Áthatolhatatlan a Van, állította (szép örökbecsű verse, Az ember háztartása zárósoraként) Vasadi Péter; föl- s eloldozza a Van-t a szellem, felesel vele Tamási Orosz János a kötetre mintegy szemfedőként terülő utolsó költeményben. A vitató, látom, itt is inkább meg-vitatna amúgy. Miközben az eloldozott Van-ok röppályáját figyeli, hiszen elszabadultak: akár át is hatolhatnak levegőn, levegőt lélegzőn, lelken; meg-vitatná a Van-ok röppályáját, ha még volna kivel - de a pályatárs már nyugodni tért, csak a versek beszélgetnek: hatolnak át. Meg-vitatná persze Petőfivel is, odaérvelne az egykori lánghoz, a vers címe [Szabadság, szerelem], így, szögletes zárójelben - szabadság, hűség - nem fér meg együtt / tanítgatod ezt minden éjszakán. Ez a szemfedő-vers, ez a leviszem azt vers is ettől oldódik: hiszen nemcsak el-, de föl is oldozza a Van-t a szellem. Ünnep után is, egy élet minden ünnepe után - vagy egyszerűen a végre megélt ünnep után, ami lám: van, s látom, áthatol - ha valóban megértettem. Nehéz érvelni ellene.
Áthatol a Van. A végén kezdtem, mert a címét a végén érti meg az olvasója. Ami azt is jelenti egyben: elölről érdemes olvasni. Megteheted, kedves olvasó, hogy belelapozol, hiszen ez egy verseskötet, és a költeményei jótállnak magukért. Lehet hosszan kóstolgatni az ízeit, elcsodálkozni a komolyan vett játékain - ha a játék Van, s áthatolhat: komolyan kell venni. De ez a könyv egy nagyon tudatosan szerkesztett, verseket szinte mondatokba fűző egész-látványt is kiad, amire az elolvasása után úgy pillanthatsz vissza, mint tájra, az Ünnep tájára, amit bejártál. Félelmetes tudatossággal válogatva és elhelyezve a különböző, önértéket is bőven hordozó versek, prózaversek, márvány-erezet mintára hajazó szóömlések és pontosan tagolt szerkezetek (haikuk!) mindegyikét - a számunkra szellemi értelemben legfontosabbként tekintett ünnepünk köré.
Komolyan vett játékok: ajándékok a Kisjézusnak. Képzeljük el, hogy ez egy karácsonyi kötet. Mélyen formabontó módon. Át- meg áthatol rajta a Van, létünk erőszakos ünneptelensége; ünnep-rontásaink légkörét nem tagadva mégis: átélni akarná. Az odavezető utat Hétfőtől Nagycsütörtökig, az átélés újabb és újabb kísérletét a három napban, Ünneptől Ünnepig; s a másik, az időben azonos másba szelídültek ünnepét is megtisztelve a Szombatban. A három ciklust Kunhegyesi Ferenc gyönyörű festményei vezetik fel. Nem illusztrációk: képi foglalatai az elkövetkező verseknek. Figurális festőként általában belső víziókat festek. Lényeim egy időtlen tér, álom és valóság közt létező misztikus jelenetek szereplői foglalja össze szépségesen tömören Kunhegyesi Ferenc, mit is él a műveiben - e kötet címlapján és ciklusai nyitásaképp ezúttal a hitben hitelesség misztikumában. Látod a térdeplőt, látod a felfohászkodót, látod az áldást osztó Jézust (szinte ikon); a prófétát, szemében lágerfüst feketéje, tenyerében a maradék, simítani való fény. Mondom: képi foglalatai az eljövendő verseknek. Ezt a kötetet tényleg lapról lapra érdemes olvasni…
a teljes esszéért kattintsatok:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése