legnagyobb része.
 

Nincs ebben semmi tolakodó, ahogy a kiállítást szervező szakértelem berendezi a teret a látogatónak – a képaláírások visszafogottságától a korszak „nagy témáit” nyitó kísérő szövegek finom vezetéséig, teljes mértékig hagyja, hogy benned alakuljanak ki a konklúziók. Finom iróniával egymás mellé téve például az Ősi várakat ábrázoló rajzokat, metszeteket és olajképeket, a végén Turner látomásával a kerti dísznek áthelyezett gótikus kapuzatig – hogy ő-sivárságukban mutatkozhassanak, mint a dicső múlt romantikus, kiürülésre hajlamos kulisszái; a hősi múlt, a végén, mint kerti dísz. Pont az így teremtődő kontraszt emeli aztán valami elementáris erővel William Blake A sírba tételét, vagy az Angyalok Krisztus teste felett fekete tüzű hiány-gyertyáját a szemlélőben piedesztálra. Ez a festészeti környezet-rajz (olyan erős, önmagukban miséket érő megragadásokkal, mint pl. Turneré) rámutatás nélkül kiemeli, mire figyelj. Megmutatja a koroktól függetlenül érvényes valódit.
 

Legalább ekkora öröm, hogy Borsos Lőrinc kortárs parafrázisán, és Kondor Béla Blake-sorozatának megidézésén át a kiállítás bemutatja a legjobb értelemben vett tanítványságot – érvényesíti a koroktól függetlenséget. Irgalmatlanul sokrétű élményt köszönhetünk megint a kiállítóknak – nem is álltuk meg, hazajött velünk a kiállítás alapos, példaszerű katalógusa. Lapozgatható formában az átélt, hogy megidéződhessen. És hazahoztuk a kíváncsiságot, hogy még jobban megismerjük az angol romantika kirívóan egyedi alkotóját, a költőt, festőt és látnokot; hogy ne is érjen véget az élmény itt. Szívből ajánlom a kiállítás megtekintését mindenkinek.