Magánélet Napóleon korában

A Corvina Kiadó Magánélet… sorozatának második kötete Napóleon korába repít minket. Egészen más ez a kötet, mint a nyitódarab, a Magánélet Mátyás király korában, nyilván erre a sokszínűségre a különböző szerzők miatt számítani kell, nekem mégis kicsit furcsa volt, hogy nem ugyanarra a gondolatmenetre van felfűzve a könyv. De ezen hamar túljutottam, mert amit olvashattam, az ha lehet még szórakoztatóbb volt, mint az előző kötet, néhol kifejezetten kacagtató, és legalább olyan informatív.

Jóval intimebb ez a rész, kimaradtak belőle az utazásról illetve a tanulásról szóló fejezetek, viszont sokkal nagyobb figyelmet szentel a mindennapi kis apróságoknak, komoly helyet kap benne a divat, a lakberendezés, az egészségügy, az étkezés és a szexualitás. Itt kell megjegyeznem, hogy míg az előző kötetben csak időnként voltak erotikus utalások, itt több oldalon keresztül taglalja a szerző a kor szexuális szokásait - Sade márki bebörtönzése idején járunk, és annak ellenére, hogy törvénnyel tiltották a pornográf kiadványokat, az emberek fejéből már nem nagyon tudták kiirtani a „bűnös” gondolatokat. Az erotika eléggé központi szerepet játszott a korban, ekkoriban szabályozták először törvénnyel például a nyilvánosházakat, és erre ki is tér a könyv, meredek korabeli illusztrációkkal kísérve, ezért aztán ezt a részt már tényleg nem adnám kisebb gyerekek kezébe, bármennyire rajonganak a történelem iránt!

Az első fejezet – Család és erkölcs – a házasság, a gyerekszülés és -nevelés, a társas érintkezés témáját járja körül. Kitér a házasság és a válás forradalom utáni szabályozására, a nők jogainak megnyirbálására, a tradicionális női szerepek újbóli előtérbe kerülésére. Nagyon érdekes ez a korszak, hiszen a forradalom szabadságeszménye utáni restauráció igazából rengeteg furcsaságot eredményezett. És ne feledkezzünk meg arról, hogy ekkor született az első polgári törvénykönyv is, a Code Civil.

A következő két fejezet – Lakóhely és kényelem, Ruha és test – talán a legérdekesebbek, bepillantást nyerhetünk a parasztok, a polgárok és az előkelőségek lakóhelyére egyaránt, és párhuzamokat fedezhetünk fel a kor és a saját korunk berendezése, divatja között. Napóleon korát már jóval közelebb érezhetjük magunkhoz, mint Mátyás királyét, de még így is meglepetést okoz, amikor olyan bútorok térhódításáról olvasunk, mint a fiókos komód, vagy a nádfonatú székek, vagy épp arról, hogyan hódított a kényszerű soványság divatja a nők körében. De megtudhatjuk azt is, hogy a kor legdivatosabb kiegészítője a kasmírsál volt, Joséphine császárnőnek közel 500 (!) sálja volt, és hogy ekkor jött divatba a „ridikül”. Ám divat ide vagy oda, bizonyos téren jócskán elmaradott volt még ez a kor: a higiénés szokások kiábrándítóak voltak.

Az utolsó fejezetet – Étel és asztal – olvasva újabb bizonyítékot kapunk arra, hogy a  franciák ételekhez való hozzáállása még az ínséges időkben is elképesztő volt – mit szépítsük, szerették a hasukat. Többfogásos étkezések, az éttermek étlapján húsz-harmincféle húsétel, fagylaltok – igazi divat volt az utcai fagyinyalás már akkor is; a kávét mindenki fogyasztotta, a teát ellenben csak a gazdagok engedhették meg maguknak – a tiszta vizet meg szinte senki. Ekkor jelentek meg az első szakácskönyvek és gasztronómiai kalauzok, és feltalálták az „évszakok rögzítésének művészetét” azaz a konzervet!

Nagyon érdekes könyv ez, tényleg csak dicsérni tudom, most már hiába is tagadnám, mennyire rajongok az ilyen történelmi érdekességekért – nekem ez a sorozat igazi kincsesbánya, alig várom a többi részt!

Kiadó: Corvina

Fordította: Aczél Ferenc

Korábbi kommentek: