Karácsonyi ének - a cappella ünnep

Évről évre megfogadom, hogy több figyelmet fordítok a kultúra olyan, általam eléggé elhanyagolt területeire, mint a színház, vagy a (komoly)zene. Ez évről évre kudarcba fullad, legfőképp a saját lustaságom miatt. Aztán néha-néha, amikor ráveszem magam, hogy felemelkedjek a kanapéról, és kicsit változatosabb programok után nézzek, rácsodálkozom, hogy jé, ez mennyire jó, újra megfogadom, hogy többször kéne, aztán megint csak nem váltom valóra. Amikor drága barátosnéim először felvetették, hogy menjünk el karácsonyi koncertet hallgatni, nem voltam valami lelkes. Hogy én, december 20-án, a legnagyobb karácsonyi őrület közepette végigüljek egy koncertet, amikor dolgozni kéne, ajándékokat kéne venni, sütni kéne a mézeskalácsot? Ki van zárva… Aztán mégis elmentem, és nagyon-nagyon jól tettem!

Mint a címből is kiderül, a cappella koncertet láttunk-hallottunk, vagyis hangszeres kíséret nélkül, pusztán a hangjukkal bűvöltek el minket a fellépők. Először azt hittem, hogy unalmas lesz, de abszolút pozitívan csalódtam. Négy együttes lépett fel, három magyar férfikórus – Four Fathers, Fool Moon, Unicum Laude – valamint egy osztrák női csapat, a Velvet Voices. Zömében karácsonyi dalokat énekeltek, a kötelező körök – Jingle Bells, White Christmas – többször is elhangzottak, de színesítették a programot a legváltozatosabb stílusú, egyáltalán nem karácsonyi számokkal is. Nem értek túlságosan a zenéhez, nem tudom megmondani, mennyire tehetségesek, képzettek ezek a hangok, de laikusként a nézőtérről azt kell mondjam, bitang jól énekeltek. Mindegyik együttes nagyon jó volt, talán a Velvet Voices okozott kis csalódást a három férfiegyüttes után, bár a hangjuk gyönyörű volt, úgy tűnt, mintha ez a műfaj jobban illene a férfi hangokhoz. A legjobban nekem a Fool Moon tetszett, keresni fogom a cd-jüket, az biztos.

Ami a helyszínt, meg a rendezvényt magát illeti… Most voltam először koncerten a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, és mint egy kisgyerek a vidámparkban, eléggé le voltam nyűgözve. Nyilván más, ha az ember gyakran megfordul hangversenytermekben, de engem így elsőre nagyon magával ragadott a terem mérete, akusztikája, és a tény, hogy igen, be tudták énekelni, és gyönyörűen csinálták! Ami viszont levont némiképp az este fényéből, az a színpad mögötti kivetítő volt, kezdve ott, hogy a kép egy fél másodperccel le volt maradva a hangtól, úgyhogy nem nagyon állt össze a két dolog, odáig, hogy valami iszonyat homályos, színtelen volt a kép, mintha valami ’70-es évekbeli Táncdalfesztivált néznénk. Azért erre többet adhattak volna.

Nagyon jó élmény volt, és ami a legfontosabb, és amire a legkevésbé számítottam, tökéletes kikapcsolódást jelentett arra a három órára, karácsonyi rohanás ide vagy oda, ott tényleg lelassultam, elfeledkeztem a külvilágról, és nem számított más, csak a zene. Szóval megéri néha kitörni a könyv-mozi-tévé szentháromságból, és szélesebbre nyitni a kulturális palettát, mert egészen fantasztikus élmények érhetik az embert!