Naomi Novik: Őfelsége sárkánya

Egy alternatív múltban a háborúkat nem csak szárazföldön és tengeren vívták, hanem sárkányok hátán is. Ezek a hatalmas, intelligens, lenyűgöző állatok afféle repülő hajóként hurcolták legénységüket, és csaptak össze az ellenséges sárkányokkal. Ebben a világban a sárkányok a hadsereg legveszedelmesebb fegyverei, röptetőiket már gyermekkorban kiválasztják, hosszú éveken keresztül képezik ki őket, hogy aztán egész életüket, s gyakran még utódaik életét is összefonják egy sárkánnyal.

Ebbe a világba csöppen bele egyik napról a másikra Will Laurence kapitány, a Kevély nevű angol csatahajó kapitánya. Miután elfognak egy francia hajót, a raktérből minden másnál értékesebb zsákmány kerül elő, egy sárkánytojás. A kezdeti örömöt azonban hamar felváltja az ijedtség, hiszen rájönnek, a sárkány hamarabb kel ki, mintsem elérnék a partot. Míg egy sárkánytojás hatalmas hadizsákmányt jelent, egy már kikelt, és elvadult sárkány nem ér semmit. Nincs mit tenni, be kell fogni. A tengerészek közül senkinek nem fűlik a foga hozzá, mert noha a sárkányok a hadsereg legveszedelmesebb fegyverei, röptetőik egy különösen zárt, ráadásul meglehetősen rossz hírű kasztot alkotnak. Végül sorshúzással döntik el, ki próbálkozzon a sárkány befogásával, ám nem számolnak azzal, hogy az „újszülöttnek” saját elképzelései vannak a dologról.

A már kikeléskor rendkívül intelligensnek mutatkozó Temeraire választása ugyanis épp Laurence kapitányra esik. Az addig a haditengerészet ranglétráján szépen emelkedő katona így kénytelen maga mögött hagyni addigi életét, lemondani biztos, kellemesnek ígérkező jövőjéről, és elvonulni a világ elől a sárkányok és reptetőik kiképzőhelyére, Skócia egy eldugott vidékére. A kezdeti ódzkodás után Laurence hamar megbékél helyzetével, az addig karót nyelt úriembert elbűvöli a sárkánya, rohamtempóban zajló kiképzésük során bekerülnek egy repülőcsapatba, s máris irány a háború.

Azt meg kell hagyni, bitang jól van megírva a könyv, olyan sodró lendületű, érdekes, kalandos, hogy szó szerint alig lehet letenni, ha az embernek van ideje, egy-két nap alatt simán elolvasható. Csak úgy peregnek a lapok, és egyre jobban érdekel, mi lesz Temeraire sorsa. Mert az igazi, az egyetlen főszereplő itt a sárkány. Persze Laurence kapitány kéne, hogy az legyen, vele kéne azonosulni, de amennyire gyengén muzsikál Novik az emberi jellemek terén, annyira érdekes, izgalmas, elbűvölő a sárkány. Egyszerre pajkos kisállat, hisztis, követelőző kisgyerek, bölcs, intelligens mesebeli lény. És nem csak Temeraire, a többi sárkány figurája is jól ki lett találva, inkább egyéniségek ők, mint eszközök az emberek kezében.

A sárkányokkal szemben az emberi szereplők igencsak gyengére sikerültek. Laurence kapitány figurájával nálam alaposan mellélőtt Novik. Először karót nyelt tengerésztiszt, igazi angol gentleman, aztán pikk-pakk megbarátkozik egy sárkánnyal, eteti, szeretgeti, tisztogatja, vele alszik. Mindeközben nem bírja elviselni a reptetők közvetlen, szabályokra fittyet hányó világát, elvárja, hogy megkülönböztetett tisztelettel bánjanak vele, és megbotránkozik, mikor megtudja, hogy nők is vannak a reptetők közt. (Vannak ugyanis olyan sárkányok, akik csak női röptetőt fogadnak el, és hát a sárkányok harci értéke többet ér, mint a társadalmi előírások.) Idegesítő és teljesen hiteltelen figura lett, mert ha egyszer simán túllép azon, hogy egy sárkány a legjobb barátja, társa, babusgatja, mint egy gyermeket, sőt, sárkánykiképzőtől fogad el utasításokat, akkor ne problémázzon már egyfolytában azon, hogy miért nem szólítják meg a rangjának kijáró tisztelettel. A nőkhöz való hozzáállása is „kissé” furcsa. Először megbotránkozik, aztán tudomásul veszi, hogy kényszerűségből együtt kell dolgoznia velük, elfogadja őket bajtársainak, majd közelebbi ismeretségbe kerül egyikükkel. Na jó, a nő kezdeményez. De akkor is, itt nagyon kilógott a lóláb. Ha már ilyen férfias, katonás nőknek ábrázolja őket, akik minden szempontból olyanok, mint a férfiak, és csak katonatársak, akkor ne legyen benne unaloműző egymásra találás.

Nem igazán tudom, miért kellett a napóleoni háborúk korába helyezni, szerintem ez a cselekmény simán megállta volna a helyét egy saját fatáziavilágban, és akkor kevésbé zavarna, hogy itt-ott kilóg a lóláb, ami a társadalomábrázolást és a jellemeket illeti. Ezt leszámítva remek szórakozás volt a könyv, és a sárkányok tényleg kárpótolnak minden hiányosságért. A cselekményvezetésen erősen érződik, hogy egy sorozat felvezetőkötetéről van szó, a továbbiakban azért ennél többet kell mutatnia, hogy működjön a történet is, de így első kötetnek nagyon ígéretes. 

Korábbi kommentek: