2009. november 8., vasárnap

Lawrence Block: A betörő, aki parókát viselt

Kissé ostoba módon sikerült teljes összevisszaságban olvasnom a Bernie Rhodenbarr-sorozat részeit. Négy későbbi rész után jutottam csak hozzá az elsőhöz, ami önmagában nem lenne baj, mert a sorozat részei nem függenek szorosan össze, mindegyik egy külön történet, viszont nyilván vannak állandó mellékszereplők, több részen áthúzódó kapcsolatok, amiket érdekes megvilágításba helyez az összevissza olvasás. Kicsit olyan érzésem volt, mintha egy kirakós darabkáit raknám a helyére. Végülis még adott is hozzá egy kis pluszt. 
 
Mindjárt a sztori elején kiderül, miért is vált később Bernie állandó szokásává, hogy szétnézzen betörés után, nincs-e véletlenül egy hulla a lakásban. Abban a lakásban ugyanis, amibe mindössze egy titokzatos kék doboz miatt hatolt be, volt egy hulla. Amit nem is ő talált meg, hanem a kiérkező zsaruk, így vált Bernie már első kalandja során egy gyilkosság gyanúsítottjává, amit jobb híján kénytelen volt kinyomozni, hogy tisztázza magát. Rögtön megismerjük Bernie és New York legjobb pénzért kapható zsaruja, Ray gyümölcsöző kapcsolatának kezdeteit, és fény derül arra is, amit én mindig kissé rejtélyesnek találtam, hogy miért is hiszi el Ray minden alkalommal Bernie teóriáit.
 
Persze mielőtt idáig jutnánk, némi bújkáláson és nyomozáson kell túljutnunk, amit Bernie ezúttal egy rég nem látott barátja lakásában ejt meg, ahol segítségére lesz egy csinos idegen, akiről később persze kiderül, hogy nem az, akinek mondja magát, és nem teljesen véletlenül csöppent épp oda, ahol Bernie bújkál. Azt hiszem, örök rejtély marad számomra, hogy miért tapadnak ennyire a nők Bernie-re, de már itt is lazán ágyba csalogatják ketten. És persze senkit nem zavar, hogy betörő. Szomszédai közül azért néhányan neheztelnek rá, de csak addig, amíg a később szintén fel-felbukkanó Mrs. Hesch meg nem győzi őket, hogy amíg a felső East Side-i mamzereket rabolgatja ki, addig Bernie tulajdonképpen jó betörő.
 
A gyilkosság megoldása nem olyan csavaros, mint egynémely későbbi kalandban, mondhatni, szimpla, ám meglehetősen kínos, viszont legalább kiderül belőle hogy mi a különbség a tisztességes korrupt zsaruk és a tisztességtelenek között. Ha nem is volt annyira fergeteges, mint a sorozat későbbi kötetei, ez a rész is nagyon jó szórakozást nyújtott. Ha ezzel kezdem, akkor is folytattam volna Bernie kalandjait. Viszont hiányzott az antikvárium és Carolyn!

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...