Az Istenek órája egy 12 részes valláspszichológiai tévésorozat volt a
kilencvenes években; olyan üdítő jelenség volt a képernyőn, mint Kapitány Gábor
és Kapitány Ágnes Rejtjelekje -
érdemes volt várni rá, számon tartani, mikor ismétlik, VHS-en is terjedt... A
klasszikus televíziós (internetes megosztó-kor előtti) gesztusok összesét
szülte, pedig egy "beszélő fejek" jellegű műsor volt a rövid, képpel
gazdagon támogatott, szellemes bevezetőt követően. Amelyeket aztán, Popper
Péter bevezetőit a népszerűségre való tekintettel gazdagon illusztrált könyvben
is kiadták. Érdekes ez - hosszú évek óta őrizgetem ezt a kötetet, de teljes
mélységében csak a napokban nyílt; amikor valahogy a kezembe keveredve
kinyitottam és ott ragadtam vele a fotelomban.
Igazából nem hiányoznak a
beszélgetőtársak, ami meglepett, mert nagyon szeretem a Mesterkurzus sorozatot, ahol ott vannak, ahol Popper Péter tovább
próbálta nem középiskolás fokon tanítani az embertársait. A kétezres években
könyv alakban is napvilágot látó beszélgetés-sorozatnak (ahol a tematikus
beszélgetéscsokor csorbítatlanul az olvasók elé került) egyfajta előképe és
alapja volt az Istenek órája. Ezért csodálkoztam, hogy nem hiányzik Beke Kata,
Bodor Pál, Jelenits István atya, vagy Sári László - de ez a könyv a maga
vállalását nélkülük is tökéletesen teljesíti. A bevezetőkből kibomlik egy
érdekes megközelítés, amely a maga tudományos módszertani alaposságával nem
rajzolható ki ekkora terjedelemben, viszont Poppernek megint sikerül úgy
ismeretterjesztést egyszerűsíteni belőle, hogy megőrzi a tágasabb, levegősebb
egész érzetét. Szerintem amúgy tényleg ehhez értett a legjobban...
Az más kérdés, hogy a
"vallás, mint pszichológiai igény", ha meg is magyarázható, korrekten
és következetesen felépült struktúrában láttatva a tudomány szempontjából
legkényesebb téma, a hiedelem lehetséges aspektusait, valójában az egyik
általam ismert legszebb fából vaskarika. Most épp mélyen elcsodálkozhatunk, egy
jól felépített profán hiedelemrendszer milyen erővel települhet az emberek életére,
ha pénz, paripa, fegyver támogatja - hogy a jó propaganda valójában hiteket
épít, nem meggyőződéseket. Popper Péter nem csodálkozna, ebben az általa
megszeretett, megtartott és gyakran, közérthetően ismertetett nézetrendben is
pontosan látta, hogyan és miért fordul erre a szekerünk - mondom ezt annak
ellenére, hogy már sok mindent másképp látok. Lehet, ez a kései rácsodálkozás is
azért ragadott el így, mert felépült közben a magam nézete is minderről - amit
itt nem fejtegetnék (máshol igen...), mert szétfeszítené ennek a blognak a
kereteit.
Tényleg ez az ereje: hogy
közérthető. Pont a kellő mennyiségű szóval - nehezen is kivonatolható tovább,
lévén maga is egy árnyalat-gazdagabb gondolatmenet kivonata. Amit aztán a
beszélgetésekben a vendégekkel alaposan körüljártak. Emlékszem, az egyik
varázsa azoknak a beszélgetéseknek a gyakran nyitva maradó dilemmákra való
rácsodálkozást jelentette, amikor például egy hívő és egy ateista a saját
szemléletéből a fülem hallatára megfogalmazta a maga (gyakorlatilag egymásét
kizáró) véleményét szentről és profánról - s a moderátor Poppernek esze ágában
nem volt lekerekíteni a jól látszó, sarkos ellentmondásokat: gyönyörűen
megmutatta, az érettség egyik arca, ha magadban végiggörgetve ezt a kérdést
(szent idő - profán idő, szent terek - profán terek... s mindaz, ami e
szétválasztással együtt jár) a magad számára érthetően állást foglalsz; avagy
belátod, hogy erre képtelen lévén a dilemmát hagyod meg érvényesnek a magad
számára (mélyen megtisztelve közben bárki szabad választásának lehetőségét).
Abban a légkörben szeretnék
létezni - ma is. Miközben egyre több véleménykülönbségre ébredek rá a nézeteit
illetően, egyre több kérdésére adok az övétől eltérő választ, Popper Pétert ma
is nagyra becsülöm. Mert érdeklődéssel hallgatta volna, mit látunk másképp - s
mert soha nem ítélt volna meg azért, mert nem követem (őt, avagy bárkit). Neki
a pszichológia volt az anyanyelve - amelynek megközelítés- és
fogalomkészletével nagy bátorsággal és kíváncsisággal megérteni próbálta a
körülötte elterülő, rohamos léptekkel változó világot. Még ha nagyon sokszor
nem is tudom eldönteni, pontosan mit is gondol bizonyos dolgokról (sokak
szerint túl sok dilemmát tartott életben), de mindig arra provokált, én is
gondoljam ezeket a kérdéseket végig. Nem tudom, milyen pszichológus volt - csak
azt tudom: remek tanár. Hagyjátok, hogy provokáljanak a gondolatai.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése