Lehet-e
szinte csak a versenytánc elemeivel egész estés színielőadást
produkálni? Olyan egyetemes érvényű mesét táncolni el, amit korra és
nemre való tekintet nélkül bátran ajánlhatunk bárkinek? Egy nem is
egyszerű mesét: a szerelemről, a megbékélésről, a könyörtelen
kényszerekről, a világos és a sötét harcáról átvitt értelemben is?
Szellemes, sokszólamú mesét, ami valójában nemcsak nekünk, de rólunk
szól, „bábukról” egy sokkal áttekinthetetlenebb „táblán”? Hogyne
lehetne! A Botafogo táncegyüttesnek sikerült.
Maguk
az alkotók az előadást szerényen „színházi produkciónak” nevezik,
hiszen se nem balett, se nem pantomim; táncjáték a szó legnemesebb
értelmében: játékos történetmesélés latin tánclépések által. A
többszörös show tánc és látványtánc Európa- és világbajnok együttes
széles repertoárján szereplő bemutatókon is játszanak egy-egy betét-tánc
erejéig az eltáncolható mese lehetőségével. Viszont a SAKK, mint
előadás magán a mesén, a történeten alapul, amit félreérthetetlen,
kecses könyörtelenséggel mesélnek el a táncosok egyetlen elhangzó szó
nélkül, az átélés áhítatába szédült közönség előtt. Nem viccelek, régen
nem tapasztaltam színházban ennyi odaadást a közönség részéről, a
nézőtér a figyelmét maradéktalanul adta a látványért, amit a táncosoktól
kapott.
A
történet jeleneteit jól tagolta a színpad előterében felszabadultan,
szinte némafilmes burleszk-elemekkel bohóckodó két „sakkozó”. Azt
hiszem, az egész előadással kapcsolatban ez a „felszabadult” a kulcsszó:
a szereplők is láthatóan élvezték a táncot, az előadást. Miközben a
gesztusok, az arckifejezések gyönyörűen komponáltan „meséltek”, egy
meglepően kompromisszummentes, a sakk logikája által szükségképpen
tragikus mesét a sötét király és a világos királynő szerelméről,
időnként nem is annyira lopva felcsillanó mosoly játszott a legtöbb
táncos arcán - a produkcióba fektetett irdatlan mennyiségű munka mellett
látszott: imádják amit csinálnak. És ez láthatóan a közönséget is
megérintette.
Az
ötletes, beszédes koreográfia mellett ki kell emelni a hallatlanul
bátor zeneválasztást. Nem gondoltam volna, de igenis lehet latint
táncolni Nightwish-re! Vivaldi után Apocaliptica borzongat, a Senor
Coconut által latinizált Kraftwerk-klasszikus, a Showroom Dummies adja a
zenei hátterét a két királyi pár érzelmi viszonyainak felrajzolásához. A
zene sokfélesége fel sem tűnik az előadás alatt, nem zökkenti ki a
nézőt. Aki a végén vörösre tapsolja a tenyerét, ráadást akar, meghajlást
még egyszer, csak ne gördüljön le a függöny, még ne érjen véget a
varázslat. Tündéri este volt, köszönjük szépen, Botafogo!
Nyitójelenet - Sakk és Vivaldi
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése