Neal Stephenson: Gyémántkor

Ha valamikor újra a kezembe kéretőzik ez a könyv, az Nell miatt lesz, meg az Ifjú hölgy illusztrált olvasókönyve miatt: a mese miatt a mesében. Mert nem az egyébként ötlet-teli scifi tetszett a legjobban, hanem az a hallatlan beleélés, ahogy az író, Neal Stephenson a kislány gondolatait közvetíti, meg persze a képzeletbeli kalandok és a gyötrelmes valóság sajátos egymásba játszása, az a finom, érzékenyen ábrázolt folyamat, ahogy ennek a véletlenül kezébe került interaktív oktatóanyagnak a segítségével kivirágzik a kislány személyisége.

A mese utolsó eleméig ez a viszony a legérdekesebb a könyvben – hát hogyne ragadott volna magával, mikor nekem is ilyen viszonyaim vannak könyvekkel, még ha a szerző legizgalmasabb ötlete: az interaktivitás ilyen szinten hiányzik is ezekből a viszonyokból. Stephenson könyve ezzel nyer meg, és a szereplőivel: leginkább azzal, ahogy a gyökértelen théta kislány, Nell sorsa alakul, ahogy a kislány sorsot alakít magának. Sötét mese az övé, Grimmék tollára való. Néhány végtelen visszafogottsággal, valóban gyermeknyelven leírt epizód után a kislányt máris szeretjük – óvnánk, aggódunk érte, szurkolunk neki.

Pedig a történet kerete sem a szokványos cyberpunk társadalom-káosz. Ebben a jövőben a mindent lehetővé tévő nanotechnológia az emberek életét nemhogy szabaddá tenné, de szigorú szabályok szerinti, erősen kaszt-jellegű társadalmak alapjaként szolgál. Az anyagszerkesztőket a Táp látja el a nanozitákkal, és akié a Táp, azé a hatalom. Ez nemzetállamok helyét átvevő enklávék hatalmi bázisa, ezek a kvázi gazdasági közösségek viszont a multinacionális nagyvállalat-jelleg helyett a viktoriánus társadalom szigorú alá-fölérendeltségi viszonyai szerint épülnek fel. Az új viktoriánus Új-Atlantisz enklávé vagy Nippon nanoziták növelte mesterséges szigetei: a hatalmi csomópontok társadalma egyfelől hamisítatlan viktoriánus elitként tart távolságot az „alsóbbrendű” enklávéktól, másfelől a tanulás-beilleszkedés révén bárkinek lehetővé teszi a klávéhoz való csatlakozást.

„Neoviktoriánus poszt-cyberpunk” – olvasom a hátlapon. Morbid meghatározás – én inkább úgy mondanám: az erős, összerakott cyber-vízió múltba ágyazottsága okán  a könyvnek van némi steampunk fűszerezettsége, amire csak ráerősít a szerző a léghajók, a velocipédek, a „természetes” lovak és „géplovak” használatával, bár tény, a legfontosabb fűszer-összetevő a viktoriánus kor modoros, kimódolt beszédmódjának könyvbe emelése. A fejezetcímek több tőmondatos, viktoriánus regényvilágra hajazó leíró jellege, a szálak hangsúlyos egymás mellett futtatása írásmódban is a megidézett korba beszél.

Holott a képlet azért bonyolultabb annál, hogy kijelenthessük, mindez pusztán tükrözött, jövőbe újraálmodott múlt. Mert például számtalan enklávé van: az etnikai alapokon szervezett maradvány-klánok, mint a búroké, vagy a zsidóké ugyanúgy jelen vannak itt, mint az életmód vagy ideológia alapján szerveződők: az Első Szórványköztársaság, vagy a kommunista Senderók, de vannak szintetikus klánok is, mint a saját testüket nanoziták segítségével számítógépes hálózattá fejlesztő CryptNet-esek. Stephenson ért hozzá, hogyan teremtsen elképzelt jelenének félmondatokkal történelmi távlatokat. Számtalan enklávé – számtalan törekvés, persze hogy akad köztük olyan, amely felbontaná a Táp gazdasági hatalma teremtette egyensúlyt. Leginkább a Han szeretne lecsatlakozni a Tápról, a kínaiak, a harmadik „nagy”: a polgárháborúk sújtotta, konfuciánus alapokon szervezett  császár nélküli császárság.

Mindez valóban „jövő-érzetet” teremt, annak ellenére, hogy ez a jövő-alternatíva a cselekményvezetést tekintve is a múlt ösvényén jár: a cselekményi ritmus fő szólama a Viktoriánus kor egyik gyarmati traumája, a Boxerlázadás történéseit követi. Fő helyszíneink Sanghaj, a Bérelt Területek, és a város melletti mesterséges sziget, az új-atlantisziak kezén lévő Új-Csuszan. Itt él horrorisztikus családjában Nell, a kaszt nélküli kislány, itt kerül kezébe az olvasókönyv illegális példánya – itt kerül egy meglehetősen szövevényes terv pókhálójába az olvasókönyv megalkotója, John Hackworth.

Az olvasókönyv zseniális ötlet. És annyi réteg rakódik rá, annyiféleképpen nyúl bele a cselekménybe, befolyásol életeket és „birodalom-életeket”, hogy számba venni sem egyszerű ezt a sokféle valóságba-nyúlást. Nem mellesleg a történetei rákényszerítenek, hogy gondolkodjunk el újfent a keresztény alapokon álló társadalmak örök dilemmáján: szabad akarat, vagy determináltság, lehetőségek vagy korlátok, szabadság avagy rend – a számtalan társadalmi értelemben is állandó döntéskényszert építő vagy-ez-vagy-az kap itt frappáns illusztrációt – egy kivételes sors, Nell „hercegnő” és az ő mesekönyve által. Érdemes elolvasni.

Kiadó: Metropolis Media

Fordított: Juhász Viktor, Maleczki B. Miklós